• Gyulán jártam gimnáziumba, majd Szegeden, a JATE-n végeztem el a jogi egyetemet. Amikor dönteni kellett, hogyan tovább, adott volt, hogy Budapestre jöjjek ügyvédkedni. A nagybátyám is a fővárosban praktizált ügyvédként, úgyhogy nála lehettem ügyvédjelölt, ahol a jelölti időszakomat a kötelezőnél egy évvel tovább töltöttem. A szakvizsga megszerzése után is azt gondoltam, hogy Budapesten több lehetőség van a szakmában, mint mondjuk Gyulán. Így barátaimmal itt, a fővárosban alapítottunk egy ügyvédi irodát.
• Az, hogy jogász leszel, már a gimnáziumban eldőlt? Gyerekkorod óta ügyvédkedni akartál?
• Nem tudnám azt mondani, hogy már gyerekkoromban eldöntöttem volna, ez vagy az leszek. Inkább abból adódott a pályaválasztás, hogy a gimnáziumban azok a tantárgyak voltak a kedvenceim, a történelem, a magyar, amelyek kellettek a jogi egyetemhez. De persze a jogi pálya is érdekelt.
• Miért ügyvéd lettél, és nem bíró vagy ügyész?
• Nagyon hamar tudtam, korán kialakult bennem, hogy sem a bíróságon, sem az ügyészségen nem tudom magam elképzelni. Így viszont szerencsére azt csinálhatom, amit szeretek. Bár azért azt el kell mondani, hogy az egyetem és a valóság teljesen más. A későbbi tényleges munkavégzéshez szinte semmi köze az egyetemi képzésnek. Amikor elkezdi az ember a valódi munkát, akkor derül ki igazán, hogy milyen ez a szakma. Lehet ugyan, hogy változott mára a jogászképzés, de nem igazán hiszem.
• Mi az, ami az egyetemi képzésből hiányzik?
• A gyakorlati ismeretek megszerzése. Nem tudom, most mi a helyzet, de amikor én jártam egyetemre, akkor jogszabályokat tanultunk meg, és kész. Tehát ténylegesen az, hogy a gyakorlatban mit, hogyan kell alkalmazni, annak az oktatása hiányzott. Szoktam is mesélni, hogy amikor én az egyetemről kikerültem, nem biztos, hogy akár egy adásvételi szerződést is meg tudtam volna csinálni. Ezért is fontos szerintem, hogy ügyvédjelöltként kell kezdeni a pályát, mert ebben az időszakban tudja igazán megtanulni az ember, amit később hasznosítani tud.
• Említetted, hogy diploma után két helyszín, Gyula és a főváros között választhattál. Miért Budapest nyert? Több kihívást éreztél itt?
• Az én helyzetem annyiban volt speciális, hogy a szüleimet Gyulán nagyon sokan ismerték. Ezért mondhatom, hogy a nehezebb utat választottam. Otthon a kezdeti időszakban biztosan könnyebben szerezhettem volna ügyfeleket, a fővárosban ez természetszerűleg nem így volt. Igen, mondhatjuk, hogy nagyobb kihívást is láttam a pesti létben.
• A móri ügy kapcsán országosan ismert ügyvéd lettél. Ebbe az eljárásba hogyan kerültél bele?
• Egy kollégámmal együtt kezdtük el és vittük végig ezt az ügyet. A kollégámnak volt ügyfele Hajdu László, én pedig csatlakoztam hozzá. Az ügyben Hajdu Lászlót az első eljárásban a móri cselekmény vonatkozásában bűnsegédként vádolták meg, Kaiser Edét pedig tettesként, akit jogerősen tényleges életfogytiglanra is ítéltek. A megismételt eljárásban Hajdut valóban megvádolták, hogy ő lőtte le a nyolc embert, mostanra azonban már felmentették jogerősen, csakúgy mint Kaisert, miután a móri ügyben meglettek a tényleges elkövetők.
• Mennyire árulkodik ez az ügy a magyar igazságszolgáltatás egészének működéséről?
