Mennyire tekintjük társadalmon kívülieknek mindazon honfitársainkat, akik maguk hibájából vagy a gazdasági, társadalmi körülmények miatt hajléktalanná váltak? Ugyan Gyula közterületén „paplanosokkal” még nem találkozunk, városunkban 180 – szinte – láthatatlan hajléktalan éli mindennapjait. A Gyulai Hírlapnak a helyi hajléktalanhelyzetről Szilágyi István, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Gyulai Szociális és Fejlesztő Központ vezetője adott tájékoztatást. A nappali melegedő hetvenfős befogadóképességgel rendelkezik, ám a törvény értelmében 105 főt, az előírt másfélszeresét láthatják el. Nappali melegedőn belül működik az ingyenes népkonyha, utcai szolgálat és a megyei hatáskörű krízisautó. Az utcai szolgálat feladata, hogy a kint élő hajléktalanokat felkutassa, felkeresse, és segítsen nekik az intézményekbe integrálódni.
– Rengetegen vannak az utcán, akik elutasító magatartást tanúsítanak mindenféle intézménnyel szemben. Úgy érzik, hogy a szabadságérzetük megszűnik, hiszen az intézményben a házirend szabályai szerint kötelesek élni, nem akkor gyújthatnak rá, nem akkor mehetnek adott időn belül oda, ahova akarnak. Az utcai szolgáltatás keretében hálózsákot, gyógyszert, szükség esetén élelmet, meleg ruhát biztosítunk, ha állapotuk megkívánja, orvoshoz visszük őket – mondta Szilágyi István, aki leszögezte, hogy bár nehezen nyílnak meg a látókörükbe kerülő érintettek, de sohasem ellenségesek.
Sokszor elhagyatott tanyákon, híd alatt futó, meleget sugárzó vezetékek mellett húzzák meg magukat embertársaink. Télen nehezebb a helyzet, nyáron pedig felpezsdül az élet: egy kis alkalmi munka segítséget jelent a megélhetéshez, valamint gyógynövények begyűjtéséből és leadásából fedezhető a napi megélhetés. Ilyenkor nem kell beülniük a nappali melegedőbe, munkavégzéssel töltik napjaikat.
– Nem egy olyan hajléktalanunk volt, aki visszatalált a civil életbe, vállalkozó lett vagy szakács, és albérletet tart fent. Az, hogy ez meddig tartható, nem tudom megmondani. Sok család jár hozzánk, albérletben laknak, de még a konyhára visszajárnak. A devizahitel sokakat ellehetetlenített, sokan vesztették el állásukat, újat nem találtak, csak a közmunkaprogramban tudtak elhelyezkedni, de valódi munkahelyük nincsen. A közmunkából kapott jövedelem nem elegendő a család fenntartásához és gyermekek iskoláztatásához – mutatott rá Szilágyi István arra a kérdésre, hogy lát-e lehetőséget a segélyszervezet látókörébe került egyének ideális megélhetésére.
Amikor az ember elveszti a talajt a lába alól, már nem csak az akaraton múlik a boldogulása. A szakemberek tapasztalatai szerint egy-két évig foggal-körömmel folyik a küzdelem a fennmaradásért. Majd a befásulás, a befelé fordulás, a hajléktalan státuszba való besimulás következik.
