Miklós Tibor szövegírót, rendezőt, a musical műfajának egyik magyarországi meghonosítóját, a Rock Színház alapítóját nem kell bemutatni. A gyulaiak pedig különösen ismerik, hiszen évek óta tekinthetik meg elsőként új- és újabb produkcióit. Ezen a nyáron a Szomor Györggyel közösen színpadra állított Robin Hood apropóján járt városunkban.
Miklós Tibor jogi karon és esztétika-filozófia szakon szerzett diplomát, majd dramaturgiát és rendezést tanult Varsóban, Jozef Szajna színházában. 1979 nyarán új zenés színház, a Rock Színház megszervezésébe kezdett, amelynek művészeti vezetőjeként világhírű musicalek magyar szövegkönyveit készítette el, s színpadra állításukban is fontos szerepet vállalt.
Nevéhez számos világhírű musical (pl. Jézus Krisztus Szupersztár, Hair, Fame, Evita, West Side Story, Nyomorultak, Vámpírok bálja) magyar adaptációja fűződik, és ő a szövegírója többek közt a Légy jó mindhalálig, a Sztárcsinálók, az Anna Karenina, A vörös malom, a Kiálts a szeretetért, az Abigél, az Utazás című és sok más magyar musicalnek is.
Számos hazai énekes és együttes lemezének - több mint 75 album - szövegírója. A rockzene az élete, melyről „Ilyenek voltunk" című életrajzi ihletésű darabjában vall, Musical! című könyve pedig máig a legátfogóbb gyűjteménye a hazai és külföldi zenés daraboknak és művészeknek. Eddigi munkásságának elismeréseként jutalmazták Huszka-díjjal, több eMeRTon-díjjal, kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, múlt évben pedig életműdíjban részesítették.
• Némi túlzással kijelenthető, hogy lassan már hazajár Gyulára, hiszen idén a Robin Hood-ot, tavaly pedig a Freddie Mercury életén alapuló, az Egy bohém rapszódiája c. musicalt is itt mutatták be először. Ezek szerint ilyen jó tesztelő helynek bizonyul ez a város?
• Én gondolom, hogy minden elő-bemutató - ami megelőzi a nagy bemutatót - jó és hasznos dolog. A Broadway-n ezelőtt bevett szokás volt, hogy néhány nagyobb amerikai városban tesztelték, mert volt lehetőség a változtatásokra, néha még dalokat is cseréltek, újat írtak, ha épp nem volt megfelelő. Természetesen itt most mások a viszonyok. Itt nagyban a két játszótérnek, a Budapesti Szabad Tér Színháznak és a Gyulai Várszínháznak a nagyon jó és gyümölcsöző kapcsolatán alapszik, hogy így, produkciók formájában tudunk együttműködni. Mindkét fél részére nagyon jó és hasznos, s én nem hiszem, hogy az elő-bemutatónak kisebb súlya lenne, mint az „igazinak”, elvégre a közönség mindenhol közönség, és amikor először találkozik a produkcióval, az teljesen mindegy hogy hol történik, mert akkor is óriási kihívás.
• Legfeljebb a területi adottságok szerencsések.
• Gyula önmagában is egy gyönyörűségesen szép hegy. Én annak idején Sík Ferenc barátjaként – talán mondhatom így – és nagy rajongójaként rengeteg várszínházi produkciót láttam, és sokat jártam idea Rock Színházzal is, több produkciónkkal. Már a Légy jó mindhalálignak is volt egy ilyen elő-bemutatója, és – ha jól emlékszem – a Jézus Krisztus Szupersztárral és más dolgainkkal is nagyon-nagyon szerettünk ide jönni, mert az egész környezet a tóval a várral, és az a légkör, ami belengi ezt a várost: fantasztikus, bár többször is megtehetnénk!
• Miért épp Robin Hood története ragadta meg ennyire? Csak nem az aktualitása volt az ok?
• Rá kellett jönnöm, mitől tud hatni, s mitől tudna hatni ma itt Magyarországon. És valóban, benne van valahogy a levegőben, hogy bizony sokaknak semmiféle pénz és semmiféle hatalom nem elég, hogy nagyon sokan a törvények megkerülésével, bűnös úton rabolják össze azokat a bizonyos milliókat, milliárdokat. S épp e korban borzasztó szimpatikus tud lenni, hogy jön valaki, aki azt mondja: elvesszük! Elvesszük csellel, erővel, bárhogyan azoktól, akik ebből szerezték a „jószágokat”, vagyis a javaikat, és odaadjuk azoknak, akiktől elrabolták. A szegényeknek.
• Tavaly nyár óta nagyon rövidnek érezhette az elmúlt évet, hiszen a Robin Hood mellett még két másik darabot is megírt: az Eüridikét és a Szegény gazdagokat.
