• Elnök Úr! Most mint a Fidesz Országos Választmányának elnöke tartott előadást a jövő évi költségvetésről. Hogyan esett a választás Gyulára, rokonszenvez a várossal, vagy személyes kapcsolatok játszottak ebben szerepet?
• Hízeleghetnék az itt lakóknak azzal, hogy Gyula az egyik kedvenc városom, és nagyon kedves emlékek fűznek ide, ami egyébként részben igaz is. Jó néhány éve, amikor még kicsik voltak a gyermekeink, jártunk itt nyári pihenés céljával, és miközben feleségem a két fiúval a Háry Jánost nézte, addig én a szállodai szobában a kislányomat próbáltam elaltatni. Valóban kedvelem ezeket a vidéki kisvárosokat, én is hasonlóból származom, igaz a Dunántúlról, hegyesebb, dombosabb vidékről, mint az Alföld, de bárhol legyenek, nagyon otthonosak, barátságosak ezek a kisközösségek. Most azonban nem ez motivált, mert ahogyan mondani szokták: a gép ezt dobta ki, azaz a pártszervezés ezt a feladatot rótta rám.
• Gyula most a román határ mellett fekszik, és annak idején nagyon megszenvedte a trianoni békediktátumot, hiszen a gazdasági hátországát elcsatolták. Az a benyomásom, hogy a dunántúli emberek néha kevésbé érzékenyek erre a problémára, Ön azonban szívén viseli a határon túli magyarok sorsát. Hogyan alakult ki ez az elkötelezettség?
• A dunántúliakat azért nem ítélném el ilyen sommásan, mert valójában a helyzettől függ, hogy ki hogyan élte át és tudatosította magában azt a tragédiát, amit 1920-ban elszenvedett az ország. Gondoljunk Komáromra, amit kettészeltek, az is a Dunántúlon van. Vagy például feleségem szülei a valaha volt Lendvai járásban élnek, gyakran járok oda, és ők pontosan tudják, mit jelentett az, hogy szűkebb hazájuk egy részét egyszerűen elvették. Én valóban olyan városból származom, ahol nem voltak ilyen élmények, ellenben mindig is hazafias szellemiségű, más oldalról meg egy kicsit rebellis város volt Pápa. Petőfi, Jókai ott jártak a Református Kollégiumba, de még Deák Ferenc is tanult a Bencés Gimnáziumban. 1848-49-ben a diákok a kollégium padjaiból mentek fegyvert fogni, tehát vannak a városnak olyan nemzeti hagyományai, amiket az ember gyermekkorában szüleitől, rokonaitól, az iskolában, vagy egyszerűen a városban sétálva, önkéntelenül is magába szívott. Nekem ez a természetes közegem volt. Olyan nevelést kaptam a szüleimtől, nagyszüleimtől, az iskolában a tanáraimtól is, hogy nekem az sosem volt kérdés, hogy ez a hazám, és hogy nemcsak ország meg társadalom van, hanem van nemzet is.
• Ide kapcsolódik egy aktuális kérdés. Ön módosító javaslatot nyújtott be a választójogi törvényhez, amely szerint a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok egy külhoni egyéni választókerületben választhatnának képviselőket. Mit gondol a javaslat támogatottságát illetően? Mintha a baloldal hozzáállása ehhez a kérdéskörhöz enyhült volna, Ön is így érzi?
• Ez csak a pillanatnyi látszat. Véleményem szerint az LMP, de különösen az MSZP valójában nem támogatja a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok szavazati jogát, ami hamar ki fog derülni a törvény szavazásakor. Ezt nagyon sajnálatosnak tartom, mert azt jelenti, hogy a magyar politikai kultúrából még nem sikerült kiirtani azt, ami egyébként sehol máshol nem létezik a környékünkön. Arra gondolok, hogy a nemzet politikai elitjének vannak olyan részei, amelyek azt gondolják, hogy a nemzet különböző részeinek egymással szembeni kijátszásából lehet politikai hasznot szerezni. Őszintén megmondom, hogy én sem tudom, mi lesz a sorsa a módosító indítványomnak, amely azt célozza, hogy a külhoni magyaroknak is két szavazatuk lehessen: egy, amelyet a pártok listáira, egy pedig, amelyet egyéni jelöltekre adhatnának le. Valószínű, hogy mire az interjú megjelenik, akkorra túl leszünk azon a frakcióülésen, amely ezt meg fogja mutatni*. Nagyon bízom benne, hogy képviselőtársaimat sikerül meggyőzni, hogy amit én javaslok az az eredeti előterjesztéshez képest a nemzetközi egyezmények megközelítéséből is jobb. Amennyiben pedig abban reménykedik valaki az egyik oldalon, vagy a másik oldalon attól fél, hogy ennek a javaslatnak az elfogadása majd alapvetően befolyásolja a választások eredményét, akkor azt hiszem, hogy téved. Inkább szimbolikus, de e tekintetben nagyon is fontos lépés lenne, mert egyszer és mindenkorra pontot tenne arra a húsz éve zajló méltatlan vitára, hogy van-e „határon inneni” meg „határon túli” magyar ember. Úgy gondolom, hogy ha ezen a téren végre átléptünk egy határt, hogy elfogadtuk az állampolgársági törvényt, amellyel megerősítettük a nemzet összetartozását, akkor alkotmányos értelemben ne teremtsünk A meg B minőségű állampolgárságot azzal, hogy megkülönböztetjük őket a szavazati joguk súlya tekintetében.
