Bocsárdi László őszinte és mozgalmas, jó színészi teljesítményeket felmutató színháza után muszáj volt elgondolkodni az élet folyásán. Nemcsak a szerelmen, a hatalmon, az igazságszolgáltatáson, a politikán, hanem például azon is, hogy voltaképpen mit értsünk manapság uzsorakamaton, vagy hogy létezik-e, esetleg mára teljesen kihalt az áldozatkészség, az igaz barátság.
A vihar miatt egyórás késéssel kezdődött és a közönség tetszését elnyerve ért véget Shakespeare A velencei kalmár című darabja a kiváló teljesítményt nyújtó sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásában.
A gyakran játszott és sokat vitatott darab arról szól, hogy Antonio, a fiatal velencei kalmár, nagyobb összeget kér kölcsön Shylocktól, a zsidó uzsorástól, akivel kölcsönösen megvetik egymást. A pénzzel barátját, a lánykérőbe induló Bassaniót, a vagyontalan, de magas rangú nemest segíti ki. Az alku megköttetik, mégpedig úgy, hogy késedelmes fizetés esetén Shylock egy font húst kivághat Antonio testéből. Bassanio elnyeri a gazdag Portia kezét, de boldogságukat beárnyékolja, hogy a hírek szerint Antonio gályái elsüllyedtek, nem tud fizetni, ezért az ítéletet végre kell hajtani. A bajba került jó barátot Portia menti meg, aki jogtudornak öltözve, a bíróságon megvédi Antoniót. Végül Shylock elveszíti vagyonát, a gályák rakományukkal együtt megkerülnek, a szerelmespárok egymásra találnak.
Sokan sokféleképpen értelmezték a darabot, próbálták beállítani, mint a modern kor előfutárát, amely foglalkozik az antiszemitizmussal, a feminizmussal, a homoszexualitással. A rendező – talán éppen e kényes témák miatt, úgy érezte, hogy némi mentegetőzésre, magyarázkodásra van szüksége a darab elején, pedig uzsorás – zsidó is – könnyelmű ifjúság, szerelem, barátság, mindig volt és lesz, mióta a világ világ. Még talán áldozatkészség is, bár ez az emberi tulajdonság mintha halványabban pislákolna manapság.
Az előadásról nem mondható, hogy túl konvencionális lett volna, hiszen a közönség a színpadon kapott helyet, a második részben pedig a nézőtér vette át a színpad szerepét, a szereplők hol karnyújtásnyira a közönségtők játszottak, hol a vár különböző zugaiból bújtak elő.
A történet szálai viszont követhetően bomlottak ki, a mának szóló üzenetek hiányát nem kellett öncélú formabontással leplezni. Mindennek jelentősége volt, a díszleteknek, a távolságoknak, a jelmezeknek és a zenei betéteknek is. Ez utóbbiak, ha hagytak is maguk után kérdőjelet, de jól oldották a dráma indulatokkal terhelt feszültségeit. Bocsárdi László mindenesetre átgondolt koncepció alapján rendezett, igazolódott, hogy nem véletlenül nyerte el a Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját.
A színészek teljesítménye közül kiemelkedett a Shylockot játszó Szakács László, aki itt-ott talán harsányan, de összességében hitelesen, végig nagy energiával alakította a zsidó bankár ellenszenves figuráját. Komolyabb szakmai kihívást jelentett még Portia, a gazdag hölgy szerepe, amit a rendező a diákosan fiatalos alkatú, vonzó megjelenésű Kicsid Gizellára bízott, aki érdekes módon férfinak öltözve, a jogtudor szerepében alakított kiemelkedőt. Kolcsár József könnyedén mozgott Bassanio szerepében. A feladatát jól megoldó Mátray László (Antonio) itt-ott inkább mísz volt, mint melankolikus.
Emlékezetes marad a Marokkó és Aragónia hercegét egyéni humorral alakító Pálffy Tibor vagy a Lanzelo, Gobbo bohóc, Shylock szolgája szerepében Erdei Gábor. Mindenkit föl lehetne sorolni, hiszen gyenge színészi teljesítményt nem láthattunk.
Bocsárdi László felvállalta az író által fölvetett problémákat, s amiként Shakespeare tükröt tartott a kor társadalma elé, ő sem kívánt többet tőlünk, minthogy belenézzünk abba. Jó színészi teljesítményeket felmutató, őszinte és mozgalmas, a várbelső minden adottságát kihasználó színháza után hazafelé baktatva, muszáj volt elgondolkodni az élet folyásán. Nemcsak a szerelmen, a hatalmon, az igazságszolgáltatáson, politikán, hanem például azon is, hogy voltaképpen mit értsünk manapság uzsorakamaton, vagy hogy létezik-e, esetleg mára teljesen kihalt az áldozatkészség, az igaz barátság.
