Várfürdő-Gyula Termál FC–Dabas 2–2 (1–0).
NB III-as labdarúgó-mérkőzés, Gyula 200 néző. V.: Szöllősi. Gyula: Harman – Valentényi, Vincze, Dócza, Bagyinszki – Kovács (Czira), Zelenyánszki, Bálint, Nagy G. (Kajári) – Okos (Polonkai), Balogh.
A találkozó előtt néma főhajtással adóztak a közelmúltban elhunyt egykori játékos és utánpótlásedző, Nagy József előtt – akinek fia a mostani együttes egyik tehetsége – valamint Steigerwald Ferenc törzsszurkoló előtt. Nem kellett sokáig várni a kilátogatóknak, hiszen a 2. percben középen kiugratott Balogh mattolta cseleivel a vendég védelmet, a jobb oldalába küldött találatával, 1–0. Bátor lendületünk nyomása alól negyedóra múltán talált magára – a felsőbb osztálybeliekkel tűzdelt – ellenfél, néhány veszélyes akcióval, majd ismét a mieink irányítottak, bátor labdaszerzéseikkel és akciókkal, amiket fordulás előtt, az egykori csabai játékos, Keresztúri András legénysége is viszonzott.
A folytatás során felfrissült vendégek próbálkozásait az 53. percben Nagy Gergő által elcsípett labdával, ezúttal is Balogh fektette meg a dabasi portást, a bőrgolyót ezúttal a bal sarokba gurítva, 2–0. Szebbnél szebb támadásaink során a krónikás jegyzetébe elfogultság nélkül került a megjegyzés – „Játszik a csapat!”. A 68. percben mégis egy eladott labdánkkal a kiugró Murányi büntette védelmünket a kapu jobb sarkába találva, 2–1. Kiélezett véghajrában, az egyre agresszívabb dabasiak több tisztátalanságot bevetve, a 89. percben csikarták ki az egyenlítést. Védőink nem tudván megakadályozni a kapunkra tartó lövést, amit fekvő kapusunk labdán lévő kezeiből rúgta a bőrgolyót Lendvai a hálóba. Nagy meglepetésre a sípmester megadta a gólt, 2–2 – a kapus támadása miatti szabadrúgás helyett. A jogosan sértett hálóőrünket ingerült reklamálásáért pedig kiállították. Dr. Gulyás Imre elnök véleménye:
– Dicséretet érdemel csapatunk lendületes bátor játékáért. Bár megnyert mérkőzésünket adtuk döntetlenre a két elkerülhető gól miatt. A folytatásban tudatos gyors játékkal bízom az eredményes folytatásban. A páratlan csapatszámú csoportunkban e hét végi második fordulóban szabadnaposak leszünk, amit edzőmérkőzéssel igyekszünk pótolni. Jövő hét végén, vasárnap újfent hazai pályán fogadjuk a hódmezővásárhelyieket 16.30 órakor. Remélem, győztes találkozóval fogjuk megörvendeztetni szurkolóinkat és szimpatizánsainkat.
























