Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gratulálunk, Sanyi!

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Christián László • SPORT • 2011. február 20. 13:00
Gratulálunk, Sanyi!
Az év sportolója – Szabó Sándor
Kertes István és Szabó Sándor. Fotó: Rusznyák Csaba

A január végi hagyományos sportbál keretében jutalmazták Gyula város legkiválóbb sportolóit, közöttük a férfi kategóriában legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó Szabó Sándor futóatlétát, akit kisgyerek korától csiszolt nevelő edzője, Kertes István, amint nagy gondossággal teszik a gyémántköveket formáló míves mesterek.

A 17. életévét betöltő fiatalember közüzemi középvezető édesapja és könyvelő édesanyja a mozgékony gyermeket már első osztályos korában elengedte a mezei futóversenyre, ahol a népes mezőny 29. helyezettjeként ért célba. Majd negyedikes korában a megyei bajnokságon kategóriagyőztesként vehette át az aranyos érmet. Ekkor figyelt fel Kertes István atlétaedző  a higanymozgású legényére, akit a mai napig is terelget az egyre jobb eredmények felé.

– Hiperaktív kisgyerek voltam, bevallom, esetenként olyanokat tettem, hogy a tanító nénik haja az égnek állt – kezdte visszaemlékezését a korosztályos válogatott mezt már nemegyszer magára öltő Sándor.

– Felsősként hetente egyre emelkedtek az edzésszámaim, három-négytől  a hatig eljutva,  nem beszélve a versenyek sokaságáról, télen fedett pályán, majd a pályaidény hónapjaiban. Az eredményeim igazolták az edzésmunkámat, amikből mesterem soha nem engedett. – 13 évesen az OB-n, 2000 méteren tizedik voltam, és egy év után, 2006-ban az országos mezein legyőztem korosztályos ellenfeleimet, pedig alföldi létemre a dunántúli dombos tereppel is meg kellett küzdenem… – 2008-ban bekerültem a serdülő válogatottba, és a horvátországi Pulában négy nemzet versenyén 3000-en bronzérmet akasztottak a nyakamba. Majd ugyanebben a szezonban, ezen a távon második, 1500-on harmadik lettem. A Mezei Diákbajnokságon harmadik, a kismaratoni OB-n ezüstös lettem. Természetesen helyezéseim örömei további hajtóerőt adtak.

– A következő szezonban az ifjúságiak között idősebb évjáratú ellenfeleimmel szemben érmek híján is tartottam a lépést negyedik-ötödikként a hazai mezőnyben, mert tudtam, 2010-ben újra dobogóra pályázhatok. – Úgy is lett, a diákbajnokságokon – mezei OB-n és a pályabajnokságon, 3000 méteren egyaránt ezüstös lettem, ami újfent a válogatottságot jelentette számomra, és a brunoi hármas viadalon negyedikként végeztem. Az Országos Ifjúsági Pályabajnokságra esélyesként utaztam, de a gépkocsink ékszíjszakadása miatt balszerencsémre nem érhettem oda. Az évzáró mezei bajnokságot a Népligetben – novemberi hóesésben – rendezték, és nagy küzdelemben másodikként értem célba.

– 2011: ismét korosztályt váltok a juniorok közé sorolva, és célom a Mezei Futó Eb-n a tisztes helytállás, a hazai bajnokságokkal együtt, mivel 2012-ben Magyarországon – Szentendrén – rendezik a Mezei Eb-t, amire másodéves juniorként állok rajthoz! Mellesleg jut eszembe, van egy hobbi sportágam is, az íjászat, sőt ráérő időmben még egy-egy versenyen is elindulok kikapcsolódásképpen. Továbbtanulásomat is megcéloztam, a Vendéglátó Főiskolai pincér-szakács tagozatára. Hiperaktív koromból már kinőve, négyes-ötös közötti átlagommal és jó felvételimmel nagyon remélem, sikerülni is fog. Szüleim is támogatnak ebben az elképzelésemben, mint ahogy mindenben eddigi sportpályafutásom során, csakúgy, mint edzőm, Pista bácsi is. Köszönet nekik, valamint egykori tanítóimnak és tanáraimnak és sportbarátaimnak.

 

2008-ban, Horvátországban. Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM