
Ötletelőkészítő roadshow-t rendezett Gyulán ma délután a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület a Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) Nitnikék országos rendezvényének részeként.
A szervezet Békés megyében, Gyulát választotta első helyszínéül. A rendezvényen ismertették a fiatalokkal a NIT létrejöttének a körülményét, célkitűzéseit. Többek között elmondták azt is, hogy a szervezet miként tudja segíteni az ifjak sorsát abban az esetben, ha aktívan részt vesznek az ifjúsági közéletben.
- Az ifjúsági tanács mintegy ernyőszervezetként képviseli a gyerekek érdekeit, támogatja, segíti őket az ifjúságpolitikában. A mai nap folyamán a kilenc felkínált téma közül hármat választottak ki a tanulók: diákjogok, fiatalok szórakozási szokásai, illetve drog, alkohol és bűnözés. Az volt a célunk, hogy elindítsuk a gondolkodásukat, s felszabadultan érezzék, hogy saját sorsuk alakulásáért tenni tudnak – nyilatkozta a Gyulai Hírlapnak Ament Balázs, a NIT alelnöke.
Antal Ágnes, a NIT Pécsről érkező elnökségi tagja koordinálta a beszélgetést.
- Elsősorban az a célunk, hogy személyesen is eljussunk a fiatalokhoz, hiszen ők viszik utánunk a feladatokat. Ahhoz, hogy hallathassák hangjukat, tudniuk kell, hogyan tudják igényeiket a döntéshozók felé eljuttatni – mondta Antal Ágnes.
A találkozón a fiatalok nyíltan beszéltek igényeikről, például egy korszerűbb extrém pályáról, drog prevenciós előadásról. Az iskolások a támogatási rendszer visszáságaira is felhívták a figyelmet. Nehezményezték például, hogy egy jómódú, három gyermekes család megkapja a tankönyvkedvezményt, viszont egy szerény körülmények között élő, egy-két gyermekes - egyedülálló – szülőnek mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia.
