Karikással a szabadságért – Rózsa Sándor és betyárserege 1848-ban című könyvét mutatta be Seres István történész november 29-én a gyulai vár borozójában. Bár a szakember nem győzte meg a teremben ülők mindegyikét arról, hogy a betyárvezér több volt, mint megrögzött bűnöző, hatalmas mesélőkedve és lelkesedése mindenkit magával ragadott. A Békés megyéhez ezer szállal kötődő turkológus gyerekkora óta rajong a betyárvilágért, így nem meglepő, hogy Zöld Marci, Veszelka Imre vagy Rózsa Sándor már-már személyes ismerősként jelenik meg történeteiben.
A békésszentandrási történészt kollégája, Németh Csaba mutatta be a közönségnek. Mint megtudtuk, Seres István az ELTE-n végzett török–mongol szakon, és tagja volt az Akadémia Közép-ázsiai Kutatócsoportjának. Doktori disszertációját a mongol betyárvilágról írta, egyik fő kutatási területe pedig Békés megye kuruc kori története, mely a történészek számára máig fehér foltnak számít. Az előadásból az is kiderült: valószínűleg Seres István az egyetlen olyan magyar szakember, aki már találkozott betyárral. Persze nem hazánkban, hanem Mongóliában, ahol a kínai határvidéken a miénkhez hasonló betyárvilág alakult ki.
– Ízig-vérig békéscsabai kötet, amit egy csapat lelkes lokálpatrióta hatalmas szeretettel készített el – mondta a szerző a Rózsa Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából kiadott könyvről. A Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága által megjelentetett mű alapját a történész „asztalfiók-kutatása” adta, Seres István ugyanis egyetemista kora óta gyűjtött anyagokat a témáról.
– A könyv röpke pár hónap története. Arról szól, hogy Rózsa Sándor hogyan kap amnesztiát, hogy Kossuth miért fogadja el egy bűnöző segítségét, hogy hogyan szervezik meg a betyársereget, és hogy hogyan teljesít ez a sereg a Délvidéken – foglalta össze röviden a vaskos jubileumi kötet tartalmát az előadó.
Seres István a betyár összes hiteles képét összegyűjtötte, s ezek közül jó néhány könyvében is látható. A munka sok újdonsággal is szolgál, hiszen a benne feltüntetett 62 irat jó része eleddig ismeretlen volt. A történésznek nem volt könnyű dolga a kutatás során, ugyanis több ország területén kellett feltárnia a levéltári forrásokat, ráadásul a témát számos legenda is övezi.
A szerző elmondta: Rózsa Sándor százfős lovascsapatát Szegeden állították fel. A Délvidékre induló seregben mintegy 50-60 főre tehető azoknak a száma, akik csikósok és gulyások voltak, ez azonban nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy többségük betyár volt. A betyárok közül ugyanis sokan régi pásztordinasztiából származtak, vagyis nappal pásztorok, csikósok voltak, este pedig lovakat raboltak. Rózsa Sándor szabadcsapata a rácoktól és szerviánoktól védte meg az országot, hivatalosan tehát nem harcolt az uralkodó ellen, nem követett el felségárulást. Seres István szerint a betyárvezért valójában nimbusza, hírneve és legendája miatt üldözték a szabadságharc leverése után.
Mivel Rózsa Sándor írástudatlan volt, tiszt nem lehetett, ám elismertségét jelzi, hogy őrmester volt saját csapatában. A szakember hangsúlyozta: kutatása befejeztével ugyanaz a pozitív kép maradt meg benne a betyárról, mint munkája elején. Ahogy fogalmazott, Rózsa Sándor egy nemzeti hős, aki tisztesen helyt állt 1848-ban, mégsem azt a figyelmet kapta, amit megérdemelne.
A várborozóban a térségünkben ténykedő betyárokról is szó esett. Mint kiderült, a híres kondorosi csárdát egy gyulai és Gyula környéki magyar, illetve román fiúkból álló banda rabolta ki 1849-ben, s Rózsa Sándor csapatának néhány tagja is eljutott megyénkig.
A közönség végezetül azt is megtudta a szerzőtől, hogy következő könyve Gyulához kötődik, hiszen jelenleg a városban letelepedő románság, vagyis Harruckern János György uradalmi katonái szolgálnak számára kutatási témául.
