Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Elnökválasztással párosult a Gyulai Color Kosárlabda Egyesület szezonzáró összejövetele

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • N. Ó. • SPORT • 2013. augusztus 02. 16:00
Elnökválasztással párosult a Gyulai Color Kosárlabda Egyesület szezonzáró összejövetele
Kosárlabda
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó. Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

A Gyulai Color Kosárlabda Egyesület az elmúlt vasárnap tartotta szezonzáró összejövetelét, amely elnökválasztással párosult.

Dr. Erdmann Gyula, a Békés Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója egészségi állapotára való tekintettel kérte felmentését. Az évadzáró program határozatképes közgyűlésként folytatódott. A levezető elnök, dr. Szilágyi Ferenc és a tagság, a jelölő bizottság javaslatára Schneider Bertoldot választotta meg egyhangú döntéssel. Az egyesület szakmai elnökhelyettese Christián László, gazdasági helyettese Baranyó Géza, ügyintézője Tóth Barna. Az edzői feladatokat továbbra is Tövisháti József látja el.

A jelenlévők az alapszabály módosításait és a tagdíj összegét is elfogadták. A délután folyamán előkerültek a labdák, a bitumenes pályán dobóversenyeket tartottak, majd az alkalmi együttesek mérték össze tudásukat naplementéig jó hangulatban.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)