
Nyílt napot rendez a Szent István Egyetem gyulai Egészségtudományi Campusa január 29-én, kedden. A 10 órakor kezdődő rendezvényen az érdeklődők részletes tájékoztatást kapnak a gyulai egyetemen működő három alapszakról. Az orvos- és egészségtudomány, valamint a társadalomtudomány képzési területen is kínál a campus állami ösztöndíjas képzéseket.
Az a jelentkező, akinek felvételi összpontszáma eléri az oktatásért felelős miniszter által megállapított állami ösztöndíjas minimumpontszámot, a gyulai egyetemen a diplomáját ingyen szerezheti, hiszen két szakon is nagyszámú állami ösztöndíjas férőhelyek vannak. Az önköltséges képzésre bejutottak számára részletfizetési lehetőséget biztosít a gyulai campus. Ráadásul az egyetem mindhárom alapszakán ingyen tanulhatnak a nappali tagozatos hallgatók idegen nyelveket.
























