Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 25 éves a Törökzugi fiókkönyvtár Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2012. április 26. 10:00
25 éves a Törökzugi fiókkönyvtár Gyulán
A Törökzugi Fiókkönyvtárba még mindig díjmentesen lehet beiratkozni
Endrényi Lászlóné

A 25 éve működő Törökzugi Fiókkönyvtár látogatására buzdít Endrényi Lászlóné (képünkön), a fiókkönyvtár vezetője. A közösségi találkozóhely funkcióját is betöltő kulturális intézmény lakossági kérésre 1986-ban létesült.

Már az első napon 67-en iratkoztak be a könyvtárba, ebből is látható, akkoriban mekkora igény volt rá. A mai napig is fontos létesítmény, ahová egy jó beszélgetésre is összejönnek a környék lakói.

– Mivel a fiókkönyvtár gyalog is elérhető Budrió és Belső-Törökzug lakóinak, szeretnénk, ha onnan is többen járnának – mondta a vezető. Az elmúlt évben 413 olvasónk volt, ami a környék 3 000 lakosának 13%-a. Tulajdonképpen nem rossz eredmény, de a rendszeres olvasó jóval kevesebb. Ezért is szeretnénk, ha többen igénybe vennék a szolgáltatást. Jellemző a lakótelepekre, hogy nagy a fluktuáció, tehát egy új lakó nehezen találja meg a könyvtárat. Ehhez a munkához nagyon jó emberismeretre van szükség, a törzstagok ízléséhez alakítjuk a könyvállományunkat. Mivel 55 éve könyvtáros vagyok, jó kapcsolatot tudok kialakítani az emberekkel és az olvasókkal is. A Mogyoróssy János Városi Könyvtár rendszeren ellát minket könyvekkel, tavaly ezen túl még 100 ezer forintot is kaptunk, hogy az itteni olvasó igényeihez is tudjunk könyveket vásárolni. Nagyon szép gyermekkönyvtári részleget alakítottunk ki, de sajnos ma már nem jár annyi gyerek, mint régen. Szép kézikönyvtári állománnyal rendelkezünk, ezt folyamatosan felfrissítjük és kiegészítjük. Kónya István, a választókerület önkormányzati képviselője és Dézsi János könyvtárigazgató minden segítséget és támogatást megad a fiókunknak.

Végezetül Endrényi Lászlóné egy valódi kuriózumra is felhívta a figyelmünket, mégpedig arra, hogy a beiratkozás díjmentes. Nem csoda, hogy aki ismeri a – hétfőn és szerdán 14 és 17 óra között, szombaton 9 és 12 óra között nyitva tartó – fiókkönyvtárat, rendszeresen és örömmel felkeresi.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)