Augusztus elején Robin Hood, azaz a szegények védelmezőjének története elevenedett meg két estén át a Tószínpadon. A Szabad Tér Színház megbízásából készült, Szomor György és Miklós Tibor szerzőpáros jegyezte kétrészes musical ősbemutatója volt itt látható. A darab intrikusának, Nottinghami bíró szerepében a Jászai-díjas Forgács Péter lépett színpadra. Az ismert hangú, népszerű művésszel az előadás előtt beszélgettünk.
Forgács Pétert aligha kell bemutatni a nagyközönség számára, ugyanis a Győri Nemzeti Színház volt igazgatója ismert és elismert színész, ki ugyanakkor énekesként, rendezőként is remekeket produkált már, s dalszerzeményeivel is rendszeresen találkozhatunk.
A Barátok Közt Szentmihályi Gábora David Hasselhoff kizárólagos magyar hangjaként vált országosan ismertté a Knight Rider és a Baywatch sorozatokban, míg a mai kedvencek közül a Helyszínelők Gil Grissomjának és a Szökés című sorozat Paul Kellermanjának megszólaltatója. De kölcsönözte már hangját Tom Hanks, Richard Gere, Robert De Niro, Henry Fonda, Paul McCartney, Patrick Swayze, Mel Gibson számára, Ralph Fiennesnek a Schindler listájában, és ez a sor még hosszasan folytatható.
A közkedvelt művész 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Kazimir Károly és Iglódi István növendékeként. Gyerekkorától muzsikál, csellón, zongorán, gitáron és szájharmonikán játszik. Alapító tagja a legendás színészzenekarnak és a Mindhalálig Beatles formációnak. Szólólemeze Félig sem szerelem címen jelent meg. A Jászai-díj, a Kisfaludy-díj és az Emerton-díj birtokosa. Jelenleg a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja, mely intézménynek 2007-2008 között megbízott vezetője volt.
• Van egy olyan általános vélekedés, miszerint a negatív hőst hálásabb feladat játszani, mint a „jófiút”. Igaz ez?
• Én gyakorlott negatív hős játszó vagyok – kezdi, ahogy előadás előtt a csónakázó tó szélén félrehúzódunk –, úgy gondolom, színesebb feladat, és egy ilyen negatív figurával merészebb dolgokat lehet megtenni, nagyobb végletekig lehet elvinni, mint a Robin-féle pozitív alakokat.
• Mi volt ebben a szerepben a kihívás?
• Hát nekem – vonja magasra szemöldökét - most nem akarok nagyképű lenni, de nem volt különösebben kihívás. Ráadásul én már a musicalirodalomban is annyi negatív hőst játszottam, hogy ez kihívás ugyan nem volt, de játszani már annál hálásabb feladat. Ugyanis nagyon jók a számaim. Majdhogynem az én szerepemnek vannak a legpörgősebb, legtempósabb nótái, mik kicsit „heavy metal”-osak, ami nekem nagyon tetszik.
• Ha nem is volt egy konkrétan megragadható momentum – makacskodom –, akkor ezek azok a tényezők, amik miatt elvállalta ezt a szerepet?
• Hát persze! Amikor Szomor Gyuri hívott – akivel sokfelé játszottunk már együtt operettben, meg mindenféle hősöket, gondolom, hogy ezért is keresett meg, hogy játsszam ezt a szerepet – s amint meghallottam a zenét, azonnal mondtam: ”JÖVÖK!”. Szerintem nagyon tehetséges, iszonyú jó dalokat ír.
• Ezt, mint szintén zeneszerző alaposan meg is tudja ítélni. Az Ön rendkívüli muzikalitása mikor mutatkozott meg? Feltételezem, hogy a családi vonal szerepet játszott ebben.
• Igen, apám is zenélt, ő is színész volt. (Forgács Tibor (1931-1982) Jászai Mari-díjas színművész (szerz.megj.) – Én zeneiskolás voltam, majd később zenei szakközépbe jártam, cselló szak, ilyesmi. Az éneklés közben jött, de hogy mikor? – Elgondolkodik. – A főiskolán én prózai szakot végeztem, holott a negyedéves vizsgám a West Side Story Tony szerepe volt, de továbbra is csak prózákat játszottam. – Töpreng, de még mindig nincs meg az igazi, megragadható pont. – Énekléssel a nyolcvanas évek vége felé kezdtem el igazán foglalkozni, mert akkoriban jött ez be Magyarországon úgy istenigazából. A Rock Színházba hívtak, már a megalakuláskor, de én akkor nem mentem el. Fogalmam sincs, mi lett volna, hogyha akkor azt választom, nem tudom, hova tendált volna a pályám.
