Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jól gazdálkodott Gyula Város Önkormányzata, csökkenteni tudta pénzügyi hiányát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M-P. J.HÍREK • 2013. április 25. 18:18
Jól gazdálkodott Gyula Város Önkormányzata, csökkenteni tudta pénzügyi hiányát
Az önálló vízszolgáltatás megtartásához partnerönkormányzatokat keres a gyulai képviselő-testület
Végre szép és nyárias időben, a bátrabbak akár rövid ujjú ingben érkezhettek a ma 9 órakor kezdődő képviselő-testületi ülésre Gyulán. A városháza díszteremben mintegy húsz napirendi pont megtárgyalása várta a képviselőket. Kedvező beszámoló hangzott el a 2012. évi önkormányzati gazdálkodásról. A polgármester hangsúlyozta, jelentős mértékben csökkenteni tudták az önkormányzat pénzügyi hiányát, a 2010-es évhez viszonyítva felére tudták mérsékelni azt, mindezt úgy, hogy az önkormányzati feladatok ellátása nem sérült. Gyula Város Önkormányzata 7 milliárd 554 millió 407 ezer forint költségvetési bevétellel, 6 milliárd 994 millió 947 ezer forint költségvetési kiadással, 1 milliárd 665 millió 107 ezer forint pénzmaradvánnyal zárta a 2012. költségvetési évet.
Gyula Város Képviselő-testülete a városháza dísztermében ma délelőtt. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

Az interpellációra elsőként Kónya István (Fidesz) kapta meg a szót. A képviselő minden gyulai ingatlantulajdonost érintő problémát hozott magával a mai ülésre. Egy olyan problémára kívánok rávilágítani, amelynek megoldása nem igényel költségvetési forrást, csupán egy kis odafigyeléssel orvosolható – fogalmazott. A vaskosra hízott hétvégi reklámkiadvány-csomagok számos esetben nem a postaládában landolnak, mivel oda nem férnek be, hanem kerítések réseibe betuszkolva vagy ajtók elé lerakva várják az olvasót. A szél pedig már csak olyan, hogy elszemeteli azt, amit el lehet szemetelni. A környezetükre igényesebb polgárok az utcáról összeszedegetik a színes reklámújságok lapjait, ám mégsem helyes ez a terjesztői gyakorlat – vélekedett a képviselő, akik arra kérte a terjesztőket, hogy körültekintőbben végezzék a kézbesítést. A közérdekű felhívása végén hozzátette, akinek nem inge, ne vegye magára.

Durkó Károly (Gyulai Városbarátok Köre) lakossági észrevételt közvetített, amikor a Vértanúk útjai kerékpárút megrozzant állapotáról beszélt. Mondandójába ezúttal is vicces provokációval szőtte bele a választókerület önkormányzati képviselőjét, Galbács Mihályt (Fidesz). Durkó Károly szerint Galbács alpolgármester úr is minden bizonnyal használója a Vértanúk útjai kerékpárútnak, amikor focimeccsre teker ki a sportpályára. Az alpolgármestert, mint a körzet képviselőjét, a fradisták zöld sas madarához és a „kékfehérek” libájához hasonlította. Az összefüggéseket mindenki keresse meg saját ízlése szerint.

A kerékpárút nem képviselői kompetencia – ezt már dr. Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester mondta válaszában. Elismerve, hogy a gyulai kerékpárutak jelentős része tényleg ramaty állapotban van. A városvezető rendszeres biciklistaként nyilván személyes tapasztalatokkal is rendelkezik ebben a témakörben. Az önkormányzat komplex, minden kerékpárútra kiterjedő intézkedési tervet készített elő. Ennek részeként készülhetett el, 20 millió forint pályázati pénzből, az a kivitelezési terv, amely a meglévő kerékpárutak rehabilitációját és újak építését tartalmazza. Az önkormányzat a kivitelezések megkezdéséhez megfelelő pályázati kiírásra vár. A kerékpárutak balesetveszélyes helyein a burkolatjavítását a Gyulai Közüzemi Kft. végzi el.

Dr. Párducz László (Fidesz), a szép Paradicsom elnevezésű városrész képviselőjeként három témával készült interpellációjára. A Lázár Vilmos utcában lakók épített gyalogos járdát szeretnék, az elhasználódott beton pingpong-asztalok elbontását, vagy felújítását kérik az önkormányzattól a lakó-pihenő övezetben élők. A Fehér-Körös duzzasztójánál, az ökörjárási kiserdőben előszeretettel futnak és sétálnak a környéken élők, békés szabadidőtöltésüket azonban gyakran zavarják meg a kutyájukat póráz és szájkosár nélkül sétáltatók.

A képviselő mindhárom kérdésére kielégítő választ kapott. A Lázár Vilmos utcában a Göndöcs-kertben felszedett járdalapokból épülhet gyalogos út. A beton pingpong-asztalokra 200 ezer forintot kellene költeni, akkor is, ha elbontják, akkor is, ha újjáépítik. A polgármester ez utóbbit ajánlotta, de nyilván a lakóknak kell meghozni a döntés.

