Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Badár badarságaira színig telt a gyulai Vigadó

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós Éva • KULTÚRA • 2014. május 28. 13:00 • Frissítve: 2014. május 31. 16:00
Badár badarságaira színig telt a gyulai Vigadó
A Göndöcs-kert ünnepélyes átadásának egyik fénypontja Badár Sándor, a legismertebb „falusi gyerek” előadása volt
Badár Sándor. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A régi-új pompájában ragyogó, szombaton átadott Göndöcs-kertet teljes hétvégét átívelő programsorozattal ünnepelte a város. A hivatalos átadóval és köszöntő beszédekkel tarkított Göndöcs-kerti parti szombati napjának egyik fénypontját azonban a Dumaszínházas Badár Sándor estje jelentette.

A meglehetősen kellemes idő és a két szabadtéri színpad eseményeire számító közönséget kicsit talán meglepte, hogy a szervezők Badár Sándor műsorának helyszínéül a Vigadót választották. Az ünnepi köszöntők során mintegy félórás csúszással kezdődő Badár-estre azonban így is színültig megtelt a Vigadó nézőtere, sokan még a galériára is feljutottak. A közel egy órán át tartó poénáradat során a népszerű humorista többnyire otthoni élményeiről mesélt, összevetve a két alföldi várost, Gyulát és Szentest, mesélt ottani kalandjairól, többször felemlegette a szintén szentesi humoristát, Kőhalmi Zoltánt, valamint sztorijai állandó tettestársát: Szőke András barátját, akivel a híres Horváth Mihály Gimnázium drámai tagozatára járt, és ahol pl. Hevesi Tamás és Ternyák Zoltán is osztálytársa volt.

Aki szereti Badár jellegzetes stílusát és ahhoz társuló sajátos humorát, felhőtlenül szórakozott, hiszen improvizációs készsége és nem utolsó sorban jellegzetes karaktere nem véletlenül tette őt a kortárs magyar előadóművészet izgalmas, sokak szerint utánozhatatlan alakjává filmben, humorban egyaránt. Mert annak ellenére, hogy volt ő már vasutas, kutyaszánhajtó, kutyatenyésztő – jelenleg pedig gyermekeket lovagoltató tréner -, szerepelt számos filmben (ezek közül több Jancsó-filmben is), a stand-up comedy művelője, 2003 óta rendszeres fellépője a Dumaszínháznak, alkalmanként pedig a Fábry Showban is látható, és reklámoknak is jellegzetes szereplője, vagyis mára az ország egyik legismertebb karakterévé vált. Improvizatív humorista és karakterszínész, de elsősorban – ahogy arra történeteiből is mindig fény derül – afféle igazi nagy magyar túlélő. Egyrészt mert egységnyi idő alatt több dolog történik vele, mint amennyit közönségének el tud mesélni, másrészt mert történetei egy hazai Don Quijote legendavilágát idézik, melyek erejét az adja, hogy a túlzásnak hitt elem bennük a valóság, és a valóságnak hitt elem a túlzás. Minden más pedig ennek a túlélésnek csak a mellékterméke.

Ilyen szélsőségek között mozgó történeteket osztott meg a gyulai közönséggel is, melyek bárkivel megtörténhettek volna – és talán meg is történtek -, na és olyanokat is, amikre a közönség hitetlenkedve csóválta a fejét, azzal nyugtázva, hogy ilyen és ennyi badarság, ha mással nem is, de a Badárral biztos előfordulhat.

A névjegykártyán a következő szerepel: „Badár Sándor – szóra sem érdemes művész”. A névjegyénél azonban beszédesebb őt közvetlenül látni-hallani, hiszen káprázatos rögtönzései, intenzív játéka egységesen kelti azt az érzetet, hogy Badár mindig egyszerűen csak önmagát adja. Nem művész, hanem az az egyszerű „falusi gyerek”, aki – amikor alkalma nyílik rá - elmeséli kalandjait. A közülünk egy, az afféle találékonyságra ítélt, humorral küzdő alföldi „falusi gyerek”, vagyis a legtömörebben meghatározva, egyszerűen csak „A Badár”.

 

Badár Sándor. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM