Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Papp Lajosnét köszöntötték 90. születésnapján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.MAGAZIN • 2026. április 29. 19:37
Papp Lajosnét köszöntötték 90. születésnapján
Terike néni szerint a hosszú élet titka a tevékeny élet

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Papp Lajosnét köszöntötte 90. születésnapján, április 29-én Timár Andrea aljegyző, Görgényi Ernő polgármester és Kiss Tamásné önkormányzati képviselő.

Mint megtudtuk, az ünnepelt Gyulán született. Édesapja fuvaros volt, szülei nagyon sokat dolgoztak. Terike néninek nehéz gyerekkora volt, öt testvérével iskolába sem járhattak.

Tizennégy éves korában a gyulai kertészet üzletében kezdett el dolgozni, később a harisnyagyárban, majd szobaasszonyként a SZOT-üdülőben vállalt munkát.

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Terike néni 1956-ban ment férjhez, házasságukból két lányuk született. A család idővel három unokával és egy dédunokával bővült.

Az ünnepelt azt mesélte, amíg az egészsége engedte, sokat járt a nyugdíjasklubba. Manapság már nehezen mozog, de azért néha-néha kisétál a kertbe, és szívesen foglalkozik a dédunokájával.

Terike néni szerint a hosszú élet titka a tevékeny élet. Azt is mondta, a nehéz időszakokban az istenbe vetett hite is erőt adott neki.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)