A kutyasétáltatás már jogi kérdés volt. Ezért Illés Józsefné, a polgármesteri hivatal osztályvezetője ismertette a jogszabályi hátteret. A kutyáját szabálytalanul sétáltatóra 5–150 ezer forint összegű bírság is kiszabható. Elhangzott, hogy ez természetesen senkinek sem érdeke. A közterület-felügyelők feladata lesz, hogy felhívják a kutyások figyelmét a szabálytalanságra, illetve megkérjék őket a jogilag helyes kutyasétáltatásra. 

Dr. Ökrös István (Fidesz) képviselő, ahogy saját maga fogalmazott, egy régebbi témát melegített fel a mai ülésre. Az Eleki út és a Kétegyházi út mellett hosszú évek óta tartó szemetelésre hívta fel a figyelmet. A környező tanyákon élők azt szeretnék, hogy az önkormányzat helyezzen ki szemétgyűjtő konténereket.  

Daróczi László, a Gyulai Közüzemi Kft. igazgatója nem javasolta az úgynevezett kalodás szemétgyűjtő rendszer bevezetését a képviselő által említett helyeken. Véleménye szerint a szemetet a tanyákról hordják ki az út szélére. „A szemetelő fizessen”-elvnek kell érvényesülnie a város teljes terültén. Mellesleg megemlítette, hogy a szemetüket így „elhagyók” szabálysértést követnek el. Kompromisszumos megoldásként javasolta a zsákos rendszer igénybevételét. A Gyulai Közüzemi Kft. telephelyén a cég jelzésével ellátott zsákokat lehet vásárolni 274 Ft+áfa áron. Az ilyen zsákban elhelyezett szemetet a kft. elszállítja. Egy friss jogszabály szerint pedig minden lakos számára biztosítani kell a szervezett szemétszállítást.

Kóra János (Ipartestület–Összefogás Gyuláért Egyesület) képviselő a városban kihelyezett kantakék konténerekről érdeklődött. A rejtélyes konténerek titkáról a Gyulai Hírlap online oldalon részletesen olvashatnak. A paradicsomi lakóövet zajszennyezése, amit szintén felvetett a képviselő, nagyon régi probléma. Az önkormányzat tehetetlen ebben az ügyben, ahogy minden alkalommal, most is csak jelzéssel tud élni az út fenntartója irányába. Ami azonban jó hír, az út kezelője benyújtotta felújítási igényét az Gyulát elkerülő 44-es út egy részére. Kátyúzásra biztosan nem sajnálta az állami közútkezelő a pénzt, hiszen, ha jól értettük, 31 tonna aszfaltot dolgozott be az útba az elmúlt egy évben.  

A fő napirendek között elsőként a Gyulai Várfürdő Kft. gazdasági beszámolóját tárgyalták meg a képviselők. Boros László Attila igazgató bőséges, 40 oldalas beszámolót tett le a képviselők asztalára. A várfürdő 2012. üzleti éve népmesei motívumokkal gazdagította városunk szép legendáriumát. Ahogy a népmesében a király kapott is ajándékot meg nem is, a várfürdő úgy volt nyereséges meg nem is. Hiába emelkedett a várfürdő vendégszáma mintegy 5%-kal, a bevétele pedig több mint 7%-kal, a kövér nyereséget elvitte az olvasóink által is ismert vesztes munkaügyi per. A pontosság kedvéért tegyük hozzá, hogy a mostani fürdővezetésnek semmi köze nincs az említett perhez, illetve perekhez, azok még két korábbi vezető nevéhez, Cséfán Lajos és Kovacsics Imre, köthetőek.     

Érdemi kérdéseket egyedül Szalai György (Gyulai Városbarátok Köre) fogalmazott meg a fürdő gazdálkodásával kapcsolatosan, több dologra is kíváncsi volt a képviselő. Az elmúlt évek kedvezőtlen gazdasági eredményei milyen hatással lesznek a fürdőben jelenleg zajló nagyberuházásra, valamint a bank által nyújtott úgynevezett likvidhitelre? A 2012. évben a munkaügyi perek pénzügyi vonzatait teljesítette-e a várfürdő? Vannak-e anyagi gondjai a cégnek, tudja-e folyamatosan finanszírozni a beruházást?

Boros László Attila minden kérdésre megnyugtató választ adott. Elmondta, a hitel tekintetében a bankot a 2013. és 2014. évi eredmények érdeklik majd, ezért nem befolyásolja negatívan a hitelbírálatot a tavalyi évi veszteség. A bankot egyébként tájékoztatták minden részletről, így arról is, hogy nem a fürdő működése okozta a veszteséget. A fürdőben zajló több mint két milliárd forint értékű beruházás nincs veszélyben. A Gyulai Várfürdő Kft.-nek nincsenek likviditási gondjai, számláit időben teljesíteni tudja.

