Idén ünnepelte fél évszázados évfordulóját a Gyulai Várszínház, úgyhogy nem véletlen, hogy a szintén ötvenéves Liszt Ferenc Kamarazenekar előadása is helyet kapott a teátrum műsorában. Már az első hangok után nem volt kétséges, egy világszínvonalú produkciónak adott otthont a gyulai vár színpada.
Többünk eddig bizonyára csak felvételről láthatta játszani az orkesztert. Az abszolút megtelt nézőtér, továbbá a pótszékek iránti igények bizonyították: a zeneszerető közönség nem akart lemaradni az élő fellépésről sem. A nemzetközi hírnevű Liszt Ferenc Kamarazenekar fennállása óta több mint ötven országban adott koncertet világszerte, többek között olyan grandiózus helyszíneken, mint a new york-i Carnegie Hall, a sydney-i Operaház, a párizsi Théatre de la Ville, vagy a tokiói Suntory Hall. A közönség nem csalódhatott.
Az est művészeti vezetője Rolla János hegedűművész volt, aki 1979 óta irányítja a kamarazenekart. Hozzáértését számos helyen elismerték már hazánkban, és határainkon túl is. Csak hogy néhányat említsünk: Érdemes művész, Kossuth-díjas, a művészetek kategóriában megkapta a Becsületrend Lovagja címet Franciaországban, Magyarországon pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. Rolla János muzikalitása és technikai tudása már túlmutat a mesteri jelzőn, játéka közben nem ritkán különleges hangokat, egyedi felharmonikusokat is hallhatunk az első hegedűs hangszeréből. Emellett kitűnő dirigens is, akinek szemmel láthatólag szakmai tekintélye és zenei alázata is példaértékű zenésztársai előtt.
Az együttes tizenhét vonósból álló felállással, Benjamin Britten Változatok egy Frank Bridge témára című művével kezdte hangversenyét. A zenekar stúdióminőségű előadást produkált, amelyben tökéletes összhangban csendült fel minden apró részlet, a vibratókon, valamint az óramű pontosságú és azonos hangerejű pizzicatókon túl, még az apró frazírok is együtt szólaltak meg. A profizmus azonban az összdinamikában teljesedett ki. A publikum zenei bravúrok garmadájának lehetett fültanúja, például amikor a vonósszekció gördülékeny pianissimóját hallotta.
Az első darab után az est vendégszólistája, Miklósa Erika operaénekesnő lépett a színre, hogy ragyogó, pallérozott orgánumával bűvölje el a közönséget. A szoprán díva, valamint a fagottossal, oboással és kürtösökkel kiegészült zenekar W. A. Mozart Popoli di Tessaglia című áriáját adta elő. Miklósa Erikát már igen ifjú korában, 19 évesen szerződtette a Magyar Állami Operaház. A kilencvenes években Mozart Varázsfuvolájának az Éj királynőjeként ismerhette meg a közönség világszerte. Azóta szinte mindenütt koncertezett már, egyedi hangja, kifejező és közvetlen előadásmódja nem csoda, hogy megfogja a hallgatót.
Bő negyedórás szünet után szintén a legendás salzburgi zeneszerző Exsultate jubilate című darabjával folytatta a programot az énekesnő és a zenekar. Ezután Johannes Brahms Magyar táncok című művéből csendült föl több tétel, majd Liszt-Wolf 2. Magyar rapszódiájának zenekari átirata hangzott el, a vastapsot követően pedig ráadásként közismert dallamokkal búcsúzott a gyulai közönségtől a Liszt Ferenc Kamarazenekar.
Az estre jellemző kristálytiszta összjátékban nem hallhattunk mellékhangokat, a koncerten a partitúra minden egyes vonásának meg volt a feladata. Érdekes hangulatú volt az a kifogástalan precizitás, amelyhez szükség volt néhány emberi tényezőre, hogy elhiggyük. A teljességhez meg kellett hallani a koncentráló muzsikusok lélegzetét, vagy a pillanatnyi sercegést, amikor a gyantázott vonó szőre ellapul az acélhúron.
