Salakmotoros Speedway Klubunk tehetsége, Benkő Roland a nemzetközi szövetség szabályai szerint hazai színeken kívül más nemzetek csapataiban is nyeregbe szállhat. Így a cseh–horvát–szlovén junior hármas ligaversenyen a horvátokat erősítette. A csehországi salakos centrumban, Pardubicén, Roland 10+3 pontjával alaposan hozzájárult csapata győzelméhez. Pihenő nélkül következett – a Szent István- napi ünnepségek keretében – Debrecen Város Nagydíján az öt erős nemzetközi csapat között a nyeregbe szállás. A rendező vendéglátók három meghívott, külföldi salakossal lettek a győztesek. Addig a gyulai trió – Benkő – Szatmári László – Bencze Zsolt összeállításban 21 pontot gyűjtve, a szlovénokat megelőzve álltak helyt negyedikként.
A legjobb egyéni versenyző díját Tabaka József nyerte el. Lapzártánk előtt kaptuk a friss hírt Szilágyi Sándor klubelnöktől:
– A lengyelországi Rzeszowban Roland egyedüli meghívott külföldiként indulhatott a hazai juniorok között. Ragyogó helytállással küzdött, és végeredményben a dobogó harmadik fokán vehette át a koszorút. Ezzel minden bizonnyal meghívást nyerhet majd a szeptember 10-én kezdődő, hatfordulós lengyel junior bajnoki sorozatra. Ez esetben fejlődésében, újabb nagy tapasztalatokat szerezhet a jövő szezonra tekintve. A további folytatásban Roland e hét végén, 29-én a szlovákiai Zsarnovice – Aranysisak mezőnyében is rajthoz áll, közel tíz nemzet résztvevői között. Gyulán, szeptember 4-én szombaton 17 órai kezdettel a három nemzet junior körversenye folytatódik a horváth és szlovén vetélytársakkal, bizonyára az előző itthoni, színvonalas és hangulatos erőmérőhöz hasonlóan.
























