durkó károly
Fotó: Gyulai Hírlap
Több szavazatot kaptak az öt évvel ezelőtti eredményeknél, ismét elnyertek egy egyéni választókörzetet, de összességében csalódottak – fogalmazott Durkó Károly, a Gyulai Városbarátok Körének elnöke, önkormányzati képviselője.
Durkó Károly elmondta: az egyéni választókerületi jelöltjeik összesen 2613 szavazatot kaptak, amely körülbelül 20 százalékkal több az öt évvel ezelőtti választáshoz képest, ez pedig mindenképpen pozitív.
Mint mondta, nagyon örülnek annak is, hogy Vigné Fábián Diána ismét elnyerte az 5. számú választókerület mandátumát, ez egy civil szervezet képviselőjeként nagyon komoly munka, illetve elismerés a választóktól.
– Összességében csalódottak vagyunk – fogalmazott Durkó Károly. Mint mondta, sokkal többen mentek el szavazni, mint öt évvel ezelőtt, de a mandátumaik száma háromról kettőre csökkent.
Kiemelte: meg kell tárgyalniuk a törtéteket, hogy miért alakult így a választás, át kell gondolniuk azt, hogy milyen energiával és milyen területeken fejtsék ki a jövőben a munkájukat.
A képviselő hozzátette: a grémiumban továbbra is felelősségteljesen fognak dolgozni, támogatni fognak mindent, ami a város érdekeit szolgálja.