A Gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub felnőtt férfi együttese a tavalyi szezonban az OB III-as bajnokságban a második helyen végzett, és a hat csoportból ők voltak a legjobb másodikak, aminek köszönhetően feljutottak az OB II-es bajnokságba. Mint azt Kovács Zoltán csapatkapitánytól, valamint a csapat edzőjétől megtudtuk, többek között az utánpótlás fejlődése érdekében vállalták a magasabb osztályt a csapat tagjai, hiszen erősebb csapatok és játékosok ellen erősödhetnek fiataljaik.
A meglévő játékosokhoz - a palicsi és a gyulai tenisz klub között tavaly nyáron kialakult kapcsolatnak köszönhetően - az ottani játékos-edző Juhász Zsolt érkezett. Emellett az OB I-es Szegedi Gellért SE-ből Ajkay Norbert csatlakozott a gyulaiakhoz, ugyanis a szegedi klub nem indított csapatot a bajnokságban. A fiatalok közül Varga László, Oláh Imre és Lovász Zoltán is játéklehetőséget kapott a csapatban, és győzelmekkel mutatkoztak be a magasabb osztályban.
A tavaszi szezonban nyolc csapat mérkőzött meg egymással, ezek közül, négy fővárosi, és a Gyula mellett három vidéki együttes játszott a csoportban. A három rutinos játékos (Pece Rómeó, Gyimesi Márton és Csernus István) végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, emellett a két vendégjátékos, Juhász Zsolt és Ajkay Norbert nem kapott ki az egész szezon alatt. Ennek köszönhetően öt győzelmet arattak a fiúk, az ebben az osztályban rutinosabbnak számító klubok ellen.
Miután a gyulaiak a harmadik helyen végeztek a tavaszi szezonban, ezért ősszel a felsőházi rájátszás vár rájuk, amikor a sorsolásnak köszönhetően mindhárom mérkőzésüket hazai pályán tekinthetjük meg.
„A bajnokság tavaszi része lezárult, de a klubban nem áll meg az élet, szombaton a palicsi tenisz klub tagjait látjuk vendégül, a nyár folyamán pedig több színvonalas versenyt rendez klubunk, amelyről mindig tájékoztatjuk a tenisz szerelmeseit.” – nyilatkozta lapunknak Kovács Zoltán.

























