– Nagytiszteletű Úr két éve érkezett családjával Gyulára. Milyen ismeretei voltak előtte a városról? Milyen érzésekkel jött ide annak idején?
– Első ismereteimet a középiskolai történelem órákon szereztem. Később, teológiai tanulmányaim során több impulzus is ért Gyulával kapcsolatban, hiszen fontos szerepe volt a protestantizmus terjedésében, és olyan neves személyek fordultak meg itt, mint Szegedi Kis István vagy a Szikszai Fabricius testvérek. Amikor Békés megyébe kerültünk, sajátos módon, elsősorban a megyei kórházzal ismerkedtünk meg, mert látogattuk az ide bekerült beteg gyülekezeti tagjainkat. Egyúttal azért felfedeztük, hogy milyen gyönyörű ez a város, ami feleségemnek és nekem is némi kárpótlás volt, mert mindketten Sárospatakon tanultunk, és nagyon a szívünkhöz nőttek kisvárosi utcái és természetesen a pataki vár. Úgy éreztük, hogy itt egy kicsit haza érkeztünk. Két éve lakunk Gyulán, azóta folyamatosan igyekszünk megismerni a várost, de még így is maradtak számunkra felderítetlen területei.
– Harmincegy évesen a Békési Református Egyházmegye egyik legnagyobb, vagy talán a legnagyobb gyülekezetébe választották meg. Milyen út vezetett Gyuláig ilyen rövid idő alatt?
– A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyulaházán nőttem föl, ahol egy tradicionális falusi gyülekezetben kaptam elhívást a lelkipásztori szolgálatra. A gimnáziumot és a teológiát a Sárospataki Református Kollégiumban végeztem. Tudatosan készültem a lelkipásztori pályára, különösen a gyülekezetépítés érdekelt, ezért sok önkéntes szolgálatot végeztem, így értékes tapasztalatokban gazdagodott lelkipásztori látásom. Szüleimet fiatalon elveszítettem, ezért hamar önállósodtam, és megtanultam felelős döntéseket hozni. A diploma megszerzése után a Pest megyei Monor Nagytemplomi Egyházközségébe kerültem, ahol mint segédlelkész egy nagy és jól működő városi gyülekezet életébe láthattam bele. Füzesgyarmaton volt első önálló szolgálati helyünk feleségemmel, Andreával, aki szintén lelkész. Ott – Isten kegyelméből – egy kis gyülekezetből sikerült népesebb gyülekezetet fölépíteni. A gyulaiak invitálása nagy kihívás volt számunkra, mert nemcsak a nagyobb közösség, de az intézmények irányítása is komoly felelősséggel jár.
– Kétéves gyulai lelkipásztori munkája alapján milyen tapasztalatai vannak arról, hogy a fiatalok hogyan viszonyulnak az egyházhoz, hogyan gondolkodnak Istenről, és milyen eszközökkel próbálják megszólítani őket?
– Nem tudjuk, hogy a következő generációk miként fognak viszonyulni Isten üzenetéhez. Ismerünk azonban felméréseket, amelyekből azt látjuk, hogy van a magyar társadalomnak egy olyan rétege, amelyet nemhogy a keresztyénség, vagy Isten gondolata nem foglalkoztat, de olyan mindennapos kérdések sem, hogy mi az élet értelme és célja. Ezeket a sodródó fiatalokat tudjuk a legnehezebben megszólítani, mert a média és mások által sugallt illúziókat kergetnek, melyek szerint könnyen kitörhetnek nehéz élethelyzetükből és felhőtlen, boldog életet fognak élni. Ezzel együtt azt is látjuk, itt Gyulán is, hogy azok a fiatalok, akik egy kicsit is gondolkodnak az élet dolgain, érdeklődéssel fordulnak az egyház felé. Ez a réteg nagyon nyitott és várja, hogy útmutatást kapjon az élet nagy kérdéseiben. A mögöttünk levő két esztendő azt mutatja, hogy jó irányba tartanak a dolgok. Isten segítségével sikerült olyan rétegalkalmakat, például bibliaköröket, előadás-sorozatokat és foglalkozásokat kialakítani, amelyek elősegítik gyülekezetünk erősödését és növekedését. Ilyen a baba-mama kör, a „kényes kérdések – őszinte válaszok” címet viselő sorozat, a nők bibliaköre, a házaskör, a presbiteri bibliaóra, a „kereszt-kérdések” előadás sorozat, a házi bibliakör, a gyülekezeti kórus, egy újabb ifjúsági kör létrehozása vagy a gyülekezeti sport alkalom és a gyermekmegőrzés lehetőségének megszervezése. Hitoktatásban elértük, hogy a város minden óvodájában és általános iskolájában jelen vagyunk. Gyülekezetépítésünknek vannak olyan elemei, amelyek országosan is az egyedülálló kezdeményezések közé tartoznak. Azt látjuk, hogy az utóbbi időben egyre több család és fiatal talált otthonra nálunk.
