Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A képviselő-testület megköszönte a dunai védekezésben részt vevő gyulai tűzoltók és vízügyesek munkáját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M-P. J.HÍREK • 2013. június 27. 18:51
A képviselő-testület megköszönte a dunai védekezésben részt vevő gyulai tűzoltók és vízügyesek munkáját
Az önkormányzat Szűcs Levente kinevezését javasolja az Erkel Ferenc Gimnázium intézményvezetői álláshelyére
Nem szokványosan vette kezdetét Gyula Város Képviselő-testületének mai ülése. A városháza dísztermében harminc gyulai tűzoltónak, illetve a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakembereinek adott át emléklapot dr. Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester, aki Gyula város polgárainak nevében köszönte meg a dunai árvízi védekezésben részt vevő szakemberek áldozatos munkáját. Dr. Görgényi Ernő emléklapot adott át Bak Sándor igazgatónak és Zanócz István gyulai tűzoltó parancsnoknak, illetve harminc gyulai tűzoltónak. Emléklapot kapott a dunai árvízi védekezésben végzett munkájáért Bucsai Sándor, Budai János, Cseresznyés Balázs, Fári István, Goda Péter, Gyülvészi Zoltán, Hack Ferenc, Harsányi József, Hódos Pál, Hundzsa Ferenc, Ipacs Norbert, Juhász József, Karácsony István, Kenéz Attila, Kriska Attila, Kriska István, Kubicza Dávid, Lantos Máté, Lukácsi Gábor, Molnár Levente, Nagy Vilmos, Ruzsa Krisztián, Sándor Gergő, Tapasztó Károly, Timár Csaba, Torzsa János, Vas Andor Péter, Zsoldi Sándor, Bodorló Mihály, Szolnoki Erik.
Tűzoltókat jutalmazott dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba

- Joggal lehetünk büszkék a gyulai szakemberek és a gyulai tűzoltók munkájára. A Gyulai polgárok nevében megköszönöm, hogy dicsőséget szereztek Gyula városának – hangsúlyozta a polgármester.

Tóth Tibor tűzoltó alezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője elmondta, hogy a megyéből 174 hivatásos tűzoltó vett részt a védekezésben, ebből 30 tűzoltó gyulai volt, közülük kettő pedig a HUNOR hivatásos mentőszervezetben tevékenykedett. Bak Sándor, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy 127 munkatársa vett részt a védekezésben, illetve meghívta a városvezetőket a vízügyi igazgatóságra, hogy személyesen találkozzanak a védekezésben részt vevő munkatársaival.

A polgármester bejelentette, a gyulai tűzoltóknak légkondicionáló berendezést ajándékoz az önkormányzat, mivel úgy értesültek, hogy a tűzoltók pihenő hálójában nyáron elviselhetetlen a hőség.

Az ünnepség után a napirendek elfogadásával vette kezdetét az érdemi testületi munka. A polgármester bejelentette, hogy dr. Ökrös István (Fidesz) és Leel-Őssy Gábor (DK) képviselők igazoltan hiányoznak az ülésről. A napirendek vonatkozásában több módosításra is javaslatot tett az ülést levezető dr. Görgényi Ernő. A városvezető grémium 12 igennel, egyhangúlag fogadta el az ülés napirendjét és munkamenetét. Ennek értelmében 2 napirend lekerült az ülésről, cserében 6 újat kaptak a képviselők, illetve két pályázó kérésére zárt ülésre került az Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium intézményvezetői pályázatainak véleményezése.

Ezúttal Szalai György (Gyulai Városbarátok Köre) volt a leggyorsabb gombnyomó, ő oszthatta meg elsőként a jelenlévőkkel interpellációját. A képviselő fagyérítést javasolt több utcában, ahol a gallyak és a levelek „elnyomják” a közvilágítást. 

–Javaslom, hogy végezzenek bejárást, mert ebben az évszakban lehet feltárni az ilyen közvilágítási problémákat, szakszerű kiigazítást a szakemberek által megjelölt időben lehet elvégezni a fákon – mondta a képviseló. A képviselő példaként említette a Laktanya utcát, a Szegedi Kiss István utcát, a Kulcs utcát és a Kossuth Lajos utcát. 