• Azért erősködöm ezzel ennyire, mert zenét is szerez, ami nem adódik közvetlenül a prózai szakból, de még a némi hangszerismeretből sem feltétlenül.
• Nem adódik, de mert mindig a zenével foglalkoztam, mégiscsak egyértelmű, hogy hozta maga után. Színházban, színházakban is volt lehetőségem zenét szerezni, mert az osztályfőnököm – Kazimir Károly – tudta, hogy én zenéltem, és olykor megbízott egy-egy ilyen jellegű feladattal. Így kezdtem dalokat irogatni, később lemezem is lett…
• …és még musical is. Ugyanakkor a rendezés sem teljesen magától értetődő, holott a Portugálnak már egyenesen kultusza van a győri nézők körében, s legutóbb szintén Egressy Zoltán Kék, kék, kék című darabját rendezte, aminek betétdalát is Ön jegyzi. A rendezéshez vezető út a „bölcsülés”-ben kereshető?
• Az ember a pályája során felszed szakmai tapasztalatokat, érik, s egy idő után eljut arra a pontra, amikor úgy gondolja, hogy van közölni valója a rendezés téren is. Az a helyzet, hogy amikor a ’90-es évek elején már egy kicsit kezdtem idősödni…
• …én a bölcsebbé válást említettem.
• Lehet – neveti el magát –, de vannak, akiknek kellenek az évek. Nekem kellettek. Szerintem én egy rendkívül tehetségtelen pali voltam az első hat-nyolc-tíz évben.
• Talán azért jó, ha így érzi magáról az ember – vágok közbe sietve, hangsúlyozva, hogy a saját magunkról alkotott vélemény nem feltétlenül kezelendő tényként –, mert annál nagyobb felhajtóerővel dolgozik.
• Én mindig tudtam, hogy mit csinálok. Ezt az emberek 90%-ban nem érzik, de én mindig tudom, hogy mikor vagyok jó és azt is, hogy mikor rossz. És ezt én mindig vállaltam is.
• Ez az apai mérce?
• Az is lehet, ő is mindig nagyon szigorú volt önmagához. Hihetetlen jó színész volt, és egy idő után már annyira maximalistává vált, hogy rettegett az egész színháztól, szövegtől, mindentől. Az én esetemben inkább az van, hogy ahogy eltelt tizenöt-húsz év a zenés darabokkal – most már harminc éve vagyok a pályán –, azt gondolom, hogy hirtelen nem lepne meg semmilyen szerep. Ez nagyképűen hangzik, de az olyan szerepek, amik színesek, jók, és valamilyen szinten még kihívást is jelentenek – kicsi-nagy, nem érdekel, minden feladatnak örülünk, hiszen nem vagyunk elkényeztetve ezen a pályán, mostanában pedig különösen nem –, azt gondolom, hogy nem nagyon lepődnék meg. Biztos akadna, amit nehezebben oldanék meg, de ami tényleg testhez álló, attól nem nagyon tudnék meglepődni.
• Sem zenében, sem prózában?
• Zenés darabban rengeteget játszottam, de mostanában megint a próza került előtérbe, és már azt is kezdem egyre jobban, maximálisan csinálni. Többször meglepődnek a fiatalok – például most, ebben a darabban is az Áron (a főszereplőt, Robin Hoodot alakító televíziós műsorvezető, Kovács Áron (szerz.megj.), aki nem képzett színész –, hogy milyen jól mondom a szöveget. Ami számomra, mert színész vagyok, teljesen természetes dolog. Sokszor hangoztatom – és azt próbálom meg kiaknázni –, hogy egy zenés színház ne énekesekből álljon, hanem a komplex színészeket kellene benne feladathoz juttatni. Egy amerikai színész gond nélkül énekel és táncol, amellett prózai szöveget is jól mond, nálunk meg rétegződik a dolog, szinte már teljesen külön is választják. Egyre több „zenés képző hely” van, ahonnan nagyon sok nagyon rosszul beszélő ember kerül ki. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a két kezemen meg tudom számolni, kik azok, aki nagyon jó színészek, és akik emellett jól is énekelnek. Biztos elítélnek ezért a kollégák, de én ezt mindig bátran ki mertem mondani.
