Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - József Dezső tiszteletére eméktáblát avatnak a Gyulai Városbarátok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. K. • KULTÚRA • 2014. július 26. 10:00
József Dezső tiszteletére eméktáblát avatnak a Gyulai Városbarátok
Július 29-én, kedden 18 órakor a gyulai festő egykori lakhelyén
Az egykori lakhely az Ecsedi utcában. Fotó: Gyulai Hírlap - Oláh Szabolcs

Firtosi József Dezső tiszteletére állítanak emléktáblát július 29-én, kedden 18 órakor a Gyulai Városbarátok. A Polgári Leányiskolában, majd az 1. Számú Általános Iskolában tanított kitűnő pedagógus-művész az Ecsedi utca 22. szám alatt lakott. A helyszínen Székely Árpád, az emléktábla-állítás kezdeményezője mond köszöntőt, Kiss György Munkácsy-díjas festő és éremművész avatóbeszédet tart. Az ünnepséget József Dezső szülőföldjén, Erdélyben született dalok teszik még emlékezetesebbé.

– A mester emlékét és munkáit tisztelők, az elmúlt négy évben kiállítással is emléket állító Városbarátok, a tanítványok az emléktábla felavatásával is bizonyságot tesznek arra: megőrzik Dezső bácsi emlékét – nyilatkozta a Gyulai Hírlapnak Durkó Károly, a civil szervezet elnöke.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)