Gyulai Hírlap - Civil megemlékezést szerveztek az aradi vértanúk emléknapján Gyulán

Civil megemlékezést tartottak az aradi vértanúk emléknapján, október 6-án délelőtt Gyulán, az 1848/49-es Honvédtiszti Emlékhelynél. A Vidéki Polgári Szalon által szervezett eseményen harminc-negyven ember gyűlt össze.

A fürdővárosban hosszú évek óta hagyomány, hogy 11 órától tartják a városi ünnepséget, idén azonban a kormány kérésére átették a rendezvényt 16 órára, a Tisza által előzetesen meghirdetett gyulai országjárás időpontjára, központi állami ünnepségként hivatkozva rá. A szervezők ezt kifogásolva úgy döntöttek, kitartanak a megszokott időpont mellett, „szerényen és nem politizálva” ünnepelnek október 6-án.

Egyikük, Altorjay Eleonóra szerint „állami ünnepnek álcázott országjárással lejáratni az aradi vértanúk emlékét megalázó és méltatlan Gyulához”. Azt is mondta, nem akarták Magyar Péter miniszterelnök „előre megírt vádbeszédét” hallgatni egy megemlékezésen.

Egy másik résztvevő ezt megerősítve úgy fogalmazott, nem akarja a nemzeti gyásznapon azt hallgatni, hogy a jobboldali politikusokat és rajtuk keresztül a jobboldali szavazókat gyalázzák.

A szervezők elmondása szerint a rendezvényt megpróbálták ellehetetleníteni, és voltak, akik a Facebookon Altorjay Eleonóra halálát kívánták. Az eseményen eredetileg két szónok lett volna, egyikük azonban visszamondta a részvételét.

A civil megemlékezésen egy Gyuláról elszármazott óbudai férfi is részt vett, aki az interneten olvasott a kezdeményezésről. „Felhúzott a miniszterelnök azzal, hogy tegnap délután egy kommentben jelentette be, ő lesz tótumfaktum megint” – jelentette ki, utalva arra, hogy Magyar Péter hétfőn a Facebookon közölte, ő tart beszédet Gyulán. „Ennek nem ez a módja, egy miniszterelnök így nem viselkedhet, és kikérem magamnak, hogy Magyarországot lejárassák, gyakorlatilag naponta” – tette hozzá.

A rendezvényen Veres András fideszes önkormányzati képviselő és Vidó Attila, a Mi Hazánk önkormányzati képviselője is jelen volt. Előbbi azt mondta, a délelőtti eseményen civilként vesz részt, a délutáni központi állami ünnepségen pedig a gyulai képviselő-testület tagjaként. Utóbbi kifejtette, „nem akarja belekeverni a politikát a történetbe”, ezért a délutáni rendezvényen nem vesz részt. „Először azt posztolta a miniszterelnök úr, hogy az országjárása következő állomása Gyula, majd rá néhány nappal jött a másik poszt, hogy ez már itt a hivatalos október 6-i országos megemlékezés” – tette hozzá, hangsúlyozva, a 11 órai megemlékezésen leróják a kegyeletüket, ahogy eddig is.

A megjelenteknek Kiss Edit tolmácsolta Ottlakán Szilvia beszédét. A szerző emlékeztetett, 1849. október 6-án reggel Aradon felakasztották Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knezich Károlyt, Láhner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leiningen-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. „Ők különböző származásúak voltak – magyarok, németek, szerbek –, de egyek a magyar szabadság ügyében. Damjanich János, a szerb származású tábornok a magyar nemzetért adta az életét” – tette hozzá, nyomatékosítva, hogy az aradi vértanúk nem a közrend ellen lázadók voltak, hanem a magyar alkotmány, a magyar méltóság és a magyar jövő védelmezői.

Azt is felidézte, hogy mindeközben Pesten Batthyány Lajos gróf, Magyarország első miniszterelnöke „hősi viselkedésével megmutatta, hogyan kell méltósággal meghalni, utolsó perceiben is példát mutatott a nemzetnek és a világnak”.

Arról is szólt, hogy „Ferenc József szerette volna elvenni a magyarok kedvét a lázadástól”, a feladatot Haynau táborszernagyra bízta, aki 1849. augusztus 25-től százával írta alá az ítéleteket. „A börtönök megteltek. A tiszteket lefokozták, közlegényként az osztrák hadseregbe sorozták. A hadbíróság 1849. szeptember 26-án felségsértés címén kilenc tábornokot kötél általi halálra, négyet golyó általi halálra ítélt. Az ítélet végrehajtását október 6-ára, a bécsi forradalom évfordulójára tűzték ki” – ismertette.