• Édesapja 1979–1982 között a Békés Megyei Jókai Színház művésze volt. Járt akkoriban vagy azóta errefelé? – terelem a beszélgetést békésebb, hazai területre.
• Röstellem, de olyan nagyon nem. Gyulán voltam, többször, nyári játékokon, és még a Mindhalálig Beatlessel is játszottunk itt, és azt hiszem épp a Tószínpadon. De Csabán, nem is tudom… Akkortájt, amikor apám itt volt, jártam én is, de aztán utána nem nagyon… Most nem azért, de olyan furcsa a magyar ember, hogy ha valami már 120-140 km-re van Magyarországon, akkor oda már nehezebben megy el, míg 800 km-re gond nélkül elindul síelni. Ez nagyon nem jó dolog, és erre én is csak mostanában jövök rá. Tavaly elvitt az Őrségbe egy barátom, és akkor döbbentem rá, hogy „Úristen, én miért nem nézem meg magamtól is ezeket a dolgokat?”, borzasztó.
• Holott Önt az élete – épp a színházi szerződései szerint – különböző korszakokban különféle területekre kötik. Ráadásul – édesapja révén – ez már gyermekkora óta így van.
• Mivel apám színész volt színházról-színházra vándorolt, így mi is ötévente más városban kötöttünk ki. Mire valahol biztosan eligazodtam volna, továbbköltöztünk, így nekem újra be kellett illeszkednem egy idegen osztályba, lakóközösségbe, városba.
• Édesapja hangját a miskolci rádióhallgatók ismerhették, ahol bemondóként kedvelték, az Önét pedig… feltételezem, hogy – ha úgy adódik – személyesen még tudja álcázni magát, ám ha megszólal, nincs menekvés…
• Ó, a szinkront én nagyon szeretem, de érdekes, hogy amikor természetesen beszélek, a magam hangján – mint ahogy pl. most is –, sokszor felkapja valaki a fejét. Számomra nagyon fura, hogy már ebből is… és sokszor nem is tudják, hogy hová tegyenek, csak miután már átgondolják jönnek rá, hogy „Á, a maga hangja!”, miközben lehet, hogy egyébként nem is ismernek. De érdekes, hogy ennyire átüt, én nem is gondoltam volna, hogy a hang ennyire megfogja az embereket.
• De ezzel közlekedni a hétköznapokban?
• Jó dolog, persze! Nagyon szeretem, amikor felismernek, és tudom is kezelni. Mert van, aki ettől begörcsöl, én nem. Csak azokat a helyzeteket nem szeretem, amikor közönségesen próbálnak közelíteni, mint a Barátok Közt ideje alatt fordult elő párszor. Volt, hogy autóztam a Szentendrei úton, és a pirosnál intett a mellettem álló autó sofőrje, hogy húzzam le az ablakot, hogy feltehesse nagy kérdését: „Művészkém, magának nem Olaszországban kellene lennie?”. El tudom képzelni azokat az embereket, akik nap, mint nap a tévében szerepelnek, s hogy az utcán az ilyenektől megőrülnek. Én azért olyan szinten nem vagyok, hogy ne tudnám elviselni.
• Úgy tudom, hogy szeptemberben folytatódik a nagy sikerrel futó rendezése, a Porugál, és az Egri csillagokban is tovább játszik. Milyen feladat várja még?
• Hú, szezonvégig telítve vagyok – vakarja fejét a gyors témaváltás okozta gondolkodásban. Októberben Bulgakov Álszentek összeesküvésében játszom egy nagyon jó, a változatosság kedvéért intrikus szerepet. Utána elkezdem rendezni a Tizedes meg a többeket, aztán valószínűleg játszom a Mária Evangéliumában, és még két musicalben. Rendezni most csak egyet rendezek, amit sajnálok is, mert kettőt szeretek, de ez így is kitölti az egész évadot, nem beszélve arról, hogy amikor tudok, akkor természetesen szinkronizálok.
