Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megnyílt Erkel Ferenc szülőháza Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szőke Margit • HÍREK • 2011. június 02. 13:00
Megnyílt Erkel Ferenc szülőháza Gyulán
Lélekben megerősíti azt, aki átlépi Erkel Ferenc szülőházának küszöbét
Az Erkel Ferenc Emlékház megnyitó ünnepségén. Fotó: Rusznyák Csaba

– Isten, áldd meg a magyart… – Gyulán, Németváros központjában az Apor Vilmos tér megtelt a magyar himnusz hangjaival május 18-án, szerdán délután, olyan sokan énekelték együtt Erkel Ferenc szülőházánál. A kívül-belül megszépült épület új állandó kiállítással is gazdagodott. Mindez együtt jelenti az Erkel Ferenc Emlékházat, amely a gyulaiak szándékai szerint nemzeti zarándokhellyé válik.

Az ünnepélyes megnyitóra az emlékház falát hamarosan koszorúk borították, az Erkel család, az Erkel Ferenc Társaság és a Gyulai Német Kisebbségi Önkormányzat koszorúi.

A nagy érdeklődéssel kísért megnyitó résztvevőit dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere köszöntötte. Köztük az Erkel család tagjait, Erkel Ferenc egyenes ági leszármazottját, Somogyváry Ákost és feleségét, továbbá Erkel Ferenc testvérének, János nevű öccsének leszármazottait: Csiki-Csikász Lászlónét, Ghyzyné Gyenes Juditot, Szőtsné Gyenes Máriát, Erkel Ferencet és feleségét, Erkel Tibornét és dr. Erkel Andrásnét. Talán még soha nem volt együtt ennyi Erkel-leszármazott Gyulán!

A múltat magában rejtő, a jelen igényei szerinti és a jövőképünket minden bizonnyal formáló Erkel Ferenc Emlékháznál megnyitót mondott Gyula polgármesterének köszöntője után dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Somogyváry Ákos karnagy az Erkel család képviseletében.

– Erkel szülőháza mára újjászületett. Úgy gondolom, olyan emlékhelyet nyitunk meg, mely méltó városunk legnagyobb szülöttéhez. Méltó és alkalmas arra, hogy rövid időn belül nemzeti kegyhellyé váljon – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő. Dr. Latorcai János emlékeztetett:

– Erkel nem az a történelmi nagyság, akire csak jeles évfordulókon emlékezhetünk. Közel 170 éve minden elénekelt himnuszban az ő emlékezete sejlik fel. Ha Erkel csak ennyit tett volna hozzá a magyarság közös kultúrkincséhez, már akkor is a nemzet nagyjai között kellene számon tartanunk. De ez nem így volt… Somogyváry Ákos karnagy szerint: az egyetlen szó csak a köszönet lehet a gyulai polgárok közössége felé, mely generációk óta töretlen hűséggel viseltet nemzeti zeneszerző szülötte iránt, s ennek időről időre tanújelét adja.

Szinte Gyula himnuszává vált már évtizedek óta a Bánk bán híres részlete, a Hazám, hazám ária, melyet most Cselóczki Tamás operaénekes szólaltatott meg. Erkel Ferenc három dalművét a Gyulai Erkel Ferenc Vegyes Kar adta elő Perlaki Attila vezényletével, többek között a gyulai plébániatemplom százéves évfordulójára írt Buzgó kebellel című kórusművét és zárásként az Erkel-féle Szózatot, melyet a kórus a zeneszerző szülővárosában ébren tart.

Erkel szülőháza eredendően iskola és kántortanítói lakás volt, és ezt a szerepét megtartja a megújult emlékház is. Kovács Péter római katolikus esperesplébános, Jakab Béla evangélikus lelkész, Hegedűs István református lelkész és Matúz József baptista lelkész áldotta meg Gyula új büszkeségét, amely a szándék szerint lélekben, nemzettudatban megerősíti azokat, akik átlépik e ház küszöbét. A közös ima szavai ugyanúgy betöltötték a teret, mint nem sokkal előbb himnuszunk hangjai.

A nemzetiszínű szalagot dr. Latorcai János, dr. Görgényi Ernő és Somogyváry Ákos vágta át. Az emlékházat és különleges belső udvarát a házigazda dr. Havassy Péter, a Corvin János Múzeum volt igazgatója mutatta be az érdeklődőknek, akik hosszú sorokban járták körbe a szépen berendezett termeket.

A program a művelődési házban folytatódott, ahol Gajda Róbert országgyűlési képviselő mondott köszöntőt. Este Erkel Ferencről az 1952-ben készült játékfilmet vetítették, melyet az önkormányzat erre a nagy napra restauráltatott.

 

Fotó: Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)