Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Heti premier a Center moziban a Szeptember 5

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2025. február 20. 17:00
Heti premier a Center moziban a Szeptember 5
Február 20–26. között a következő filmeket vetítik a Csaba Centerben

Heti premier a Center moziban a Szeptember 5 című feliratos német történelmi film

Forrás: cineimage.ch

Heti premier a Center moziban a Szeptember 5 (feliratos német történelmi film) 22-ét és 23-át kivéve 20.00-kor, csak 22-én és 23-án 20.30-kor. A Szeptember 5 feltárja azt a döntő pillanatot, amely örökre megváltoztatta a tévés közvetítések világát, és a mai napig hatással van az élő tudósításokra. Az 1972-es müncheni nyári olimpiai játékok alatt játszódó film az amerikai sportközvetítő stábot követi nyomon, akik gyorsan átálltak a sportközvetítésről a túszul ejtett izraeli sportolókról való tudósításra. A film az ő lencséjükön keresztül kínál friss nézőpontot ahhoz a közvetítéshez, melyet a becslések szerint egymilliárd ember követett élőben. A történet középpontjában Geoff (John Magaro), a fiatal és ambiciózus producer áll, aki mindenképp bizonyítani akar a főnökének, a legendás tévéproducernek, Roone Arledge-nak (Peter Sarsgaard). A német tolmács Marianne-nal (Leonie Benesch) és mentorával, Marvin Baderrel (Ben Chaplin) összeállva Geoff váratlanul átveszi az élő közvetítés irányítását. Ahogy a narratívák változnak, az idő sürget, és ellentmondásos pletykák kezdenek terjedni, ezalatt pedig a túszok élete veszélyben forog. Geoffnak nehéz döntésekkel kell megküzdenie, miközben szembe kerül a saját erkölcsi mércéjével.

Csak 20-án és 26-án 19.30-kor, valamint csak 23-án 18.45-kor Szeretetreméltók (szinkr. francia vígjáték) PREMIER! Egy apa és fia életük nagy rablását akarják végrehajtani, ám a menekülés során hiba csúszik a tervükbe. Hogy a rendőrök elől elbújjanak, elrejtőznek egy sérülteknek szervezett nyári táborban. A táborozók humoros helyzetek sorában jönnek rá, hogy a két férfi nem közéjük való. Az oda nem illő páros pedig hamarosan megtanulja, hogy vannak az életben fontosabb értékek, mint a pénz és gazdagság. A szeretetreméltó társaságban kezdetét veszi egy életre szóló élmény, amely sokkal inspirálóbb, mint valaha remélték, s örökre megváltoztatja mindkettejüket.

22-ét és 23-át kivéve 16.00-kor, valamint csak 22-én és 23-án 15.00, 16.45-kor Szimat naplója (szinkr. amerikai animációs film) PREMIER! Amikor egy kutya és egy rendőrtiszt együtt megsérül bevetés közben, egy életmentő műtét megváltoztatja a történelem menetét, mivel megszületik a Szimat, a kutyaember. A félig kutya, félig ember Szimat arra esküdött fel, hogy szolgál és véd – amíg el nem terelik a figyelmét a mókusok -, miközben kitartóan hajszolja ősellenségét, a szupergonosz Petey-t, a Macskát. Ám Szimat és Petey versengését felforgatja Petey imádnivaló cicaklónjának, Lil Petey-nek az érkezése, mivel ő mindkettejük alól kihúzza a szőnyeget. A Szimat naplója humorral, csibészséggel és szívvel tárja fel a szeretet (és a kiscicák!) erejét, hogy még a legádázabb (és szőrösebb!) ellenségeket is összehozza.

15.45, 17.30, 19.45-kor Bridget Jones: Bolondulásig (szinkr. angol-amerikai romantikus vígjáték) A sorozat negyedik részében Bridget újra egyedül van, négy éve megözvegyült, amikor Mark Darcy (az Oscar-díjas Colin Firth) meghalt egy humanitárius misszió közben Szudánban. Bridget így egyedülálló anyaként neveli a kilencéves Billyt és a négyéves Mabelt, és érzelmileg ingatag állapotban van, noha kap segítséget hű barátaitól, sőt, még egykori szeretőjétől, Daniel Cleavertől (Hugh Grant) is. Barátai, Shazzer, Jude és Tom, kollégája, Miranda, az anyja és a nőgyógyásza, dr. Rawlings (az Oscar-díjas Emma Thompson) mind arra bíztatják, hogy találja meg útját az élet és a szerelem felé. Bridget tehát visszamegy dolgozni, sőt, még a randiappokat is kipróbálja, és hamarosan összeakad egy álmodozó, lelkes fiatalemberrel (Leo Woodall a Fehér lótuszból). Miközben a munka, az otthon és a szerelem között egyensúlyoz, Bridgetnek meg kell küzdenie a tökéletes iskolai anyukatársak kritikáival, az apját hiányoló Billy iránt érzett aggodalmaival, miközben kínos interakciókba keveredik fiának ultraracionális tanárával (az Oscar-jelölt Chiwetel Ejiofor).