Azt is felelevenítette, hogy Damjanich utolsó szavai így hangzottak: „Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.” Ezzel hatalmas erkölcsi győzelmet arattak – húzta alá, majd a Bibliából idézett: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.”

Mint kifejtette, az aradi vértanúk pontosan ezt a szeretetet mutatták meg, nem magukért, hanem a nemzetért, a szabadságért, a jövő nemzedékekért adták az életüket. „Az ő áldozatuk ma is emlékeztet minket arra, hogy a legnagyobb szeretet a hűségben és az önfeláldozásban mutatkozik meg” – emelte ki.

Úgy vélte, a nemzeti ünnepek a nemzet emlékezetének őrzői. „Ha elfelejtjük a nemzeti ünnepeinket, elfelejtjük történelmünk, hőseink áldozatát is. Ha nem tartjuk meg őket méltósággal, akkor lassan elhalványul az a tudat, hogy egy közösséghez tartozunk, amelynek van múltja, van értéke és van jövője. A nemzeti ünnepek azért fontosak, mert összekötik a generációkat. A nagyszülők, a szülők és a gyermekek ugyanazt a történetet hallják, ugyanazt a példát látják. Így marad élő a magyarságtudat” – hangzott el.

A beszéd írója szerint az aradi tizenhárom üzenete ma is élő. „Egy nemzet akkor marad fenn, ha vannak, akik merik vállalni a felelősséget. Ebben a felgyorsult, modern világban már nem a bitófa a veszély. Hanem a felejtés, a közöny, a nemzeti öntudat elhalványulása fenyeget” – vélekedett.

„A magyar nyelv, a magyar kultúra, a magyar történelmi tudat védelme a mi mindennapi feladatunk. Könnyű úgy élni, mintha a magyarság csak egy régi történet volna. De mi itt, az emlékmű előtt tudjuk: a magyarság élő felelősség” – szögezte le.

„A mai világban a hazaszeretet szó már nem népszerű. Sokan azt sem tudják, mi fán terem. Pedig a hazaszeretet nem mások ellen irányul. A hazaszeretet azt jelenti, hogy magunkat nem adjuk fel. Azt jelenti, hogy a gyermekeinknek átadjuk a nyelvet, a történelmet, a hagyományokat. Azt jelenti, hogy nem engedjük, hogy a magyar nemzet emlékezete elhalványuljon. Az aradi vértanúk nem azért haltak meg, hogy mi ma közönyösek legyünk. Ők azért haltak meg, hogy mi ma is magyarok maradhassunk, büszkén, felelősen, tudatosan” – húzta alá, majd hozzátette, az emlékezők feladata, hogy megtanítsák a jövő nemzedékét szeretni a hazájukat.

Hangsúlyozta, az aradi vértanúk üzenete, hogy a múltat nem temetkezésre, hanem a jövő építésére kell használni. „Olyan magyaroknak kell lennünk, akik nemcsak ünnepelnek, hanem élnek a magyarságukkal a mindennapokban, a döntéseikben, ezzel segítve a jövő nemzedékét” – zárta a beszédet.

Pomázi Ferenc többek között arról beszélt, hogy az aradi vértanúk nem haltak volna meg, ha felesküsznek a császárra, de „az örmény, az osztrák, a szerb, a horvát, a porosz származású azt mondta, hogy nem, ha valamit elkezdtünk, azt befejezzük”. Hozzátette, ez ránk is vonatkozik, de a befejezés ma azt jelenti, hogy továbbadjuk a hazaszeretet az unokáknak, dédunokáknak.

Beszédében azt is felidézte, hogy édesapja – aki a rendszerváltás előtt velük együtt „listás volt” – azt tanította neki, hogy kötelességünk a hőseinkre emlékezni. Gyerekkorában tudnia kellett az aradi vértanúk nevét, méghozzá 17 nevet, mert édesapja ennyit tanított neki.

Azt is mondta, „valakinek mindig útban vagyunk”, „a nyugat mindig kifosztott minket”, most pedig „Brüsszel akar meghatározni dolgokat”.

Azt tanácsolta, álljuk meg a helyünket, és próbáljunk meg őszintén élni.

„Ennek a földnek minden rögjét magyar vér áztatta, ezt nem szabad elfelednünk” – húzta alá beszédében, emlékeztetve a múlt eseményeire.

A megemlékezés végén a résztvevők koszorúkat, virágokat és mécseseket helyeztek el az 1848/49-es Honvédtiszti Emlékhelynél.