A számadó juhászok mellett nyájőrző, -védő szerepet betöltő kutyák a romantikus pásztorköltemények elmaradhatatlan alakjai voltak. Békés vármegye aranytollú főjegyzője, Szakál Lajos népdalaiban is fel-felbukkant a holdvilágos parasztudvar állhatatos – kenyérhéjjal azért megvesztegethető – őre, Hattyú. Szakál korában, de már az azt megelőző XVIII. században is komoly veszélyt jelentettek a módfelett elszaporodott kóbor kutyák és főként a veszett ebek támadásai. Egy-egy háznál nem ritkán három-négy komondort is tartottak, de amelyik elcsatangolt, könnyen puskavégre kerülhetett, hiszen szolgabírói utasításra agyonlőtték a gazdátlan jószágokat, tetemeiket pedig cigánygyermekekkel valamely érpartra vitették. A Pasteur-féle vakcina felfedezése előtt a kuruzslók és a veszettdoktorok köpölyözéssel, porrá tört kőrisbogárral kísérelték meg a megmart betegek gyógyítását.
Az állategészségügy rendezéséről szóló 1888. évi törvény értelmében minden törvényhatóság köteles volt – a veszettség miatti hatékony védekezés érdekében – a kutyatartásról szabályrendeletet alkotni. Békés vármegye ebtartási rendelete 1889 májusára készült el, s a következő év január 1-jétől lépett hatályba. Előírták, hogy a harapós ebeket nappal megkötve és bekerített helyen kell tartani, és éjjel is csak zárt udvarban bocsáthatók szabadon. A tanyai és pusztai kutyák nyakára térd alatt három centiméterrel lelógó nehezéket kellett függeszteni, „a mészáros ebek, bulldogok, dogok, neufundlandi és szentbernáthegyi kutyák” pedig szájkosárral vagy vezetéken közlekedhettek. Tilalmazták az ebek vendéglőbe, kávéházba, korcsmába vagy más nyilvános helyre vitelét. A befogott kóbor jószágokat 24 óra elteltével a gyepmester köteles volt kiirtani. A települések belterületén a háztulajdonosok és bérlők egy, a nyájőrző pásztorok és a községhatárban élő tanyasiak két-két kutyát tarthattak adómentesen, minden további állat után egy forint adót vetettek ki. A kölyökkutyák féléves korukig adómentesek maradtak.
1892-ben a vármegyei törvényhatósági bizottság részletesen körülírta az ebadó megállapítására vonatkozó szabályokat is. A befolyt summát elsősorban állategészségügyi, másodsorban közegészségügyi, esetleg állattenyésztési célokra fordították. Az adókivetés összeírás alapján, a tulajdonosok bemondása szerint történt. Minden ebet eltitkoló gazda kihágást követett el, mulasztását tetemes, 10–20 forint közötti pénzbírsággal büntették. A kutyák nyakszíjára pléhből készült bárcát helyeztek, rajta a nyilvántartásba vétel éve és folyószáma szerepelt. Az évről évre más-más formájú bárcák beszerzéséről és kiosztásáról az alispán gondoskodott. Vadászkutya csak akkor kaphatott bilétát, ha gazdája érvényes vadászjeggyel rendelkezett. Határozottan tilalmazták az állatok kínzását, s rögzítették azt is, „az ebtulajdonos felelős a kutyája által okozott károkért, ha mindazonáltal a kutya ingerlés következtében okoz kárt, ezért az ingerlő felelős”. A veszettséggyanús házőrzők kivizsgálását hatósági állatorvos végezte, ha megfigyelés és elkülönítés után szükségesnek ítélte, a kutya elpusztításáról is ő döntött, a tetemet a dögtéren ásatta el.
1891-ben a Békés megyében összeírt 34 415 kutya közül mindössze 844 esett adó alá. Gyulán ekkor 2 480 ebet tartottak, legnagyobb részük (2 440 db) házőrző volt, emellett egy-egy kopót és mészáros kutyát, öt luxus ebet, kilenc pásztorkutyát és 24 vizslát találtak. Adót viszont csak 33 jószágtulajdonos fizetett. 1891-ben 1 119 gyulai tanyai eb hordott koloncot, s összesen 1 361 kutyát kellett bárcával ellátni. Az adómenetes ebek ovális, sárgaréz, az adó alá esők négyzet alakú vörösréz „védjegyet” kaptak. Két évvel később, 1893-ban pajzs formájú, illetve hatszögletes bilétát viseltek. A nyakbavalók jutányos áron való elkészítését Sal István gyulai bádogosmester vállalta magára, egy-egy biléta 2 forint 20 krajcárba került.
Az ebtartási szabályokat nem mindenki vette komolyan. Gyula város rendőrfőkapitánya 1906-ban – a lelencházi gondnokot ért kutyaharapást követően – parancsba adta, hogy a szájkosár nélkül tartott kutyákat kivétel nélkül ki kell irtani. „A drákói rendelet következtében – tudósított a Békés cikkírója – sírva jött a sok Víg utcai asszony a főkapitányhoz, égre-földre esküdvén, hogy ilyen meg olyan nagy kár éri őket, ha kiirtják a drága kutyájokat, »mert finom kutya ez, kérem, egyik se afféle ordenáré kuvasz«. S ha a rendőrség esetleg megkegyelmez a kutyáknak, érdekes lesz megfigyelni, hogy vedlenek vissza ezek a finom kutyák közönséges kuvasszá novemberre. Novemberben van ugyanis az adóösszeírás, s a kutyaadó miatt – tetszik tudni, mely nagyobb taksát szab a finom kutyára, mint a kuvaszra – úgy visszakuvaszodik a sok orosz pincs és angol foxteriőr, hogy öröme lesz benne Papp Gyulának – a városi adótisztnek –, amikor a megye törölteti majd a Víg utcai kutyaadókat!”