15.15, 18.00, 20.15-kor Amerika Kapitány: Szép új világ (szinkr. amerikai akciófilm) Röviddel azután, hogy személyesen találkozik az Amerikai Egyesült Államok frissen megválasztott új elnökével, Thaddeus Ross-szal, Sam Wilson egy nemzetközi incidens kellős közepén találja magát. Mielőbb rá kell jönnie, milyen cél vezérli az alávaló, globális terv végrehajtóit, különben az értelmi szerzője az egész világot vörösre festi.

Csak 20-án, 25-én és 26-án 17.45-kor Sünvadászat (magyar dráma) Te mennyit vállalsz? És mennyit bírsz? A túlhajszolt Bogi (Mari Dorottya) klasszikus éneket tanul a Zeneakadémián, de vidéki lányként nehezen találja a helyét Budapesten. Az iskola mellett bébiszitterkedéssel keres pénzt: unokatestvére, Tamás (Polgár Csaba – Cicaverzum) és felesége, Zita (Jakab Juli – Napszállta) kisgyerekeire vigyáz. A házaspár kapcsolata válságban van, a kettejük közötti feszültség pedig akaratlanul átragad a gyerekekre, és végső soron Bogira is. A lány a saját jövője szempontjából rendkívül fontos énekvizsga napján elkövet egy végzetes hibát.

a Konklávé című angol-amerikai dráma

Forrás: cineimage.ch

Csak 24-én 17.45-kor Konklávé (szinkr. angol-amerikai dráma) PREMIER! Lawrence bíborost bízzák meg a feladattal, hogy vezényelje le a pápaválasztási procedúrát a hőn szeretett pápa váratlan halálát követően. Nem sokkal azután, hogy a katolikus egyház legbefolyásosabb vezetői mind összegyűlnek szerte a világból, és bezárkóznak a Vatikán termeibe, Lawrence egy összeesküvés kellős közepén találja magát és olyan titokra derít fényt, ami az egyházat alapjaiban rázhatja meg.

Csak 22-én 18.45-kor Áradás (belga-lett-francia animáció) A macska magányos állat, ám amikor egy fekete macska otthonát váratlanul elönti és elpusztítja egy áradás, a túlélés érdekében kénytelen összefogni más állatokkal. A különféle fajok egy hajón utaznak át a végtelen víztengeren, és a kezdeti nézeteltéréseik ellenére muszáj összetartaniuk, mert csak együttes erővel maradhatnak életben.

Csak 22-én 20.15-kor Jókislány (holland erotikus thriller) Romy (Nicole Kidman), egy befolyásos vezérigazgató kockára teszi karrierjét és a házasságát, amikor szenvedélyes viszonyba kezd a nála jóval fiatalabb gyakornokával, Samuellel (Harris Dickinson). Az erotikával túlfűtött, bizarr játékokkal teli románcuk egyre furcsább fordulatokat vesz, a nő pedig elbizonytalanodik, hogy az alá-fölérendelt viszonyukban valójában ki irányít.

Csak 21-én 17.45-kor A brutalista (feliratos amerikai dráma) A háború utáni Európából elmenekülve a nagy ívű víziókkal megáldott építész, Tóth László Amerikába érkezik, hogy újra építse az életét, a karrierjét, valamint a házasságát Erzsébettel, miután a háború közben elszakadtak egymástól, határokon és rezsimeken átlépve. Az új, idegen országban magára utalva László Pennsylvaniában állapodik meg, ahol a gazdag és befolyásos gyáros, Harrison Lee Van Buren felismeri építészi tehetségét. Ám a hatalomnak és az örökségnek nagy ára van.

