Ismét eljött, már meggyújtottuk az első gyertyát. Elkezdődött a karácsonyi készülődés. Környezetünket, otthonunkat próbáljuk szebbé, tisztábbá tenni, majd jön a díszítés, kívül-belül, s természetesen a vásárlási, ajándékozási láz. Ahhoz, hogy az ünnepre minden rendben legyen, minden tökéletes legyen, tennünk kell, és nem is keveset. Ezt többféleképpen lehet megélni. Lehet ez stresszes, frusztráló, részünkről, nők részéről már-már mártírkodó, s előfordul, hogy szinte szó szerint bezuhanunk a fa alá. Lehetne ez másképpen is. Lehet jól „várakozni”, ehhez elsősorban a lelkünket kell felöltöztetni.
S ha egy ablak vagy függöny mosása kimarad, hát üsse kő! Úgyis az ünnepek elmúltával kell csak igazán kitakarítani. „Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata.” S aki elég nyitott Márai Sándor további gondolataira, aki csodálatosan megfogalmazta, hogy egyszerűen csak a szeretetre várunk, mert valószínűleg csillapíthatatlan ez az éhség, aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni szeretné. Az észre fogja venni azokat a körülöttünk élő embereket, akiknek a lelke sír a szeretet-kapcsolatokért. Ilyenek az idős, öreg emberek is. Ha szeretnénk kiszabadulni a közönyösség gödréből, figyeljünk jobban rájuk! Az egymásnak adott figyelem nem kerül semmibe, nem plusz kiadás. Csupán egy kurta kis idő. Álljunk meg, lassuljunk, egy pillanatra tegyük félre saját gondjainkat, feladatainkat, kérdezzük meg a mellettünk élő idős szomszédunkat, hogy hogy van, és hallgassuk is végig. Kísérjük figyelemmel mozgásukat, vegyük észre, ha valami nem megszokott. Lehet, hogy megvédeni nem tudjuk mindentől, de megnyugtathatja, erősítheti biztonságérzetét, ha van, aki gondol rájuk.
S ha még ennél is több időnk van, akár segíthetünk is, ezzel példát adva gyermekeinknek. Adjunk lehetőséget, hogy a jóságra is ráláthassanak, hogy lássák a felcsillanó szempárokban a hálát. Ne az legyen a példa, hogy viszolygunk valakitől, mert öreg, félretoljuk őket, mert hátráltatnak, s ne az legyen a természetes, hogy a tévében azt lássák, hogy a néniket és bácsikat összeverik, és a kórházi ágyon mesélik el, hogyan fosztották ki őket.
Tanítsuk meg a kicsiket a tiszteletre, hogy milyen fontos az emberi méltóság megőrzése! Mutassuk meg, hogy lehet szeretetben is élni! Hiszen ők nagyon közel állnak egymáshoz, mindkét korosztály védtelen és kiszolgáltatott. Tegyünk értük, s ha ez az életünk folyamán szokásunkká válik, sokkal többek leszünk. Az egyhangú hétköznapokat ünneppé tehetjük. Kell ennél nagyobb karácsonyi csoda? S ne felejtsük el, egyszer mindannyian ott állunk majd a kapuban egy kis varázslatra várva.
András Anna
