Balázs Elemér dobosként éppúgy, mint zeneszerzőként a hazai jazzélet mozgatórugója. Még kamasz volt, amikor közös játékra hívták a jazzszakma nagyjai, akikkel azóta is együtt zenél. Formációit és rangos fellépéseit éppúgy, mint zenésztársait képtelenség lenne felsorolni, hisz kezdetektől fogva a legnagyobbakkal játszott hazai- és világviszonylatban egyaránt. Hangszere, a dob mellett kitűnően játszik zongorán, ami komponálásai közben tesz neki jó szolgálatot. Úgy vallja, ha újra kezdené – talán azt a hangszert választaná. És bár mindene a jazz, szívesen kalandozik a népzene és a klasszikus muzsika világába is. A közönség és a zenésztársak elismerésén túl 2005-ben Refracting Sounds című albuma az év jazzlemeze lett, és ugyanabban az évben a Magyar Köztársaság Érdemrend Ezüst Keresztjével is kitüntették.
• Azt szoktad mondani, hogy mindig meg kell halni a hangszer mellett – most azonban úgy látszott, mintha már az újjászületésen lett volna a nagyobb hangsúly.
• Azt gondolom, hogy az újjászületés és a belehalás közt nincs akkora különbség, de tény, hogy egy új darabnál – és ez ugye ősbemutató volt – mindig van egy nagyon izgalmas újjászületés. Itt is, az újjászületésen belül voltak olyan állapotok, különféle zenei periódusok, amik során igazán komoly tragédiák élhetők át, azaz a belehalás sem maradt el. Gyuri ezt zeneileg nagyon ügyesen szerkesztette meg.
• Mennyire volt adott a szabad mozgás lehetősége ezen a felépített szerkezeten belül?
• Abban volt kötött, hogy csakugyan volt egy több tételből álló felépített váz - ezért játszottunk kottából –, és ezen belül voltak különböző zenei momentumok, amiket improvizáltunk.
• Köztudott rólad, hogy azt szereted, ha inspiráló szereplőnek hívnak egy-egy formációba.
• Szerencsés vagyok, hogy ezt elmondhatom, és nagyon fontos számomra, hogy ez így van. Augusztusban leszek 45 éves, és el tudtam érni azt, hogy olyan formációkban játszom, olyan emberekkel, akiktől megkapom azt a fajta inspirációt, amitől én is 100%-al nagyobb odaadásban tudok dolgozni. Rendkívül fontos az, hogy olyan emberekkel játszhassak, akikkel ezt a 100%-os odaadást együtt meg tudjunk valósítani a színpadon.
• Hiszen azonnal kiderül, ha valaki nem ilyen.
• Azt én is átérzem és én is azonnal többet adok, hogy mihamarabb felhúzhassam. Bár én mindig szeretek adni, számomra nem is létezik olyan, hogy valaki gyengébb zenész vagy épp nem olyan szinten van, hiszen a muzsikálás során közös gondolkodás jön létre. Gyurival épp ezért játszunk együtt 24 éve, mert ez a felfokozott közös gondolkodás tényleg állandóan megvan. Gyuri annyira inspiratív művész, gyakorlatilag minden koncerten más, mi eddig még nem tudtuk megunni egymást, ami pedig nagyon fontos dolog. Én 24 év után a mai napig is kapok tőle újdonságokat, ami óriási dolog. Krisztiánt 9 éves kora óta ismerem, gyakorlatilag azóta együtt játszunk, már akkor vittem őt egy komoly turnéra Bulgáriába.
• Krisztián csakugyan nagyon fiatal, csodálkozhatnánk is ezen, de te sem voltál sokkal fiatalabb, amikor a legnagyobbakkal játszani kezdtél.
• Azért ez nem olyan egyszerű ám! Nekem nagyon fontos az, hogy az ember küzdjön meg azért, amit csinál. Attól függetlenül, hogy tehetséges voltam, azért én is sok pofont kaptam. Furcsa érzés amikor az ember profik között játszik, ráadásul olyan fiatalon. Az ember rebesgeti a szárnyát, de még nyilvánvalóan rutintalan, és hogyha bedobják a mélyvízbe, akkor azért még sokat hibázik.
• Mert az „ifjonti hév” azt mondatja vele, hogy „ide nekem az oroszlánt is!”?
• Ez nyilvánvaló, ez nálam is nagyon így működött, csak ezek olyan dolgok, amik közelében sem járnak annak, amiről ez az egész valójában szól, tehát teljesen máshogy van, mint ahogyan képzeljük.
• Mert azt képzelnénk, hogy a bravúrokról van szó?
• A jazzban nagyon fontos a tempó, és játék közben az ember azért nagy hévvel működik, nálam is volt úgy, hogy siettem, és amikor ezt észrevettem magamon, azonnal tudtam, hogy gyorsan vissza az egész, mert igen, szembesültem azzal, hogy még mennyi tanulnivalóm van. Azt gondolom, hogy ennek az a legnagyobb jelentése, és egy zenésznek itt pecsételődik meg a sorsa, illetve itt dől el, hogy ki milyen zenésszé válik.
• …hogy valaki leragad a kunsztoknál?