Csak 20-án, 25-én és 26-án 15.00-kor Véletlenül írtam egy könyvet (magyar vígjáték) Nina (Demeter Villő) legfőbb vágya, hogy író legyen – kreativitását animációsfilm-rendező apjától (Mátray László) örökölte. Mindennapjait kétbalkezes bűvész öccse (Hárs Bonca) kavarja fel, s mivel az anyukája (Lovas Rozi) korán meghalt, női mintaként kissé merev nagynénje (Tenki Réka) szolgál a családban. Amikor apja életébe egy új szerelem (Rujder Vivien) érkezik, Nina a szomszédban élő bohém írónő (Zsurzs Kati) iránymutatásait követve, az írás segítségével dolgozza fel édesanyja elvesztését és nyitja meg szívét az új családtag és az első szerelem (Kövécs Barnabás) előtt.

Csak 20-án, 21-én, 25-én és 26-án 17.45-kor, csak 21-én és 24-én 15.30-kor, csak 22-én 18.30-kor, csak 23-án 20.30-kor, valamint csak 22-én és 23-án 16.30-kor Hogyan tudnék élni nélküled? (magyar zenés vígjáték) Mi köti össze a múltat a jelennel? Természetesen a szerelem. És a zene. De csak ha nagyon jó. Lili korunk tipikus lánya: magányos, és igyekszik bebeszélni magának, hogy így jó neki. De egyszer a szülei lakásában talál egy régi levélcsomagot, amit az anyja, úgy látszik, egyáltalán nem akart megmutatni neki. Ő persze nem sokat habozik, olvasni kezd, és megelevenedik előtte a múlt, a kilencvenes évek elejének egy felejthetetlen nyara, amikor három jó barátnő a Balatonnál vakációzik, és közülük csak Eszter (Törőcsik Franciska) akar hűséges maradni az otthon hagyott, karót nyelt pasijához. De általában mérnöki pontossággal követett terveit kissé összekuszálja, hogy megismerkedik egy sráccal (Ember Márk), aki laza, vicces és van még egy nagyon jó tulajdonsága: egy zenekarban játszik, és esténként a szigligeti strandon lép fel a haverjaival. Mi lehet ebből? Kavarodás? Szerelem? Féltékenység? Néhány csók? Néhány pofon? Még több csók? Ez a minimum. A Balaton parti nyár áthangolja néhány fiatalember életét – és még a gyerekeikét is.

Csak 23-án 18.30-kor, valamint csak 24-én 17.45-kor Futni mentem (magyar romantikus vígjáték) A film főszereplője egy anya (Udvaros Dorottya), aki férje halála után elhatározza, hogy teljesíti annak utolsó kívánságát, és lányaival (Lovas Rozi, Tenki Réka, Trill Beatrix) váltóban lefutja a maratont. Apró probléma, hogy egyikük sincs fizikálisan és mentálisan felkészülve a futásra. Az anya és lányai mellett ráadásul a rokonokat és barátokat is váratlanul éri a nők lehetetlennek tűnő vállalkozása.

Csak 25-én 19.30kor Anora (feliratos amerikai vígjáték) Anora, a fiatal brooklyni szexmunkás esélyt kap arra, hogy megélje a saját Hamupipőke történetét, amikor megismerkedik egy oligarcha fiával, és hirtelen felindulásból hozzámegy feleségül. Ám amikor a hír eljut Oroszországba, a tündérmese veszélybe kerül, mert a szülők elindulnak New Yorkba, hogy semmissé tegyék a házasságot.

Csak 24-én 20.00-kor A szer (szinkr. angol-amerikai-francia horror) Egy valaha híres nő (Demi Moore) a feketepiacon szerez magának drogot, amellyel ideiglenesen létrehozza önmaga fiatalabb változatát (Margaret Qualley), csak sokkal jobb kiadásban.

Csak 22-én és 23-án 14.30-kor Mágikus állatok iskolája – Az Erdő napja (szinkr. német családi kalandfilm) PREMIER! A Winterstein iskola diákjai és varázslatos állatkáik újabb izgalmas kihívások elé néznek. Most rajtuk a sor, hogy megvédjék az erdőt és kibontakoztassák egyéni tehetségüket, még ha ez próbára is teszi barátságukat. A társaságukhoz egy sznob macska és egy vegán krokodil is csatlakozik, akikkel együtt vetik bele magukat az új tanév kalandos eseményeibe. Egy különleges divatbemutatónak és egy komoly fenyegetésnek néznek elébe, miközben a szerelem is egyre fontosabb szerepet játszik történetükben.

a Mágikus állatok iskolája – Az Erdő napja című német családi kalandfilm

Forrás: kulturbuehne-versmold.de

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)