• A végeredményt, a régi szépségében tündöklő Erkel-szobrot ma már minden gyulai s városunkba látogató megcsodálhatja. Hogyan történt a restaurálása?
• Az eredeti tervek és költségvetés szerint a műemlék, vagyis a szobor és talapzat teljes restaurációját vállaltam oly módon, hogy paravánnal körbekerítem az egész munkaterületet, a szobortestet a hozzá tartozó 40-45 centis mészkő talapzattal együtt leveszem, a többi részt pedig ott a helyszínen restaurálom. De ahogy a daru leemelte a felső részt, kiderült, az alatta elhelyezkedő elemek nincsenek összecsapolva, ezért a helyszínen, bontás nélkül tervezett javítás helyett a talapzat teljes szétbontása mellett döntöttem. Ez ugyan sokkal nagyobb költséggel járt, és az eredeti költségvetéstől eltérni nem lehetett, de a vállalt kötelezettség és a lelkiismeretem nem engedte, hogy az egykor szabálytalanul, csapok nélkül egymásra helyezett elemeket változatlanul hagyjam. S ha már szétbontottuk az egészet, akkor az alapját is megcsináltuk: a föld színétől körülbelül két téglasorral bontottuk vissza, és kapott egy vasbeton lemezalapot a talapzat, a többi részt pedig a műhelybe szállítottuk, s ott végeztük el a javítási munkálatokat. A bronzrészt magam vittem el Kötegyánba Szőke Sándor szobrászművésznek, aki felkérésemre vállalta az alkotás restaurálását.
• Mi lehetett az oka, hogy 114 éven át csapok híján népiképp szabálytalanul állt az Erkel-szobor városunkban?
• Az a tapasztalatom, hogy a korban is precízen, pontosan, hatalmas szaktudással készítették el ezeket a köztéri alkotásokat, a mester az Erkel-szobor elkészítésénél is az elemekbe fúratta a csaplukakat, ám a helyszínen, a végső összeállítást végzők megspórolva azt az iszonyú munkát, amit a csapok behelyezése jelent, inkább csak egyszerűen egymásra helyezték a darabokat. Ez manapság is előfordul, ezért is szoktam általában jelen lenni minden végső összeépítésnél. Az Erkel-szobor alsó párkányos elemei a fölötte elhelyezkedő elemekkel szemben már szépen össze voltak kapcsozva, de az annak idején általános réz- vagy bronzkapcsokkal szemben vasból készült kapcsokkal, melyek már jórészt el voltak rozsdásodva. Ezeket rozsdamentesre cseréltük, és a csaplukakba is hasonló csapokat helyeztünk el.
• A szobor állapota igazolta a teljes restaurálás igényét?
• A mészkő tulajdonsága, hogy tele van zárvánnyal, s bár az Erkel-szobrot nagyon jó minőségű horvát mészkőből készítették, 114 év alatt szükségszerűen úgy megromlott az állapota, hogy a zárványok mentén szinte esett szét a kő. Vigyázva fejtettük le a sérült részeket, hogy ne tűnjön el belőle egy négyzetcenti sem, letisztítottuk, ragasztóanyaggal puzzle-szerűen visszaépítettük, majd kialakítottuk a 114 évvel ezelőtti formát. Szó szerint restaurálás volt az egész. A mészkőhöz kifejlesztett, speciális német ragasztóanyaggal dolgoztunk, amelynek színét úgy választottuk meg, hogy a horvát mészkővel szinte tökéletesen azonos legyen.
• Bízhatunk abban, hogy az Erkel-szoborral csak újabb évszázad elteltével lesz az akkori gyulai kőfaragó mesternek dolga?
• A vadonatúj horvát mészkő kibírt 114 évet, bízom benne, hogy a restaurált kő is évtizedeket szolgál majd. Ha felületi probléma 20-30 év múlva jelentkezik rajta, azt szinte egy „helyi érzéstelenítéssel” javítani lehet, így odafigyeléssel, gondozással ki lehet tolni az élettartamát akár száz évre is. Csak nem szabad hagyni, hogy a mostanihoz hasonló, leromlott állapotba kerüljön. Most egy korszerű, erős betonalapon áll a szobor, a lábazat és az övrész belsejét is betonmag erősíti, ezeket annak idején nagyméretű téglából készítették, homok és oltatlan mész segítségével: vízzel locsolva „összegyógyult” az anyag. Az eltelt több mint száz év is bizonyítja, hogy jól megállták a helyüket ezek az építőanyagok, s a hajdani mesteremberek csodálatos munkát végeztek a kornak megfelelően. Néhány évtized múlva azonban már rendbe kellett volna egy kicsit tenni a szobrot, minőségi anyagokkal, minőségi munkával.
• Munkásságának eddigi négy évtizede számos nyomot hagyott Gyula utcáin, terein, épületein. Melyik munkája a legemlékezetesebb, melyik áll legközelebb a szívéhez?
• Most minden más munkám eltörpül az Erkel-szobor mögött, ez a legnagyobb érdeklődést kiváltó, és a kedvenc építmény a restaurálás, az újjáépítés területén. 1970 óta vagyok a szakmában, akkor végeztem Gyulán az Erkel gimnáziumban, s mivel a főiskolára nem vettek föl, és a családban több kőfaragó is volt, e szakmát kezdtem tanulni. Másfél év volt a tanulóidő, amit keresztapámnál, Fenyvesi János kőfaragónál töltöttem, s amikor újra eljött a felvételi ideje, már nem mentem el: beleszerettem a mesterségbe és nem akartam más pályát választani. 1977. január 1-jétől vagyok megszakítás nélkül kisiparos, 1994-ben pedig beindítottam a gépesített Henyei úti műhelyt, ahol azóta is gránit-, márvány-, mészkőfeldolgozással foglalkozunk. Mondhatom, hogy ami kőből van Gyulán, azt szinte mind mi készítettük, amit pedig nem, az egy restaurálás erejéig bizonyosan megfordult műhelyünkben. De nemcsak Gyulán láthatók munkánk eredményei, mi készítettük például Budapesten az Eötvös Lóránd Tudományegyetem déli tömbjének kutatólaboratóriumába gránitból a belső kialakítást. Természetesen e munkákhoz, ahogy az Erkel-szobor restaurálásához is, egy csodálatos gárda szükségeltetett, mely többségében a nálam mesterséget tanult fiatalokból áll. Oszlopos tagja a csapatnak volt kollégám, Dubla Péter kőfaragó, aki nyugdíjasként segít be értékes munkájával, és Sín Árpád, a cég első embere. Nélkülük, az ő segédletük és nagyon tevékeny munkájuk nélkül mindez nagyon nehezen ment volna. Remélem, munkánk eredménye sokaknak ad örömöt, s várjuk az újabb kihívásokat, feladatokat: igyekszünk a kőből a szaktudásunk szerint mindig, mindent megvalósítani.