• Pontosan. Nagyon jól mondod. Nagyon sokan megmaradnak azon a szinten, amit elértek, és elhiszik hogy nagyon sikeresek, pedig itt egyfolytában van tanulnivaló. Én a mai napig fejlesztem magam, de nem csak technikailag, hanem agyilag, mentálisan és fizikailag is. Ha gyakorlok, nekem nagyon fontos, hogy azokat az új koncepciókat, azokat az új dolgokat, amiket érzek, elgondolok vagy kikísérletezek, minél inkább próbáljam magamévá tenni, és hát ehhez bizony kell is egy egész élet. Nincs olyan, hogy én most 60 vagyok vagy 70-es korosztály és akkor már tudom, mert dehogy tudom! Bármennyi idős is az ember, rengeteg dolgot még mindig nem tud, főleg a jazzban! A jazz elképesztően szerteágazó műfaj, nagyon sok mindent kell tudni hozzá, ugyanakkor komplexnek kell lenni és iszonyúan koncentráltan lehet csak benne részt venni.
• Talán nincs is más zenei műfaj, ahol ennyire rá kell hangolódni a többiekre…
• A komolyzenében van még a kamarazene, csak ott annyival másabb, hogy meg van írva a játszott darab, de a XXI. században azért a komolyzenében is egyre többen rájönnek arra, hogy igenis nagyon fontos az improvizáció, így most a komolyzenészek is elkezdtek picit ebbe az irányba mozdulni, fejlődni. Bach is improvizált, ami köztudott dolog; ezek a zsenik azért már abban az időben is tudtak improvizálni. Én azt gondolom, hogy igen, a jazz azért olyan nehéz műfaj, mert mindent igényel és nem lehet benne megállni. Nincs olyan, hogy elértél valamit és már hátradőlhetsz. Mert ezekben a pillanatokban dől el, hogy mi lesz belőled, mennyire fásulsz el és mitől lesz véged.
• Megragadható egy-egy konkrét pillanatban az, hogy mi felé billen el az ember?
• A tehetség nagyon fontos, anélkül azért elég nehéz elérni azt, amit akarsz, de kétségkívül az mindenféleképpen kell hozzá. Ezen kívül eszméletlenül fontos a szorgalom, és nagyon fontos még a mentális koncentráció. Az, hogy te mentálisan tudd azt, hogy mit szeretnél csinálni, hogy legyél koncepciózus, de legyél koncentrált, legyél okos, legyél intelligens.
• Ennek mindnek összpontosulnia kell egy adott pillanatban.
• Pontosan. Ráadásul – mivel fizikális dolgok történnek a hangszereden - egyfolytában gyakorolni kell. Olyan, mint a sport, ha egy hetet kihagysz, akkor azt azonnal megérzed. Pár hete játszottam egy jazz fesztiválon, ahol olyan rosszul volt bepakolva a dob, hogy egy rossz lépés miatt leestem a színpadról. Mivel sportolok, sikerült jól esnem (mutatja a gyógyuló sebekkel teli karját), ezt most már gyönyörű. Ez történt a koncert kezdése előtt két perccel. Felálltam, bugyogott a vér a kezemből, bekötötték és 70 percet végigjátszottam úgy, hogy fizikálisan éreztem, hogy fáj, de azért végig tudtam csinálni.
• Aztán pedig hazamentél meghalni…
• Volt olyan, hogy az Erkel Színházban épp a Gyurival volt nagy koncertünk, de én 40 fokos lázban fetrengtem otthon, köhögtem, nem volt hangom, de nem volt mese, meg volt hirdetve és azért meg kellett csinálni. Bevettem egy csomó lázcsillapítót és elmentem. Ugyanis ahogy a dobhoz lépek és leülök a székbe, minden fizikai nyavalya megszűnik. Utána persze megint összeestem, nem tudtam beszélni, de a színpadon egy köhögés sem volt a majdnem másfél órás koncert alatt. Az ember ilyenkor teljesen más állapotba kerül, és ez az a plusz, ami jöhet még az adott vázhoz. Minderre pedig jön az inspiráció, mert nagyon lényeges, hogy milyen zenésszel játszol, mit kapsz tőle, mert az méginkább ki tudja hozni belőled a pluszt.
• Pedig általában téged használnak inspirálásra.
• Ez kölcsönös, mert én ugyanúgy használom a szólistát, sőt! Ez egy nagyon komplex játék. Én ezt úgy szoktam hívni, hogy a jazz nagyon élősködő dolog, mert kiszipolyozunk egymásból minden energiát. De ezt így is kell, máshogy már nem is érdemes. Mert itt nem létezhet az, hogy megúszod. Ez egy olyan társasjáték, hogy ha van egy gyengébb láncszem, akkor azt azonnal megérzed.
• És azt fel kell húzni magatokhoz?
• Próbálom felhúzni, de ez egy nagyon komplex dolog.
• Most milyen volt?
• Nekem nagyon jól esett, hogy Gyuri ilyen okosan csinálta meg ezt a darabot, hogy tett bele vidám elemeket, így humora is volt az egésznek, ami nagyon jó kontrasztja volt annak, amiről ez a mű szól. Ezt én nagyon élveztem. Ettől volt meghalás is, de vidámság is, vagyis ma tényleg minden volt.
• A közönség is jó volt?
• Azt gondolom, hogy ami hiteles és őszinte, azt a közönség azonnal átéli.
Az interjúról több kép a gyulavaros.hu oldalon található.
