Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
Több mint 130 diák és szakember részvételével rendezte meg a Dél-Alföldi Ifjúsági Konferenciát március 20-án a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület.
Szabó Enikő, a szervezet alelnöke, a Gyulai Ifjúsági Központ szakmai vezetője lapunknak felidézte, 2008-ban már szerveztek egy régiós szintű tanácskozást, amit hosszú kihagyás után tavaly élesztettek újjá, kibővítve a gyulai ifjúsági konferenciát.
Elmondta, idén a tavalyinál is több településről regisztráltak az eseményre, Békés, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegye mellett a fővárosból is érkeztek résztvevők.
Mint ismertette, általános és középiskolásokat, egyetemistákat, pedagógusokat, ifjúsággal foglalkozó szociális munkásokat, bűnmegelőzési szakembereket és kulturális intézményeknél dolgozó szakembereket vártak a rendezvényre, melynek Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára is vendége volt.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
A résztvevők egy országos és egy kistelepüléseket érintő, fiatalokkal kapcsolatos kutatásról is hallhattak. Az alelnöktől megtudtuk, ezekből az derül ki, hogy a fiataloknak kevés szabadidejük van, és nehezebb őket az online térben elérni, megmozgatni. Az ifjúsági közösségek életre hívása is nehézségekbe ütközik, ugyanakkor a mai fiatalok is igénylik a személyes kapcsolatot, hogy meghallgassák őket.
Görgényi Ernő, Gyula polgármestere köszöntőjében emlékeztetett, az ifjúsági feladatokat 2014 óta látja el Gyulán az önkormányzat felkérésére a konferenciát szervező Mi egy Másért Közhasznú Egyesület.
Mint kifejtette, a mai fiataloknak is megvannak a maguk problémái, és – ahogy más korokban – joggal várják el a segítséget.
Ezt leginkább a kortársaiktól kaphatják meg, és a fiatalokkal foglalkozó szakemberektől – tette hozzá.
Fotó: Gyulai Hírlap – Pénzes Sándor
„Ezért nagy érték minden olyan civil szervezet és közösség, amelynek az a küldetése, hogy szakmai segítséget nyújtson, és közösséget szervezzen” – húzta alá.
A köszöntők után mások mellett Wettstein Annamária, az ENSZ ifjúsági delegáltja tartott előadást. Délután workshopokra invitálták a résztvevőket, többek között a kritikus gondolkodás, a kortárssegítés és az ifjúsági érdekképviselet volt a téma.