A Jupiter holdjai közül az Europa óceánja sok hasonlóságot mutat a Föld befagyott vizeivel, ezért az Antarktisz jégpáncélja alatt lévő Vosztok-tó vizsgálati eredményei sokban segíthetik majd a Hold jövőbeli kutatásait. A mintegy húsz éve, orosz és brit kutatók által felfedezett Vosztok-tó eddig a legnagyobb az Antarktisz jégpáncélja alatt feltérképezett 150 jégalatti tó közül. A tó 250 km hosszú és 50 km széles, és helyenként csaknem 4 km vastagságú jégpáncél borítja.
A feltételezések szerint a hatalmas édesvizű tó több mint 14 millió éve van elzárva a külvilágtól. Az expedíció célja, hogy megbizonyosodjanak arról, létezhetnek-e ilyen körülmények között olyan hidegtűrő mikroorganizmusok, amelyek alkalmazkodni tudtak a sötét, jeges környezethez. Ezen kívül az ősi jégmagok a múltbéli éghajlatváltozások tanulmányozásában is sokat segíthetnek. Több mint 3500 élő szervezet DNS-ét mutatták ki a tóból származó jégmintákból, melyek annak bizonyítékára szolgálnak, hogy miként lehet túlélni olyan körülményeket, ahol még néhány éve úgy gondolták, élet nem létezhet. A kutatási eredmények kibővítik az élhető környezetnek szabott határokat is.
Az Europa eddigi vizsgálatai kimutatták, hogy a felszínét borító vastag jégpáncél alatt sós vizű óceán terül el, amely elég mély ahhoz, hogy a hold teljes felszínét lefedje. A teljesen fagyott, több tíz kilométer vastagságú jégtakaróját pedig annak köszönheti, hogy eléggé távol helyezkedik el központi csillagunktól. A részletes vizsgálatok és modellezések pedig arra engednek következtetni, hogy a mélyből melegebb vízoszlopok bugyognak fel, amik megolvasztják és összetörik a külső rétegeket. Ezek a buborékok mindössze három kilométer mélységben lévő apró tavakból származhatnak. A kutatók szerint az Europára úgy lehet gondolni, mint amelynek felszínén egy összefüggő jeges óceán lebeg, és sziklás magja van. Az Europa felszíne mintegy -170 fokos, a jég alatt viszont valamivel melegebb a hőmérséklet, amely emberi szemmel tanán nem nagy különbség, geológiailag azonban jelentős.
A Cassini űrszonda adatai igazolták, hogy a Jupiter Europa holdjához hasonlóan az Enceladust is egy összefüggő vastag jégréteg borítja, mely alatt folyékony víz található. Az űrszonda elhaladását megelőzően a Szaturnusz egyik holdját egy jéggömbnek képzelték a kutatók, de 2005-ben a Cassini váratlan dolgot észlelt. Lencsevégre kapta, hogy vízgőz-gejzírek törnek fel a jégpáncél alól a hold felső atmoszférájáig, a déli pólus környékén, melynek következtében a jégréteg megtörik, és csíkozottá válik a felszíne. A gigantikus tömegű Szaturnusz és holdja között létrejövő árapályerők révén feszültségek lépnek fel, amelynek hatására felmelegszenek a hold egyes tartományai. Az Enceladust az árapályerők mellett, radioaktív izotópok bomlásából származó hő is fűti. A két jelenség együttesen elegendő hőt termel a hold magjának megolvasztásához és a vízgőz-gejzírek kitöréseihez, melyek a déli pólus környékén található jégfelszín alatti tengerekből és óriási tavakból törnek fel. Az űrszonda mérései alapján nagyon valószínű, hogy az Enceladuson nagy tömegben fordul elő cseppfolyós víz, amelyet folytonosan melegítenek az említett hőforrások, hasonlóan, mint a Föld óceánjait a geotermikus források. A vízben szerves anyagok és ionok is megtalálhatók, amelyek elengedhetetlenek az élet kialakulásához. A vastag jégtakaró pedig megvédheti a tenger mikroorganizmusait a kozmikus sugárzás romboló hatásától.