• …és még a Jézus Krisztus szupersztár új szövegét is 80%-ban, aminek összpróbáját júniusban lejátszották a Madách kamaratermében, és fantasztikus élmény volt. Ez bizony szeptemberi bemutató! Ezen kívül Jávori Feri barátommal a Getto musicalhez is elkészítettünk tizennyolc dalt.
• És a Casanován is dolgozik.
• Igen, abból kettő dalszöveg hiányzik. Vivaldi zenékre íródtak - tehát nem akármilyen nehézségi fokúak -, vagyis mondhatom, hogy szerzői ámokfutás volt ez tavaly nyár óta. De ezek közül a munkák közül mindegyik kedves volt számomra, mindegyiken örömmel dolgoztam, mert egyenként is akkora kihívást jelentettek. Nem is hittem, hogy lesz erőm végig csinálni, de olyan plusz gyönyörűséget jelentett, amit vállaltam vele, hogy csak most érzem magam hihetetlenül fáradtnak.
• Az süt át az Ön nevéhez fűződő produkciókon, hogy szinte családi erejű, de mindenképp nagyon erős emberi kapcsolatok fonódnak bennük össze, s gyakran ugyanazokkal az emberekkel más produkciókban is találkozhatunk.
• Nem mindig ugyanazokkal. Nagyon-nagyon szeretek olyan emberekkel dolgozni, akikkel nem kell mindent a mínusz kettőről kezdeni, akik értik, mit akarok, értik az elgondolásaimat, s profik a munkájukban. Velük már kialakult az a fajta együttműködés, hogy egyikőnk sem szégyelli, ha a másik ötletet ad a dolgába, s elismeri, ja jobb, mint amit eredetileg elgondolt, vagyis nem megsértődik, hanem örül a kapott gondolatnak.
• Hiszen a közös ügy jobbításáról van szó.
• Tényleg mindig kell egy csapat és nagyon-nagyon fontos, hogy az ember együtt gondolkodjon, együtt lélegezzen másokkal. Ez nem kényelmi megoldás, ez azért van, mert egyet akarnak. Én azért tudok Kocsák Tibivel, mint zeneszerzővel nagyon-nagyon jól együtt dolgozni, és ezért tudok Kemény Gáborral, Jávori Fegyával a szerzőtársak közül, de ezért tudok a Szomor Gyurival, akivel a Robin Hoodot írtam, mert tudjuk, hogy mit akar a másik és megpróbáljuk a legjobbat adni magunkból azért, hogy együtt legyünk sikeresek. Senki nem akarja a másikat legyőzni és lefőzni sikerben és eredményben, hanem azt akarjuk, hogy ez az egész együtt legyen valami jó dolog. Ugyanakkor az a fajta szellemiség, amit én próbálok a tanítványaimnak is átadni, hogy ez az egész pályafutás – lehetsz te akárhány éves, lehet mögötted több évtized vagy most kezded el, akkor is ugyanarról szól: tanulunk valamit. Folyamatosan tanulunk azoktól, akik valamivel többet tettek le az asztalra már korábban, mint mi. És ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy másoljuk az angolszász világsikereket, és csak abból próbálunk profitálni. Én a múlt héten láttam a televízióban egy szerb-cigány musical előadást Kusturica rendezésében. Életem egyik legnagyobb musical-élménye volt, és ebből a 2,5 - 3 órából én többet tanultam, mint az utóbbi években bármiből. És döbbenettel néztem és hallgattam, és a legdöntőbb élmény az volt, hogy semmit nem másol azokból a trendekből, mikből mi most nagy átfogó és mindent uraló trendként fogadunk el. És boldog vagyok, hogy a Vivaldi Casanovával megpróbálok én is kitörni ebből a skatulyából és új utakat keresni. Mert muszáj folyamatosan új utakat keresni, hogyha nem akarunk állandóan a közízlés alá menni még egy kicsit vagy a közízlést folyamatosan kiszolgálni.
• Nem is kiszolgálni kell az igényt, hanem megteremteni.
• Így van, mindig többet kell adni, hogy az emberekben az igény általunk alakuljon ki és legyen fokozatosan nagyobb, és tudjanak igényesek lenni, és nagyobb legyen az elvárásuk. Most próbálunk megszervezni egy utat, hogy valamikor szeptember végén ki tudjak jutni Varsóba, mert ott van egy Marilyn Monroe-ról szóló darab szintén zenei kísérettel, s a lengyel barátaim azt mondták, hogy ez megint a világszínháznak egy olyan alkotása, amit egyszerűen kötelező megnézni. És az ember tényleg úgy gondolja, hogy állandóan tanulni kell. Akkor tudok én a gyerekeknek is valamit átadni, hogyha én sem érzem ezt az egész dolgot befejezettnek.
