– Hogyan lett városi főkertész, hogyan indult a gyulai pályafutása? Már iskolásként erre a pályára készült?
– A Kertészeti Egyetemre jártam, és miután elnyertem egy ösztöndíjat negyedéves koromban, Hollandiában töltöttem fél évet. Akkor még nem volt kreditrendszer, tehát hazatértem után nem tudtam gördülékenyen felvenni a tantárgyakat. A féléves kényszerpihenő miatt jöttem Gyulára a főépítészeti irodához. Elkészítettem a Kossuth tér ötletpályázatának a kiírását, s a három hónapos munka során megfogott a város zöldfelületi rendszere, az idős fái, parkjai. Szintén negyedéves koromban gyakorlatot is töltöttünk Gyulán az egyetemista társaimmal, akkor a parkok növényállományát mértük fel, utána a diplomamunkámat Gyula város zöldfelületi rendszerterve címmel készítettem el. A terv a város teljes területére készült, de konkrét tervezést is kellett végezni, így a Ferencesek terét választottam, mivel az egy hiányos zöldfelületi egység volt a városban. Én akkorra már nagyon sok adattal rendelkeztem a város zöldfelületéről. Gondoltam egyet, hogy elküldöm Dancs Lászlónak, az akkori polgármesternek a dolgozatot. Akkor nem voltak mobiltelefonok, csak írtam egy levelet, és elküldtem mellékletben a munkámat. Ő rögtön a szüleimet hívta Békéscsabán, kikereste a telefonkönyvből a számukat és közölte, hogy már jövő héten jöhetek is, mert olyan dolgokat tudott meg, amiről sohasem hallott, elképzelése sem volt róla. A dolgozatnak része volt egy viszonylag részletes történeti áttekintés területenként. Levéltáraztam, hogy a parkok történetéről többet tudjak meg, illetve voltak benne vizsgálatok a zöldfelületi rendszerről. Vizsgálódtam, hogy mekkora a zöldfelületi ellátottság, milyenek a településökológiai viszonyok, településesztétikai szempontból és funkcionális szempontokból is vizsgáltam a zöldfelületi rendszert, majd javaslatot adtam annak fejlesztésére. Ez a diplomadolgozat lett később a városi zöldfelület-fejlesztési koncepció alapja is. Szóval, mondták, tárt karokkal várnak, és álljak munkába. Kértem egy hónap „szabadságot”, hogy az egyetem után én is nyaraljak, majd augusztus 1-jével munkába álltam, mint városi főkertész.
– Szinte mesébe illő történet, bár az Ön esetében nem csupán szerencsés véletlenről beszélhetünk, hiszen keményen megdolgozott mindenért.
– Nagyon szerencsés voltam, hogy az idő tájt kezdtek azzal foglalkozni városi szinten, hogy mennyire hiányzik egy városi főkertész, és hogy jó lenne megújulni. Akkoriban fogalmazódott meg, hogy egy ennyi zöldfelülettel rendelkező turisztikai városhoz illene egy főkertész, én meg jó időben toppantam be 1999-ben.
– Az azóta eltelt 14-15 év alatt mennyit változott Gyula város zöldfelülete? Mekkora változás következett be a másfél évtized során az Ön irányításával?
