Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szép gyulai városházánk

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2012. április 26. 13:00
Szép gyulai városházánk
Béres István: A teljes felújítás 100 milliós lenne
A gyulai városháza

A képviselő-testület döntése alapján a városháza középső szárnyának homlokzatfelújítására pályázik Gyula Város Önkormányzata. A Nemzeti Kulturális Alap Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégiuma által kiírt pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílhat a polgármesteri hivatal épületének újabb ütemű felújítási és veszélyelhárítási munkálatainak elvégzésére. A pályázat szerint a megvalósítani tervezett felújítás összes költsége több mint 9 millió forint, az igényelt támogatás 7 millió forint.

Az önerő és a maximálisan igényelhető támogatás összegéből az épület középső udvari szárnya korábban alászigetelt, három homlokzatán az oromzat-, párkány- és homlokzatjavítás, függőleges csapadékvíz-elvezető csatorna javítása, valamint a homlokzat festése valósulhat meg.

A pályázathoz kötelezően csatolandó dokumentum a műemlék veszélyelhárítására, állagmegóvására vagy felújítására vonatkozó építési engedélydokumentáció vagy építési engedélyhatározat, mely dokumentumok közül a városháza belső udvari és oldalhatáron álló homlokzatainak felújítására vonatkozó – jogerős engedélyes – építési engedélyezési terv rendelkezésre áll.

A Gyulai Hírlap kérdésére Béres István városi főépítész elmondta, a Városháza utcai homlokzata korábban elkészült, és már egyszer elkészült a teljes udvari homlokzatláncolat engedélyezési terve. Sőt a Műemlékvédelmi Hivatal kötelezte is az önkormányzatot a terv elkészítésére és helyreállítására, ám fedezethiány miatt az önkormányzat eddig nem tudta megtenni.

– A teljes homlokzat hossza – a református templomtól a harisnyagyár épületéig – többszöröse az utcai homlokzatnak, helyreállítása sok-sok tízmillió forintba kerülne. Ezért az egyik legrosszabb épületrésznek, az úgynevezett levéltári szárnynak a homlokzatfelújítására adtuk be a pályázatot. Ez a pályázat nem elegendő arra, hogy a legrosszabb állapotban lévő, református templom felőli homlokzatot újítsuk fel, mert az önmagában meghaladja a 30 millió forintot. A teljes felújítás 100 milliós nagyságrendet jelent – nyilatkozta a főépítész.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)