• Egyfelől, másfelől azt gondolom, hogy épp most vesz ez az egész műfaj egy jelentősen más irányt. Ugyanis egyre kevesebb idő és türelem jut az olvasásra, és a színház - és azon belül is a zenés színház - veszi át azt a szerepet, hogy Shakespeare-t, Tolsztojt és Szabó Magdát a legkönnyebben befogadható módon juttassa el a közönséghez.
• És azt kell mondanom, nem a könyvek helyett tesszük ezt, hanem azért,hogy még jobban felkeltsük az érdeklődést. Mert hogyha valaki beleszeret az Anna Karenina musical-opera változatába, biztos vagyok benne, hogy egy idő után késztetést érez arra, hogy igenis ezt a két és kötetet végigolvassa. De valóban, Szabó Magdától kezdve Tábori Györgyön át én ezt a fajta közvetítői szerepet nagyon fontosnak érzem. Azt, hogy értéket tudjunk közvetíteni a műfajba. Ez az én esetemben irodalmi értéket jelent, s én borzasztóan nem szeretném, ha bóvlikkal és nem létező közhelyekkel tudnánk csak tömni az emberek fejét. Az emberről minél többet el kellene tudni mondani a mi műfajunkban is. És ezt csak úgy lehet, hogy ha van egy értékes irodalmi előkép és van egy olyan zenei anyag, egy olyan zeneszerző a dolog mögött, aki méltó ehhez az anyaghoz, aki nem csak a felszínen birizgálja és igenis megpróbál a lélek mélyére hatolni a muzsikájával. Erről szól, pontosan.
• Ez az összecsengés nélkül gondolom felesleges is elkezdeni a munkát.
• Hát persze! Ha a másik nem szeret bele ugyanabba a dologba, és nem érzi, hogy ő maga is hozzá tud tenni, ő maga is el akar merülni benne, akkor azt kár is erőltetni. Persze, mondom is, hogy nagyon-nagyon nagy szerencsém van, hogy ilyen emberekkel vagyok körülvéve és együtt dolgozunk évek óta. Nagy fájdalmam, hogy nincs önálló színházunk, tehát nincs egy hely, ahol folyamatosan tudunk dolgozni és megvan hozzá valamiféle anyagi bázis is. Mert így ezt a sok-sok tehetséges gyereket, akit én az ország minden részéről igyekeztem az évek során felfedezni és számon tartani, csak egy-egy nyárra, egy-két produkció erejéig tudom bemutatni. Ott volt a tavalyi Freddie-darab. Abba az ország minden részéről szedtem össze a csapatot, akiket már évek óta figyeltem a különböző fesztiválokon.
• …hogy aztán egy alkalmas pillanatban feladattal bízhassa meg őket. Ezt sem teszi meg sok mindenki mostanában.
• Igen, mert karrierépítések vannak, és helyezkedések vannak, és sokkal kevésbé tekintik fontosnak, hogy a másokon, a tehetségeken való segítést. Erre már nem jut az embereknek energiájuk. Olyanoknak sem, akik pedig jó helyzetben vannak, és tényleg nagyon sokat tudnak tenni az emberekért. De én borzasztó boldog vagyok, ezelőtt négy évvel felfedeztem egy magyar fekete fiút, egy pápai srácot: Ekanem Bálint Emota a neve.
• Ő volt a Freddie darabban is.
• De akkor én őt már három éve ismertem és három éve próbáltam valamilyen dologba fölhozni, segíteni, elhelyezni, megmutatni. Vége sikerült. Idén nyáron a Szegény gazdagokban is benne volt, a Jézus Krisztus Szupersztárba is bekerült, a Megasztárban is lesz majd a zenekarával, és azt kell mondjam, mindenki - a Kocsák Tibin, Nagy Viktoron, Méhes Lászlón át - hanyatt dobta magát attól, hogy ez a fiú micsoda hang és tehetség! Tehát elindult. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy 4 – 4,5 éve tudom erről a gyerekről, hogy ilyen jó. És hogyha négy évvel ezelőtt olyan helyzetben vagyok, hogy fel tudom hozni, akkor ez megtörtént volna már akkor. Félreértés ne essék, nem késtünk el, mert a srác most érettségizett. De egy csapatra való gyerek van így az országban. Ha lottó milliomos vagy milliárdos lennék, egy olyan iskolát építenék, ahol a zenés színházra már 10-12 éves korban elkezdenénk tanítani a gyerekeket, s ez az iskola - mintegy vizsgaelőadásokként - folyamatosan mutatna be új magyar műveket, hogy a szerzőknek is felfedező fóruma legyen. Tehát valami olyat, ami szolgálja a magyar zenés színház ügyét, és nem lefölözi a sikereket. Ami szolgálja és építi, mert ez ma rettentő módon hiányzik.
