Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán jelentette be az Együtt 2014 PM választási programjának új pontját Bajnai Gordon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2013. április 25. 19:01
Gyulán jelentette be az Együtt 2014 PM választási programjának új pontját Bajnai Gordon
A Fidesz által kezdeményzett 10 %-os rezsicsökkentést nem támogatja a párt
Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva

Gyulán jelentett be Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Szövetség elnöke, hogy a nyugdíjkorhatáron túliak munkavállalásának támogatását is felvette programjába a szövetség. A Kobak Klub által szervezett fórum előtti sajtótájékoztatón az egykori miniszterelnök kitért mindazon célkitűzésekre, amelyekkel a kormányváltást kívánják elérni. A politikus hangsúlyozta, hogy a politikai korszakváltáshoz és a szövetségek megkötéséhez elsőként a választók véleményét kell megismerni.

A fórum előtt a gyulai posta előtt felállított Együtt 2014 PM aktivista standot kereste fel Bajnai Gordon. Az eseményt kiváltképp izgalmassá tette mindaz, hogy a Fidesz képviselői a helyszínen – szinte karnyújtásnyi távolságból - a 10%-os rezsicsökkentést támogató aláírásgyűjtést végezték ugyanabban az időpontban. A politikai nézetek mássága ellenére nem történt semmiféle konfliktus a két tábor között.

- Egy hazugsághoz nem akarom a nevemet adni – felelte Bajnai Gordon, Gajda Róbert országgyűlési képviselőnek (Fidesz) azon felkérésére, hogy csatlakozzon a Fidesz által kezdeményezett 10%-os rezsicsökkentéshez.

Az aláírásgyűjtő íven bizonyos formában mégis szerepel az egykori miniszterelnök aláírása, mivel a papír margóján közzétette véleményét.

Bajnai Gordon egyértelműen színt vallott és teljesen egyértelművé tette, hogy nem áll a magyar emberek mellé. Ő a multinacionális cégek érdekeit képviseli és a 10%-os rezsicsökkentéssel nem ért egyet – nyilatkozta a Gyulai Hírlap kérdésére Gajda Róbert.

 

Fotó: Gyulai Hírlap - Hargittai Éva
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)