
Gyula város közigazgatási területén egyedül Városerdőn lenne szükség az arzénmentesítésre. Az üdülőtelepen olyan magas arzéntartalommal bír a víz, hogy a szakemberek csak titoktartás ígérete mellett árulták el a mértékét. Gyulán az ivóvíz arzéntartalma a határérték alatt van, csak a nyári hónapokban, a megnövekedett vízfelhasználás időszakaiban fordulhat elő, hogy a határértéket megközelíti vagy meghaladja az arzéntartalom. Karácsony Istvánnak, a Gyulai Közüzemi Kft. vízellátási üzemvezetőjének számításai szerint még csúcsidőszakban is akkor haladhatná meg a limitet az arzéntartalom, ha valamelyik létfontosságú kúttal történne valami.
A Dél-Alföldön 150 települést látott el a honvédség víztisztító konténerrel. Az eddigi tapasztalatok alapján több vizet használ el a technológia visszamosatása, mint amennyit kivesznek belőle a lakosok. Nemigen élnek a lehetőséggel azokon a településeken sem, ahol valóban problémát jelent az arzén.
A konténer üzemeltetését várhatóan még másfél évig kell biztosítani, amíg az ivóvízminőség-javító program be nem fejeződik. A számítások szerint a konténer vegyszer- és áramköltsége havonta 18 ezer forint. Az üzembe helyezés május 20-ára tehető, várhatóan ekkorra lesz meg a három negatív tesztet eredményező vizsgálat. A konténerekből a lakosság mennyiségi korlátozás nélkül, ingyen vételezheti majd az iváshoz vagy főzéshez használatos vizet – mondta el a Gyulai Hírlapnak Bányai György üzemvezető-helyettes.
A hat konténert Gyulaváriban a víztoronynál, Újváriban a Gyöngyvirág téren, a Rákóczi Ferenc utcában a Gyulakonyha parkolójában, a Mátyás király utcán a társaság telephelye mellett, a Budapest körúton a tízemeleteseknél, valamint Városerdőn, a Fő utcán helyezték el. Városerdőn a konténer üzembe helyezésével egy időben megszűnik a lakosság palackos ivóvízzel történő ellátása.
