Hetvennyolc diák ballagott el az Erkel Ferenc gimnáziumból május 4-én. Az ünnepségen Zámori Ida igazgató köszöntötte a megjelenteket.
– Közös, négy éven át tartó utazásunk a mai nappal véget ér. A szalagavató ünnepségen osztályfőnökeitektől átvett, s azóta is büszkén viselt szalagotok azt jelezte számotokra és a külvilág felé is, hogy készülődtök valami fontos életeseményre. S íme, most valóban elérkezett az utazás vége, a végállomás. Ebben az elválásban azonban már ott van a szomorúság érzése, a négy év, a gimis évek, egy életszakasz lezárása, ugyanakkor ma mégis átélhetitek a ballagás örömteli és emelkedett pillanatait, amikor boldogan idézzük fel közös emlékeinket erkeles közösségünkben, büszkén osztjuk meg sikereiteket, eredményeiteket a velünk ünneplőkkel – fogalmazott Zámori Ida.
Az igazgató mindenkinek sok sikert kívánt az érettségihez, valamint azt kívánta, hogy a diákok nyitott szemmel és szívvel járjanak a világban, vegyék észre az élet apró szépségeit és segítsenek, ahol kell.
A folytatásban a tizenegyedikesek köszöntötték a ballagókat, majd a végzősök átadták a tudást jelképező baglyot a harmadikos évfolyamnak, ezután következett a díjak és elismerések átadása.
A kiemelkedő közösségi munkáért díjat kapott Berke Noémi, Havrán Vivien, Tébi Lili Cintia, Urbán Panka Katalin, Nagy Mária Valéria, Sebestény Janka, Szűcs Ildikó Fruzsina, Freiberger István László, Strausz Ádám, Gábriel Gréta, Ungor Petra és Nagy Péter Dávid.
Kiváló tanulmányi eredményeiért elismerést vehetett át Bakos Aléna, Berke Noémi, Izsó Balázs, Kis Petra Sára, Kovács Arlett Kata, Marksteiner Míra, Novák Csenge, Szabó Tünde, Urbán Panka Katalin, Ferenczi Levente, Fóris Fruzsina Fanni, Hirth Benedek, Kádár Hajnalka, Nagy Noémi Erika, Sebestény Janka, Tatár Zsuzsanna, Kőfaragó Lara Dóra és Ungor Petra.
Köszöntötték a kiváló sportolókat is: díjat vehetett át Kis Petra Sára, Boruzs Alexa Emília, Illik Patrik, Schreyer József Máté, Külüs Zsanett, Horváth Martin, Kőfaragó Lara Dóra, Lénárt Zoé, Németh Csenge és Zielbauer Anna.
A Kiváló Kollégista elismerést Vadán Valentina Vanessza és Restye János Barnabás kapták, a Miskolczy-Goodfriend-díjat Nagy Péter Dávid érdemelte ki. Az évfolyam legjobb matematikusának Hirth Benedeket választották, az Aradszky Pál-díjat Gyalog Anna Kata, Kovács Arlett Kata, Kovács Dániel, Marksteiner Mira, Szabó Tünde és Gábriel Gréta kapták.
A Mészáros Róbert-díjat Németh Csengének, a Mátyus Marianna-díjat Kádár Hajnalkának ítélték oda. Az Ökrös Botond-díjat Freiberger István László kapta, a Jó tanuló, jó sportoló elismerést Kis Petra Sára vehette át.
Az iskola legrangosabb elismerését, az Erkel-díjat, idén Kőfaragó Lara Dóra érdemelte ki.