– Újra kezd általánosan elfogadottá válni, hogy a lelkészek, a papok a közélet szereplői lehetnek, ezzel együtt azonban társadalmi elvárások is megjelennek velük szemben. Ön mit gondol, egy lelkipásztor számára mi ennek a szerepnek a tartalma?
– Valóban, a lelkipásztor bizonyos szempontból közéleti ember is. A város egyik közösségének vezetője, ezért időnként figyelemmel kísérik megnyilvánulását, véleményét, még akkor is, ha nem értenek vele egyet. Sokkal jobban odafigyelnek azonban arra, hogy személyisége és magánélete mennyire van összhangban hivatásával. Ezért is elengedhetetlen, hogy a lelkész hiteles életet éljen. Én mégsem személyes megnyilvánulásaim szempontjából tartom fontosnak közéleti szerepemet. Sokkal inkább szeretném a református gyülekezetet úgy formálni, pásztorolni, vezetni, hogy közösségként tudjunk pozitív hatást gyakorolni az egész város életére. Szeretném, ha gyülekezetünkből hiteles, keresztyén emberek kerülnének be Gyula közéletébe. Ez is segítené, gazdagítaná és formálná a város életét. A magyar közélet sajnos teljesen átpolitizált. Azon érdemes fáradozni, hogy Gyulán ez a folyamat ne erősödjön fel, hanem működő értékek mentén szerveződjön a város közösségi élete és közélete.
– Karácsony közeledik, az egyházi ünnepkör egyik legfontosabb napja, amelyre nemcsak a hívő és a vallásos emberek készülődnek, de szinte mindenki megünnepli valamilyen formában. Hogyan telik az ünnep egy református lelkészházaspár és családja életében?
– Egy lelkészcsaládban elég sajátosan zajlik a karácsonyi ünnep. Míg a legtöbb ember ilyenkor pihen, kikapcsolódik, lelkileg feltöltődik, ünnepi együttlétekre készül, addig a lelkészek szolgálatuk legsűrűbb időszakát élik át. Ünnepi alkalmak, programok, istentiszteletek sokasága vár rájuk. Természetesen ezt nem teherként éljük meg, bár van, amikor elfáradunk. Ugyanakkor részesei lehetünk annak, hogy sok ember lelkileg megerősödik, útmutatást vagy vigasztalást kap.
– A három gyermek bizonyára izgatottan várja a szentestét.
– Nálunk nem a „Jézuska” hozza a karácsonyfát és az ajándékot. Egy pici élő fenyőfát díszítünk fel közösen feleségemmel és három gyermekünkkel. Ilyenkor elmondjuk, hogy az örökzöld fenyő, az örök életre, a karácsonyi fények Jézusra a világ világosságára irányítják figyelmünket. Sok mosoly, ének és emlék közepette az apró kezek feldíszítik a karácsonyfát, amely mindig egyedi, mert kreatív munka eredménye, végül apa és anya a fa tetejére felhelyezi a betlehemi csillagot. Szenteste az ünnepi istentisztelet után a család körém kuporodik, a Bibliából felolvassuk a karácsonyi történetet, imádságban közösen hálát adunk, ezután kerül sor az ajándékok felbontására. Gyermekeink tehát tudják, hogy nem a „Jézuska” hozza az ajándékot. Karácsony Isten szeretetére és ajándékára emlékeztet bennünket, amelyet Jézus Krisztusban adott, ezért szeretjük és ajándékozzuk meg mi is egymást. Életem legszebb és legfontosabb ajándékait Istentől kaptam: a kedves feleségemet és három aranyos gyermekemet. Számunkra nem azért boldog ünnep a karácsony, mert történetesen jók az életkörülményeink, hanem azért mert átjárja azt Isten szeretete.