A Madách utca–Dobozi út kereszteződésében szintén növényeltávolítást kért egy zebrát jelző tábla láthatóbbá tétele érdekében. Ugyanitt javasolta a gyalogos-átkelőhely megkopott jelzőcsíkjainak festékes felfrissítését. – A vasútállomás felől érkező autósok nehezen veszik észre a Dobozi út kereszteződésében lévő gyalogos-átkelőhelyet – indokolta kérését a képviselő.

A válaszokban elhangzott, hogy az önkormányzathoz nem érkezett bejelentés közvilágítást kitakaró fákról. Természetesen a képviselő által említett utcákban a következő metszési időszakban elvégzik a fák gyérítését. Megyeri Sándor osztályvezető elmondta, a Gyulai Közüzemi Kft. a gallyazást megcsinálta, a jelzőtábla már az autósok által is jól látható az említett útszakaszon. A kivitelezővel pedig újra festetik a zebrát, amit tavaly decemberben adtak át.  

Durkó Károly (Gyulai Városbarátok Köre) arra volt kíváncsi, hogy gyulai termékek boltja vagy nemzeti dohánybolt nyílik-e a Kossuth utcán, vagy netán egyszerre és egy helyen mindkettő. Emlékeztette a jelenlévőket a süvegcukor boltra és a városbarátok által megmentett régi szatócsbolt berendezéseire, valamint külső faburkolatára. Véleménye szerint a gyulai termékek boltját ezekkel a régi berendezésekkel együtt kellene megnyitni.  

A kérdésre adott válaszból kiderült, hogy az említett helyen dohánybolt lesz. Az önkormányzatnak továbbra is tervei között szerepel a gyulai termékek boltjának megnyitása, ám azon a helyen, ahol ezt szerették volna, nem valósult meg. A félrevezető cégért a Gyulai Közüzemi Kft., az üzlethelyiség bérbeadója hamarosan eltávolítja a Kossuth utcai ingatlan homlokzatáról. Dr. Görgényi Ernő megjegyezte, a Gyulai Várfürdőben nyílt egy gyulai termékek boltja, de az önkormányzat abban érdekelt, hogy több is legyen a városban. Ehhez együttműködő partnereket keres a város.

Dr. Párducz László (Fidesz) örömmel számolt be arról, hogy első szabadtéri fogadóórája milyen népszerű volt. A paradicsomi bolt előtt hétvégén megtartott fogadóórája kellő muníciót és témát szolgáltatott a képviselőnek. Ebből kettőt nyilvánosságra is hozott az ülésteremben. A Szőlőskert utcai lakosok féltik gyermekeiket a keskeny utca gyors forgalmától. Útszélesítést, sebességkorlátozást, vagy fekvőrendőröket szeretnének a lakosok. A Lázár utca lakói beton járdalapokat akarnak, amit meg is kaptak az önkormányzattól. Ám saját erejükből nem tudják azt lefektetni, ehhez is az önkormányzat segítségét kérik.  

Megyeri Sándor elmondta, hogy a Szőlőskert utcában jelenleg is 30 km/h-s zóna van. Az út szélesítését nem javasolta a szakember, mivel az nagyon költséges, illetve a nagyobb útfelület még nagyobb tempóra buzdítaná az autósokat. A rendőrségnek jelzik a majd a gyakori gyorshajtást, akik gyakoribb ellenőrzéseikkel kedvét szeghetik a renitens közlekedőknek. A Lázár utcai járdaépítéséhez szükséges anyag rendelkezésre áll, a kivitelezést a Gyulai Közüzemi Kft.-nél felállított karbantartó-brigád végzi el.

Balogh Lajos (Kisgazda Polgári Egyesület) interpellációja volt a leghosszabb. A képviselő három témával készült az ülésre. Az első a Bárdos-hídon elvégzett bontással volt kapcsolatos. Véleménye szerint az ottfelejtett gödör balesetveszélyes. Második témája az Erkel gimnázium egykori fahídja volt. Felelősöket keresne és garanciát érvényesítene a képviselő. Szerinte egy jól megépített fahídnak akár 700 évet is kell kibírnia, ékes bizonyítéka ennek a svájci Luzernban található Kapellbrücke. Végső témája a Vadaskert utcai fűdzsungel volt, illetve arra is kitért, hogy az utcában a lakók szívesen lassítanák a forgalmat. 

