Ma már magától értetődőnek tekintjük azt, hogy a politikusok egy része a médián keresztül, sok emberhez szóló látványos akciókkal próbál támogatást szerezni önmagának és törekvéseinek. Az ilyenfajta szimbolikus politizálás az újságok megindulása után vált gyakorlattá.
Gyulán az első, nyilvánosságnak szánt politikai akciósorozatok egyikére 1836-ban, a megye élére kinevezett adminisztrátor beiktatásakor került sor. Békés megye az 1832–1836-os országgyűlés idején a reformellenzék támogatói közé tartozott. Amikor az örökváltságról, a jobbágyok személyi és vagyonbiztonságáról szóló törvénycikkek elbuktak, a megye – utóbb lázítónak minősített – körlevelet intézett a többi törvényhatósághoz a leszavazott cikkelyek újratárgyalása és elfogadása érdekében.
Az udvar az ellenzék túlzott megerősödését Lánczy József főispán erőtlenségével magyarázta, s helyébe 1836 májusában adminisztrátort nevezett ki a megye élére. A főispáni helytartó Atzél Antal, a szomszédos Arad megye erősen udvarhű követe lett. A legközelebbi megyegyűlésen a helyi tiszti főorvos fiának politikai okok miatt történt letartóztatása miatt is indulatos nemesek úgy határoztak, az adminisztrátor beiktatásakor látványosan demonstrálják tiltakozásukat. Máskor a főispáni beiktatás „hét vármegyére szóló” ünnepségsorozat volt. A törvényhatóság küldöttsége a megyehatáron fogadta a főispánt, volt rá példa, hogy Csabán és Gyulán újabb köszöntő deputáció várta az érkezőket. A városba a megyei nemesek népes lovas bandériuma kísérte be a főispán kocsiját. Az általában két-három napos beiktatás hivatalos és fehér asztal melletti ünnepségek sorából állt.
Ezúttal nem a megszokott forgatókönyv szerint zajlottak az események: július 27-én este érkezett Atzél Antal, kíséretét csupán egy üres kocsi és „3 paraszt szekéren utána bejövő aradi czigány hangász-kar tevé”. Akadtak ugyan kéttucatnyian, akik a város határába elébe mentek, ám – mint az aprólékos krónikás megörökítette – köztük mindössze nyolc nemesembert számláltak, s a kíséretben lovagolt olyan gyulai mészáros is, aki csak úgy szőrén ülte meg a lovat. Az épületes bevonulás a vármegyeház – azaz a mai városháza udvarában – ért véget. Miközben az adminisztrátor megköszönte a kíséretében lovaglók fáradozásait, „épp akkor ütötte föl alkotmányát egy szekérre bizonyos kóbor majom oktató, s majmait síp- és dobszó mellett folyvást ugrándoztatá”. A tudósítás Kossuth postai úton szétküldött kéziratos lapjából, a Törvényhatósági Tudósításokból való. Aligha lehet kétséges, valaki nem sajnált pár váltóforintot a hangászoktól és a vándor mutatványostól, hogy emlékezetes mulatsággá tegye a bevonulást. A kéziratos újság pedig szétröppentette a hírt az egész országban.
A tisztikar nem ment köszönteni a főispáni helytartót, hanem a Korona vendéglőben s annak udvarán felállított alkalmi sátorban fogadta a megyéből érkezett nemeseket, és együtt ürítettek „örömpoharakat” Deák, Klauzál s más, környékbeli politikusok egészségére.
Hasonló körülmények között folyt le másnap a hivatalos beiktatási ceremónia is, a Rendek minden adódó alkalmat megragadtak az ellenállás demonstrálására. A beiktatás alkalmával lezajlott összecsapás egy öt évig tartó küzdelem nyitánya volt. Ebben a harcban a megyei reformellenzék könyvelhetett el sikereket, Atzél uralkodói elismerésekkel, személyes karrierjének emelkedésével vigasztalhatta magát. A tusakodás 1841-ben ért véget, mikor is az országos politikai helyzet változásával párhuzamosan a megyében szívesen fogadott főispán került Békés élére.