– Mindenki érzékeli, hogy nagy változások mentek végbe. 1999-től ki kellett alakítani, hogy mi is a feladata egy városi főkertésznek. Akkor is a pénztelenség volt a jellemző, emlékszem, hogy már az első alkalommal azzal keresett meg az idegenforgalmi bizottság, hogy Siófokon és a Balaton környékén, vagy éppen Lajosmizsén mindenhol kandeláberes muskátlik csüngenek, és miért nincs így Gyulán is. Akkor én már próbáltam elmagyarázni, hogy valami egyedi arculatot kellene megtalálnunk. Nem biztos, hogy a legjobb helye a kandeláberen van a virágnak, mert majd azzal kell küzdenünk, hogy hogyan öntözzük, hogyan tartsuk fent, hogy az szép legyen. Javasoltam, hogy a virágokat tegyük le talajba. Első évben még semmi pénz nem volt, akkor a virágkertészekkel beszéltem meg, hogy mindenkinek legyen egy kis mintakertje. Aki évelőkkel foglalkozott, az évelő ágyást készített, mellette egy kis tábla hirdette, hogy azt ő ültette be. Ezzel a módszerrel két-három ágyás újult meg. 2001-ben 10 ezerrel növeltük az egynyári növények számát, a következő évben megint 10 ezerrel, így értük el a jelenlegi 50 ezres tőszámhoz, és ezzel valahogy már a lakosság is érezte, hogy a környezetében bekövetkezett a változás. A belvárosban központi helyen, a Béke sugárúton végig létesültek virágágyások és a lakosság részéről is pozitív volt a visszajelzés. Azt gondolom, ezek mind olyan apró lépések voltak, amivel az itt élő polgárok mindennapjait színesítettük. Az igazán nagy közterületi változásokat a gyulai vár felújítása, a Kossuth tér, a belváros átépülése hozta, majd megújult a Csigakert és az Élővíz-csatorna kikötői. Minden év hozott új dolgokat, és azóta is folyamatos a fejlődés. Mára természetes lett, hogy egy épület-felújítás mellé környezetrendezés is párosul. Csak meg kell nézni az Erkel ház udvarát. Nagyon sok terület újult meg: a Béke sugárút, a Göndöcs-kert, a várfürdő környezete, 2014. december 31-re a kastélykert készül el. Azzal, hogy a kastélykert közterületté válik, illetve intenzíven ápolt zöldfelület alakul ki, nagyot fogunk előrelépni, és akkor már csak a Szent Miklós park és a Várkerti játszótér van hátra.
– Hogy emlékszik vissza gyermekkorára? Már akkor is áthatotta a lényét a természet szeretete?
– Békéscsabán születtem, a Munkácsy téren nőttem fel a piac környékén. Nagyon szép gyerekkorom volt, közvetlen, kiegyensúlyozott gyerekként nőttem fel. A szüleim mezőgazdasággal, szántóföldi növénytermesztéssel, állattenyésztéssel foglalkoznak, azzal foglalkoztak annak idején is, édesapám évekig volt a Gyulai Húskombinát felvásárlási osztályvezetője. Sokat dolgoztunk a háztáji földeken, volt sok gyümölcsfánk is. Tehát, mi, gyerekek is mentünk patisszont szedni. A szüleink el is várták a segítséget, de megtanultuk, hogy munkával lehet eredményt elérni. Nem véletlen tehát a pályaválasztás sem, hozzáteszem, hogy Rózsa Ferenc Gimnáziumba jártam, és mivel elég jó tanuló voltam, bárhova mehettem volna továbbtanulni. Már középiskolában két nyelvvizsgám volt, ami abban az időben ritkaságszámba ment.
– Hollandiából mit hozott haza? A kint szerzett tudását mekkora mértékben tudja hasznosítani városunkban?
– Nagyon érdekes dolgokat tanultam. Tempus ösztöndíjjal kerültem ki, a wageningeni mezőgazdasági egyetemen tanultam fél évet, de azt kevésnek éreztem. Mellette indult egy nemzetközi kurzus is, amelyen közép-európai országból nem vett részt senki. Írek, skótok, angolok, franciák, osztrákok, németek, spanyolok voltak a hallgatók. Meghívtak a tanfolyamra, ahol három hónapon át regionális tájtervezést tanultunk. Ott már komoly pontokért, vizsgákért tanultunk, a fél éves ösztöndíjat pedig egy tájtervvel fejeztem be. Hollandiában nagyobb léptékű területtervezési dolgokat tanultuk meg. Az én szakom az egyetemen a városi zöldfelületi rendszer és az annál kisebb léptékek voltak: parkok, magánházkertek, közterek tervei. Ezzel a holland ösztöndíjjal vált szélessé a szakmai látásom.
