Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Belépőkkel támogatja a véradókat a Gyulai Várfürdő

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2025. március 31. 16:50
Belépőkkel támogatja a véradókat a Gyulai Várfürdő
Kétezer jegyet adták át

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Kétezer belépővel támogatja a véradókat a Gyulai Várfürdő, a jegyeket március 31-én adta át Kun Miklós ügyvezető és Görgényi Ernő polgármester Jankó Erzsébetnek, a Magyar Vöröskereszt Békés vármegyei igazgatójának és Rus-Gal Gabriellának, a gyulai vérellátó állomás vezetőjének.

Kun Miklós kiemelte: több mint egy évtizedes a partnerségük a Magyar Vöröskereszttel, amelyet továbbra is szeretnének fenntartani, ezért egy újabb, három évre szóló együttműködési megállapodást kötnek.

Mint mondta, a mostani felajánlás értéke 7,2 millió forint.

Görgényi Ernő úgy fogalmazott, a véradás támogatása mindig aktuális ügy, ezért minden önkormányzatnak és vállalatnak erkölcsi kötelessége támogatni ezt az ügyet.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Hangsúlyozta: a Gyulai Várfürdő az egyik legjelentősebb támogatója a véradásnak Békés vármegyében, de szintén véradásra ösztönöz a Gyulahús Kft., az önkormányzati cégek és intézmények pedig bevezettek egy szabályzatot, amely alapján a dolgozók bizonyos időközönként pénzjutalmat, valamint egy egész munkanap szabadságot kapnak.

Jankó Erzsébet aláhúzta: 2024-ben 18 839 fő adott vért Békés vármegyében, Gyulán 2700-an mentek el vért adni.

A vármegyei igazgató szerint nagyon fontos, hogy ösztönözzék az embereket a véradásra, hiszen ha valaki csak egyszer is vért ad, azzal három életet menthet meg.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)