A pénzügyi dolgokon túl a Gyulai Várfürdő nyitva tartása is szóba került, illetve többen nagy megelégedéssel szóltak a két hete bevezetett kedvezményes uszodai jegyről. Elhangzott még, hogy a medencenyitások nem kőbevésett terv szerint zajlanak, hanem az időjáráshoz igazítva nyitják meg a kinti medencéket. Az új beléptető-rendszer ugyancsak jól vizsgázott, kedvezőek a vendégvisszajelzések. Egyebek mellet ez a rendszer tette lehetővé az új uszodai jegyek bevezetését. Két hét alatt 20%-kal emelkedett a két órás úszásra jogosító jegyvásárlók száma. A Gyulai Hírlap online oldalon korábban részletesen írtunk a fürdő új szolgáltatásairól.

A képviselők elfogadták a Gyulai Várfürdő Kft. 2012. gazdasági beszámolóját, illetve 2013. évi üzleti tervét. Hasonlóan cselekedtek a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. esetében is. A gazdasági társaságok beszámolói után pályázat benyújtásáról döntöttek. Kedvező elbírálás esetén a GYAKI Bay Zoltán Általános Iskolában műfüves pálya épülhet 32,4 millió forintból. Dr. Görgényi Ernő polgármester hozzátette, a városvezetés célja az oktatás színvonalának emelése, a Bay iskola tervezett fejlesztésének a műfüves pálya pedig csak egy részeleme.

Kedvező beszámoló hangzott el a 2012. évi önkormányzati gazdálkodásról. A polgármester hangsúlyozta, jelentős mértékben csökkenteni tudták az önkormányzat pénzügyi hiányát, a 2010-es évhez viszonyítva felére tudták mérsékelni azt, mindezt úgy, hogy az önkormányzati feladatok ellátása nem sérült. Gyula Város Önkormányzata 7 milliárd 554 millió 407 ezer forint költségvetési bevétellel, 6 milliárd 994 millió 947 ezer forint költségvetési kiadással, 1 milliárd 665 millió 107 ezer forint pénzmaradvánnyal zárta a 2012. költségvetési évet.

A testület pályázatot ad be a meglévő városi térfigyelő rendszer bővítésére. A közbiztonság növelését szolgáló beruházás során, sikeres pályázat esetén, nyolc új kamerát helyeznének ki a közterületre. A tervezet figyelő pontok: Béke sugárút–Hét vezér utca kereszteződése, Petőfi tér, Élővíz-csatorna a Kapushídtól a Bokody utca irányába, a Kossuth utca–Szent László utca körforgalom, a Sarkadi út a Fehér-Körös hídja előtt, a Temesvári út a Fehér-Körös hídjánál, a Temesvári út–Botond utca–Bulcsú utcai körforgalom, valamint a Kétegyházi út–Vértanúk útja kereszteződés.

A mai ülésen téma volt a Gyulaváriba közlekedő autóbusz menetrendje is. A Jobbik Magyarországért Mozgalom Gyulai Alapszervezetének elnöke, több gyulavári lakos aláírásával alátámasztva azt kérte beadványában a képviselő-testülettől, hogy a 6.40-es járat 10 perccel korábban, 6.30-kor induljon el Váriból Gyulára. A testület elutasította a beadványt. A döntés alapja a Körös Volán Zrt. által elvégzett utasszámlálást, illetve utas kikérdezés volt. A felmérés napján a 6.40-es buszon közlekedő 53 utasból mindösszesen tizenegy támogatta volna a 6.30-as indulást. Ez most kevés volt a döntéshozók meggyőzéséhez.

A Gyulán közkedvelt Japánkert Barátok Köre azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy támogassa a Norvég Civil Alaphoz beadott pályázatát. A civil szervezet japán teakertet szeretne kialakítani a Mogyoróssy János Városi Könyvtár udvari kertjében. A támogatás ugyan elvi volt, hiszen a civil szervezetnek a pályázathoz szükséges önrész is rendelkezésére áll, a testület nagy szeretettel bólintott rá erre a kérésre. A Gyulai Hírlap kérdésére dr. Bartóki László, az egyesület elnöke elmondta, 10 ezer euróra pályáznak, döntés pedig júniusban vártható.  

A testületi ülés végére egy igencsak fajsúlyos téma jutott. A vízközmű-szolgáltatásról szóló jogszabály szerint működési engedélyhez a jövőben 150 000 – úgynevezett – felhasználói egyenérték szükséges. A Gyulai Közüzemi Kft. esetében ez a szám jelenleg 138 416. Ahhoz, hogy a gyulai önkormányzati vízszolgáltató cég önálló maradhasson, 2013. május 31-ig el kell érni ez említett felhasználói egyenértéket. Gyula Város Önkormányzata Kondoros, Mezőkovácsháza, Végegyháza, Nagybánhegyes, Kaszaper, Medgyesegyháza és Újkígyós képviselő-testületeivel tárgyal üzemeltetési szerződés aláírásáról.

 

Boros László Attila, a Gyulai Várfürdő Kft. igazgatója a testületi ülésen. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2013. április 25. 18:18
Az önálló vízszolgáltatás megtartásához partnerönkormányzatokat keres a gyulai képviselő-testület
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)