Márai Sándor és Wass Albert képzeletbeli találkozásának lehetett tanúja a Gyulai Várszínház kamaratermének közönsége tegnap este. A Perjés János és Gerner Csaba főszereplésével bemutatott Számkivetve című darab központi témája az életbe vetett hit, a magány, a honvágy, az emberi lélek, az otthon, a haza és a halál volt.
A két emigrációba kényszerült író az elhangzott szövegeken keresztül kelt életre a színpadon. Márai 1948-ban hagyta el az országot, családjával együtt először Svájcba utazott, majd Olaszországban és az Amerikai Egyesült Államokban élt. Wass Albert 1944-ben emigrált Németországba, majd néhány évvel később Amerikába költözött. Az írók térben elkülönülve, a színpad egy-egy oldalán, saját írógépük előtt ülve jelentek meg, ugyanakkor a párbeszéddé összeálló írások által megszűnt ez a távolság, Márai és Wass szövegei időt és teret áthidalva beszélgetéssé olvadtak össze.
Az előadás hatásos kiegészítői voltak a kivetítően megjelenő képek, melyek egyben keretet is adtak a darabnak. Először a két számkivetett író életének fontos állomásait jelző fotók, majd az úton levés és az emigráció szimbólumainak is tekinthető vonat, hajó, repülő, autó képei tűntek fel a vásznon. A Márai- és Wass-citátumok hol kiegészítették egymást, hol vitatkoztak egymással. Hatásos kísérletnek bizonyult a Halotti beszéd és az Üzenet haza című vers párbeszéddé formálása. Az egymásnak feszülő mondatok felerősítették a szövegek jelentéstartalmát; Márai kételkedő, hitét vesztett, anyanyelvét féltő hangjával, az emigrációs lét lelket romboló hatásával szembe néző szavaival éles ellentétben állt Wass Albert bizakodó hangvétele.
Az egyórás előadást a közelmúlt eseményeit felvillantó képsor zárta. A harmadik világ éhező gyerekeinek, a polgárháborúk és természeti katasztrófák áldozatainak fotói újszülött csecsemőről és olimpiai bajnokokról készült képekkel keveredtek. Ahogy a szövegekben, úgy a képösszeállításban is az élet körforgása, az emberi természet összetettsége jelent meg. A jó ízléssel kiválogatott idézeteknek köszönhetően, a haza és az otthon gondolata nem patetikus, megfoghatatlan ideaként öltött testet, hanem olyan egyszerű tárgyak képében tűnt elő a szövegekből, mint egy pohár víz vagy a gyerekkor, a várakozás élménye.