A válaszokból kiderült, hogy a Bárdos-hídon nem elhagyatott bontási gödörről van szó, hanem a várfürdő egyik termálkútjának a csőrendszerét javították. A napokban helyreállítják az úttest felületét. Megyeri Sándor egy „rossz gondolatként” beszélt a fahíd egykori létesítéséről. Megdöbbentő volt hallani az önkormányzati osztályvezetőtől, hogy engedélyes tervek nélkül épült meg a fahíd annak idején, s használni se nagyon szabadott volna. Szó szerint azt mondta, nem tudja, ki építette és miből és hogyan. Ez azért is furcsa, mert egy önkormányzati oktatási intézmény fahídjáról, pontosabban egykori fahídjáról van szó. Az is furcsa volt, hogy az interpelláló képviselő elfogadta ezt a választ. A szakember szerint egy hídra ott azonban tényleg szükség lenne, az önkormányzat pályázott a kivitelezésére, de eredménytelenül. Megnyugtató azonban, hogy létezik egy engedélyes terv, ami alapján felépíthető lenne egy jó szerkezetű fahíd. A kivitelezésre 30 millió forintra lenne szükség. A füves témában Daróczi László, a Gyulai Közüzemi Kft. igazgatója határozott véleményének adott hangot, az ingatlan tulajdonos feladata a telekhatár és az útest közötti közterület rendben tartása. Felszólítják a kemping tulajdonosát, hogy vágja le a füvet. A sebességkorlátozás ügyét pedig szakemberek vizsgálják meg.

A tájékoztatók között hangzott el, hogy az önkormányzat javított pénzügyi helyzetén. A város hitele 345 millió forinttal csökkent az előző hónaphoz képest. 

A fő napirendek között elsőként arról döntöttek, hogy pályázatot írnak ki a Gyulai Várszínház igazgatói posztjára. A pályáztatásra azért van szükség, mert a Gyula Város Önkormányzatának fenntartásában működő színház igazgatójának megbízatása 2014. január 31-én lejár. A testület elfogadta a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézménye 2012. évi tevékenységéről szóló 102 oldalas beszámolót. Alt Norbert (Fidesz) alpolgármester megköszönte az intézményben dolgozók egész éves munkáját. Formális döntést jelentett a Gyula–Elek Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás Társulási megállapodásának a módosítása.

A jövőben az uniós pályázatok benyújtásának előfeltétele lesz az úgynevezett Helyi esélyegyenlőségi program megléte. A testület által elfogadott több mint 50 oldalas dokumentum 2013–2018. között határozza meg az önkormányzat ilyen irányú feladatait és céljait. A Helyi Esélyegyenlőségi Programban foglaltak végrehajtásának ellenőrzése érdekében HEP Fórumot hoz létre az önkormányzat.

A jogszabályok változása miatt összesen 14 új státuszt engedélyezett a képviselő-testület Gyula Város Egyesített Óvodájánál, valamint a Románvárosi Óvodában.

A képviselő-testület megszavazta Gyula város frissített sportkoncepcióját, amely a Nemzeti Sportkoncepcióval szinkronban 2013–2020 közötti időintervallumban határozza meg a tennivalókat. Gajda Róbert (Fidesz) alpolgármester véleménye az volt, hogy jól kigondolt, logikus tervező munka végeredménye az a sportkoncepció, ami a testület asztalára került. A TAO-s pályázaton önerejének garantált biztosításával több pénzt költ majd az önkormányzat a sportra. A városvezető szerint az elkövetkezendő hétéves európai uniós fejlesztési ciklusban merészebb sportterveket kell megfogalmazni Gyulán. A képviselő sportszállót, edzőképző központ és rekreációs centrumot álmodnak városunkba.

