Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Negyedik helyen végzett a gyulai csapat a június 14-i II. Várfürdő Vízilabda Kupán, a szezonzáró tornát a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub rendezte a Gyulai Várfürdő partnerségével.
A fürdővárosi gyerekek külön csapattal szálltak vízbe: gyerek IV. és babykorosztályos játékosok is helyet kaptak a gárdában. A Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub gyulai fiókcsapata mellett a békéscsabaiak, az aradiak és a hódmezővásárhelyiek vettek részt a tornán; a körmérkőzéseket a Magyar Vízilabda Szövetség gyerek IV. korcsoportra vonatkozó szabályai szerint játszották le. A játékvezető a kétszeres olimpiai bajnok Fodor Rajmund volt.
A kupát az óriási keresztbe verések után három egylet hat ponttal zárta, csak az egymás elleni gólkülönbség döntött a hódmezővásárhelyiek javára. Az aradi alakulat végzett a második helyen, a csabaiak lettek a harmadikak.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Gyulai VK–Csabai Csirkefogók VK 3–9 (0-1, 0-3, 1-2, 2-3)
Gyula. V.: Fodor Rajmund. Gyula: Vandlik – Mórocz 1, Geszner 1, Matei A., Orosz B. 1, Bátorfi, Köves. Cs.: Lovász Liza, Súr, Számfira K., Szilágyi, Petrina, Számfira B., Matei O., Polonka, Kassai, Molnár. Edző: Szilvásy Attila. Békéscsaba: Pásztor – Restye B. 4 (1), Bereczky 1, Puha Lara, Csapó 1 (1), Szaszák, Számfira Z. 1. Cs.: Lipták, Kis V., Kiszely 1, Miskolczi, Tóth-Benedek, Popa 1, Mihályi. Edző: Katona Péter. Gól emberelőnyből: 7/1, ill. 4/2. Ötméteresek: 0/0, ill. 4/2.
További eredmények: Gyulai VK–Hódmezővásárhelyi VSC 2-13, a gyulai góldobó: Geszner 2. Csabai Csirkefogók VK–Clubul Sportiv Amefa Arad 13-10, a békéscsabai góldobók: Balogh B. 5, Balogh Cs., Orosz-Tóth 3-3, Puha Lara, Számfira Z. 1-1. Hódmezővásárhelyi VSC–Clubul Sportiv Amefa Arad 11-22. Gyulai VK–Clubul Sportiv Amefa Arad 2–7, a gyulai góldobók: Mórocz, Orosz B. Csabai Csirkefogók VK–Hódmezővásárhelyi VSC 1-15, a békéscsabai góldobó: Szaszák.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A torna végeredménye: 1. Hódmezővásárhelyi VSC 6 (26-23), 2. Clubul Sportiv Amefa Arad 6 (32-2), 3. Csabai Csirkefogók VK 6 (14-25), 4. Gyulai VK 0.
Szilvásy Attila edző a csabapolo.hu-nak azt nyilatkozta, a legfontosabb az volt számukra, hogy minden gyulai gyerek játszhasson. Összesen tizenheten kaptak lehetőséget a tornán való bemutatkozásra, nemcsak a 2013–2014-ben születettek ugorhattak vízbe, hanem a náluk egy-két évvel fiatalabbak is. Amikor az idősebbek voltak a medencében, pariban voltak minden ellenfelükkel – mondta el.
– A másik fontos tényező volt, hogy a gyerekek olyan élménnyel menjenek el a nyári szünetre, hogy amikor visszatérnek a nyaralásból, újra örömmel jöjjenek vízilabdázni. Nem beszélve arról, hogy szeretnénk hagyományossá tenni ennek a korosztálynak a jövőben a Várfürdő Kupát – fejtette ki.
Az edző azt is kiemelte, hogy a mérkőzésekre nagyon sok szülő ment el, akik nagyon sok finomságot sütöttek a gyerekeknek.
Szilvásy Attila lapunknak korábban arról is beszámolt, hogy tizenkét gyulai fiatal a következő szezonban vízilabdás korosztályt vált, ezért Békéscsabára fog edzésre járni, a kupát a gyerekek búcsúztatására is rendezték.