• Bizonyos mértékig árulkodik, a rendőröknek szent meggyőződésük volt, hogy ők követték el, nekünk szent meggyőződésünk volt, hogy nem ők követték el. Attól a pillanattól kezdve, hogy ez kialakult, onnantól mindig elmondtam: az egész eljárás csak arra ment ki, hogy valamilyen módon megpróbálják bebizonyítani, hogy Kaiser és Hajdu volt az elkövető. Nem a tényleges tettest keresték, hanem próbáltak Hajduék ellen valamiféle bizonyítékokat keresni, az adatokat csoportosítani, amikről ma már mindenki tudja, hogy nem voltak megalapozottak, és az ezekből jövő következtetések is hibásak voltak. Én úgy gondolom, elgondolkodtató, hogy ha egy ilyen esetben ez történhet, akkor sokkal kisebb ügyekben milyen hibák tudnak előfordulni.
• És persze a halálbüntetés kapcsán is elgondolkodtató a dolog. Mert ha lenne halálbüntetés, akkor ez végzetes is lehetett volna egy ebben az esetben ártatlan ember számára.
• Igen, az nagyon valószínű, hogy Kaiser Edét jogerősen halálbüntetésre ítélték volna, mire előkerül az igazi tettes. Igaz, nem tudom, egy ilyen ítéletet mennyi idő alatt hajtottak volna végre, amikor én elkezdtem dolgozni, már nem volt halálbüntetés, a gyakorlatban én nem találkoztam ilyennel. Azonban ha a halálbüntetést gyorsan végrehajtották volna, akkor már teljesen mindegy lett volna, hogy előkerült volna a tényleges tettes, mert egy, az adott ügyben ártatlan embert már kivégeztek volna.
• Összességében is kritikus helyzetben van a magyar igazságszolgáltatás?
• A bíróságok rettenetesen túlterheltek, így a hibázás lehetősége még a legjobb szándék mellett is megvan. Ráadásul az igazságszolgáltatás elkezdett reformja félúton megállt, így a védő ma már nem lehet jelen a tanúk kihallgatásánál a nyomozás során. Ez akkor lenne elfogadható, ha azt mondanák, hogy csak a bíróság előtt tett nyilatkozatok lennének használhatók az ítélet meghozatalánál, idáig azonban már nem jutottak el. Ráadásul véleményem szerint az újabban bevezetett reformok sem javítják megfelelően az igazságszolgáltatás helyzetét.
• A már említett móri ügyben végül kiderült, hogy egy abban valóban ártatlan embert védtél, védtetek. De gondolom, számtalanszor szembesülhetsz azzal a kérdéssel, biztos gyakran fel is teszik neked, hogy milyen érzés bűnösöket védeni.
• Pontosan a móri ügy jó példa erre. Amikor az elkezdődött, mindenki azt kérdezte tőlem, hogy lehet ilyen embereket védeni, hogy bírja ezt egy ügyvéd. Ilyenkor mi mindig elmondtuk, elmondjuk, hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog. Ebből a szempontból talán másodlagos is, hogy mi az elejétől kezdve meg voltunk győződve arról: a móri ügyben ártatlanok a védenceink, amit aztán be is igazolódott. A kérdésfeltevés pedig azért sem igazán jó, mert egy büntetőügyben nem csak egy felmentés lehet a jó ítélet, vannak különböző fokozatok.
• Hogy találnak meg a védenceid, általában hogyan keresnek az emberek maguknak ügyvédet?
• Nálam általában ismeretségen keresztül működik a dolog, valakit védtem, és az ajánl az ismerőseinek, mondhatni szájhagyomány útján terjed egy ügyvéd híre. Utcáról nem nagyon szoktak bejönni és hogy őszinte legyek, jobban is szeretem ezt így. Mert így mindig lehet tudni, hogy nagyjából mire számíthat az ember, míg ha valaki az utcáról becsenget, semmit nem tudsz róla.
• Csak büntetőügyekkel foglalkozol?
• Nem, polgári joggal is, gazdasági, céges és ingatlanügyekkel is foglalkozom. Nagyon ritkán foglalkozom családjogi ügyekkel és még ritkábban munkaügyi perekkel. A családjogot azért nem szeretem, mert az emberek közötti, érzelmi konfliktusról szól, amibe én nem igazán szeretnék belefolyni és sokszor az érzelmi töltete az ügynek jogilag nézve irreális elképzeléseket tud szülni.
• Melyik volt a legemlékezetesebb ügyed?
• Voltak ismert és kevésbé ismert ügyek köztük. Volt például három-négy éve egy hölgy, aki lelőtte a rá késsel támadó fiát, és végül felmentették a büntetőeljárásban. Ez egy emlékezetes eset volt, egy abszurd helyzet, ott ültem a bíróságon egy teljesen összetört emberrel, akit nem érdekelt, hogy milyen ítélet fog születni, úgy élte meg, hogy már megkapta a büntetésért azzal, hogy meghalt a fia. Nem tudta feldolgozni, hogy ezt a helyzetet csak így lehetett megoldani, egyébként a család többi tagja került volna veszélybe. A nyomozás során egyébként láttam, hogy az életvédelmi osztály dolgozói sem tudtak mit kezdeni a helyzettel, mert nem ilyen jellegű emberölési ügyekkel szoktak találkozni. Amikor ügyvédjelölt voltam, a főnökömmel 1997-ben részese lehettem az úgynevezett fővárosi önkormányzati vesztegetési ügynek is, amely ügyben rendkívül sok tapasztalatot lehetett szerezni. De nem lehet csak úgy egy-egy esetet kiemelni és nem csak az úgymond nagy ügyek lehetnek érdekesek és nem csak a felmentések lehetnek emlékezetesek. Ha úgy érzi az ember, hogy sikert ért el egy ügyben, az fel tudja tölteni és emlékezetessé tudja tenni az adott ügyet. Volt egy srác, tipikus tizenéves baromságot csinált, a kollégiumban elvette egy másik srác mobilját és még meg is ütötte, ami már rablásnak minősült. Első fokon letöltendőt kapott, másodfokon el lehetett azt érni, hogy felfüggesztettre változtassák az ítéletet. Ez jó pár éve volt, azóta sem volt semmilyen ügye a srácnak. Ez egy pozitív élmény, siker volt a számomra, mert ha börtönbe kerül, akkor kettétörhetett volna az élete a fiatalembernek.
• Ha valaki börtönbe kerül, akkor annak örökre vége?
• Ez azért nem egészen így van, de főleg a fiataloknál fennáll a veszélye. A börtön egyrészről egy kiképzés lehet, másrészről meg kell küzdeni mindennel, megváltoztatja az ember személyiségét is. Mire kijön, elmennek mellette az évek, nem ugyanúgy látja a világot, ráadásul ha valakinek ilyen múltja van, nehéz munkát találnia, visszailleszkednie.
• A büntetőjog szigorítása ezek szerint nem jó irány?
• A szigorítások kapcsán nagyon sok az elhamarkodott gondolat. Fognak itt még meglepetések születni, amikor ezeket ténylegesen alkalmazni is kell. Vegyük az ún. három csapást, amit az erőszakos többszörös visszaesők ellen találtak ki. Ennek van egy olyan vetülete, hogy a rendelkezéseit behozták halmazati büntetésnél is: ha valaki három személy elleni erőszakos bűncselekményt követ el, amelyek közül az egyik bűncselekmény büntetési tétele eléri a jogszabályban meghatározott mértéket, akkor életfogytiglani büntetést kell kiszabnia a bírónak. Itt egyfelől sérül a bírói döntési szabadság és mérlegelési jogkör, mert a jogszabály nem enged mérlegelést, de a helyzet nemcsak ezért rossz. Hanem azért is, mert a következő helyzet állhat elő: mondjuk ha valaki bemegy egy játékpisztollyal egy garázsba, ahol van két eladó, a játékpisztollyal megfenyegeti őket és el akarja vinni a bevételt, de ez nem sikerül, az eladók elzavarják, majd menekülés közben az ajtót rájuk zárja, akkor hiába, hogy nem bántott senkit és nem vitt el semmit, már megvan a kétrendbeli személyi szabadság megsértése és a fegyveres rablása, ami kimeríti a jogszabályban foglaltakat, amiért életfogytiglanit kell majd kiszabni. Nem gondolom, hogy ez egy jó irány lenne.