Torma Béla (Fidesz) sporttanácsnok azt hangsúlyozta, hogy széles körű társadalmi egyeztetés után készült el a sportkoncepció. A koncepció elkészítését irányító tanácsnok megköszönte a munkában részt vevő szakemberek és civil szervezet, illetve politikustársai munkáját.

Szabó Károly (Fidesz), a Gyulavári választókerület képviselője megragadta az alkalmat, hogy bejelentse, az MLSZ támogatta az önkormányzat pályázatát, megépülhet a műfüves futballpálya a Bay Zoltán iskolában.

Durkó Károly is méltatta a sportkoncepciót, azonban a szabadidősport önfinanszírozásával kapcsolatosan kételyeinek adott hangot. A koncepció médiarészéből hiányolta a komplett mérkőzés-közvetítéseket, amelyek régebben nagy nézettségnek örvendek a helyi televízióban. Galbács Mihály (Fidesz) alpolgármester arról beszélt, hogy a sport az önkormányzat egyik stratégiai területe. Véleménye szerint a médiumokban nem kielégítő a sportolók és a sportegyesületek szereplése, ahogy fogalmazott, „nem jönnek át a médián keresztül a sporteredmények”. Szerinte hiányzik a rendszerből az az ember, aki önkormányzati szinten tudná menedzselni a sportot.

Gyula Város Önkormányzata csatlakozott a 2013. szeptember 16–22. közötti Európai Mobilitási Hét programhoz, illetve az Autómentes Naphoz. A környezetbarát városi közlekedést népszerűsítő programsorozatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösen hirdetette meg.

Két ingatlant is szeretne újra tulajdonba venni az önkormányzat. A városháza épületében 345 négyzetméter nagyságú terület kerülhet vissza az államtól az gyulai önkormányzathoz. A régi alispáni lak, amely a Szent Miklós park 1. szám alatt van, visszaszerzésére is kísérletet tesz a testület. A jelképes épületet turisztikai és kulturális célokra szeretnék majd használni. 

Módosították Gyula város településszerkezeti tervét, valamint Gyula Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 3/2004.(I.30.) számú rendeletet. A változtatásokkal helyi vállalkozói fejlesztéseket kívánnak támogatni, illetve új munkahelyek létrejöttét.

Megváltoztak a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában működő Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézményben a térítési díjtételek, valamint az egyszeri hozzájárulás mértékének megállapításáról szóló 20/2012. (III.30.) számú rendelet. A változás azonban nem érintette a szolgáltatások díjtételeit.

A háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről szóló 36/2010. (XII.17.) számú rendeletét is módosította az önkormányzat. A módosítás lényege, hogy orvosi körzetenként pontos utcajegyzéket állítottak fel.

Határozatot fogadott el a képviselő-testület nyári napközis tábor működtetéséről. Az önkormányzatok ugyan nem kötelesek nyáron napközit biztosítani, a városvezetés úgy tapasztalta, számos szülő élne ezzel a lehetőséggel. A napközis tábor működtetésére 635 ezer forintot szavaztak meg a képviselők. A nyári napközi a szociálisan rászoruló családok gyermekei ingyen vehetik igénybe, a többi tanuló után jelképes napi 100 forint hozzájárulást szednek be. Nyáron Gyulán ötven napon keresztül 300 rászoruló gyermek részesül térítésmentes meleg konyhai étkeztetésben.

A képviselő-testület zárt ülésen döntött az Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium intézményvezetői álláshelyére beérkezett pályázatokról. A Gyulai Hírlap kérdésére Galbács Mihály alpolgármester elmondta, mindhárom pályázót meghallgatta a testület. A pályázók közül egyöntetű többséget szavaztak Szűcs Leventének. A döntés értelmében Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint az intézmény működtetője, Szűcs Levente igazgatói kinevezését javasolja.

 

Balogh Lajos önkormányzati képviselő. Fotó: Gyulai Hírlap - Rusznyák Csaba
GYULAI HÍRLAP • 2013. június 27. 18:51
Az önkormányzat Szűcs Levente kinevezését javasolja az Erkel Ferenc Gimnázium intézményvezetői álláshelyére
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)