• Ön köztudottan hitét gyakorló református ember, gyakran vállal szerepet református eseményeken. Szeptemberben, többek között, az Ön kezdeményezésére alakult meg a Református Törvényhozók Fóruma. Van több ilyen felekezeti alapon szerveződött lobbi az Országgyűlés környékén, és mi ezeknek a szerepe?
• Azt hiszem, hogy mi voltunk az úttörők, de a katolikus testvéreink is megalapították a maguk klubját. Hadd tegyem hozzá zárójelben, hogy én e tekintetben „ökumenikus” családban élek, mert a feleségem és a lányom katolikusok, és nagyon szívesen veszek részt az ő rendezvényeiken, egyházi szertartásaikon is. Ennek a csoportosulásnak nincsen különösebb politikai indítéka, hátsó szándéka pedig különösen nincs, egész egyszerűen azt gondoltuk, hogy az ember nem tudja különválasztani keresztyén mivoltát, értékrendjét, hitét a politikusi mivoltától. Pontosabban, ha külön tudja választani, az nagy baj, mert akkor elveszíti azt a zsinórmértéket, amit az életben mindenhol alkalmazni kell, még akkor is, ha az ember munkája a politika. Természetesen lehetnek olyan törvényjavaslatok, amelyek igenis megítélhetők azon hit szemszögéből is, amit éppenséggel vallunk. Tehát ez nem egyfajta rossz értelemben vett lobbicsoport akar lenni, azzal a szándékkal, hogy majd a különböző költségvetési források elosztásánál a református egyház jobban járjon, mint mások, akár a katolikusok, akár a felekezeten kívüliek. Bár – hozzáteszem – hogy ha éppen méltánytalanságot tapasztalnánk, ami gondolom, nem fenyeget, akkor azért kötelességünk lenne szót emelni, és megpróbálni tenni ellene. A Református Törvényhozók Fóruma inkább magunk erősítésére szolgáló, teljesen informális társaság.
• Az Ön előadásában szó esett arról, hogy a nemzetközi küzdőtéren azért vannak rejtőzködő és nyílt szimpatizánsaink, ilyen utóbbi mindenekelőtt Lengyelország. A lengyel internetes sajtó fórumait olvasva ma ott feltűnően sokan rokonszenveznek pl. a magyar gazdaságpolitikával. A mostani helyzetből nézve rövid távon is van perspektívája a Fidesz által fölvázolt, a kelet-közép-európai államok összefogását szorgalmazó politikának?
• Szerintem csak ennek van perspektívája igazán. Nem biztos, hogy mindenki úgy gondolja Kelet-Közép-Európában, mint ahogyan Orbán Viktor miniszterelnök úr vagy jómagam, vagy egyáltalán mi, magyarok gondoljuk. Sőt azt hiszem, hogy vannak, akik nemzeti előítéletükből fakadóan tartózkodnak attól, hogy egy ilyenfajta közép-európai blokk kialakításában részt vegyenek, de az idő meg fog érni erre is. Én ezért tartom fontosnak, hogy a praktikus ügyek fölvetése terén – hála Istennek – nem állunk rosszul, még az amúgy velünk kutya-macska barátságban levő szlovákokat is ide értve. Előbb vagy utóbb el fogunk jutni oda, hogy az egymással szemben ápolt történelmi görcsöket magunk mögött hagyjuk. Friss fejlemény – emlékezzünk meg arról is, ami örömteli –, hogy Szerbia korrigálta azt a restitúciós törvényt, amely a vajdasági magyarokat kizárta volna a vagyon-visszaszármaztatás folyamatából. Ennek jelentőségét nagyon nagyra becsülöm, mert ezzel föladták azt, hogy kollektív bűnösként bélyegezzenek meg bennünket. Bizonyára a saját közelmúltbeli történelmi élményeik, az ő kollektív bűnösként való megbélyegzésük is hozzájárult ahhoz a fölismeréshez, hogy jobb békében, barátságban és együttműködésben élni.
• Talán mi is először léptünk föl teljes határozottsággal.
• Igen. Két oldala van az éremnek. Az is kellett hozzá, hogy végre egyszer sarkunkra álljunk, és barátságosan, de határozottan kiálljunk a saját érdekeink mellett.