• Emberileg hogyan tudod azokat a drámákat feldolgozni, amikkel nap mint nap találkozol?
• Muszáj az embernek függetlenítenie magát, érzelmi alapon nem szabad ezt csinálni, mert akkor egy csomó mindent nem reálisan lát az ember. Ezért van például az, hogy ha egy ügyvédnek van saját ügye, akkor meg szokott kérni valakit, hogy képviselje, mert saját perében nem tudja az ember függetleníteni magát az érzelmektől.
• Amikor felkerültél Pestre, nem féltél, hogy a nagyvárosban fel fogsz őrlődni? Nem volt meg a "naivvidékigyerekpesten-szindrómád"?
• Ezért fontos az ügyvédjelöltség. Az elején, amikor elkezdtem dolgozni, még nem hozzám jöttek az ügyfelek, de láttam miként és hogyan alakul a védelem, beleláttam a szakmába, megtanulhattam, hogyan kell az ügyfelekkel bánni, kommunikálni, figyeltem a tárgyalásokat. Ha ez a tanulóidő nem lett volna meg, simán lehet, hogy megvezetik az embert. Volt már nem egy ügyvéd, aki ezen elcsúszott. Egyébként nem feltétlen hátrány az, hogy vidékről jöttél. Hozol magaddal valamit, amit akár kamatoztatni is lehet. Emellett például vagyunk néhányan, akik Szegeden jártunk egyetemre, és nagyjából egy időben kerültünk Pestre; a mai napig megvan köztünk az összetartás, ami korántsem biztos, hogy a budapesti egyetemisták között is él. A környezetem is valahogy úgy alakult, hogy borzasztó kevés benne az olyan ember, aki tősgyökeres pesti lenne, valahogy inkább a vidékiek azok, akik a környezetembe tartoznak.
• Gondolom, az itt élő gyulaiak is.
• Persze, velük is tartom a kapcsolatot, például akikkel gimnáziumba együtt jártam, Kiss Jani, Ökrös Gergő, vagy akikkel még a 48-as klubból ismerjük egymást. Szerencsére megmaradt a kapcsolat a Gyulán élőkkel is, ha otthon vagyunk, velük is találkozunk.
• Milyen gyakran jársz haza?
• Havonta hazamegyek, de inkább gyakrabban. Többnyire megbeszélem a Pesten élő gyulai ismerőseimmel, hogy egyszerre menjünk haza, mert valahogy otthon jobban tudunk találkozni. Itt pesten mindenki megy a dolga után, otthon viszont van időnk egymásra. Szerencsére a gyulaiak között megmaradt a lokálpatriotizmus, még ha már nem is laknak ott. És jó azt is látni, hogy az elmúlt nyolc évben milyen jó irányba indult el a város. Hosszú pangás után ugrásszerű fejlődés ment végbe, jelentős felújítások voltak a városban, már több négycsillagos szálloda működik, ami egy fürdőváros esetében fontos dolog. Ha Pesten bárkivel beszélgetek és kiderül, hogy gyulai vagyok, mindenki tudja, hol van a város, a legtöbben tudják azt is, hogy milyen értékeket hordoz magában. Remélem, nem fog megszakadni ez a folyamat. Nincs ahhoz az érzéshez fogható, amikor hazafelé tartasz, végigmész az országon, aztán jön Békés megye, egyszer csak beérsz Gyulára, ami megjelenésében és hangulatában, mint egy nyugati kisváros, kirí a mezővárosi környezetéből. A környékbeli településeket nézve olyan, mintha egy másik világba csöppentél volna.
