Közölte: első lépcsőben, február 11-én bezárt a vár Rondellának nevezett épületrésze; az eddig ott működő pénztár a vár épületébe, az egyik átalakított börtönhelyiségbe költözött.
„Hiszem, hogy a változás a kiállítóhely nyújtotta élményt is teljesebbé teszi: a bejárat ugyanis ezzel az úgynevezett Kerecsényi-kapuhoz kerül, ami teljesen új látványt nyújt majd” – húzta alá. Hozzátette: az impozáns kapun belépve a látogatók megtapasztalhatják az erődítmény 2,5-3 méter vastag, föléjük magasodó téglafalainak „erejét”.
Kiemelte: a pénztár áthelyezése és a Kerecsényi-kapu főbejáratként való használata lehetővé teszi, hogy külön bejárhatóvá tegyék a vártornyot, ahová ezentúl – a várkiállítás mellett – külön belépőt válthatnak a látogatók. Az épületrészbe egy kisebb kiállítás is kerül Albrecht Dürerről és gyulai kötődéséről, emellett olyan funkciókat is kap, amelyek valóban kilátóvá teszik, felállítanak például egy távcsövet, illetve megjelenítik az erődítmény 16. századi részeit is – ismertette.
Jelezte: a február 11-től élő változás csak az első abban az átalakítássorozatban, amelynek már elkészítették a terveit.
„Teljesen más struktúrában kezdünk gondolni a várra, újragondolva a tárlat és a szolgáltatások 2005-ben kialakított felépítését” – fogalmazott.
A részletekről elmondta: hamarosan folyamatosan nyitva tartó vendéglátóhelyként működik majd a várborozó, ahova a Rondellából az ajándékbolt is beköltözik. Új funkciót kap többek között az éléskamra, itt a tavaly indult és gyorsan népszerűvé vált szablyavívás jut új térhez. Emellett az eddiginél tartalmasabb információkkal látják el a kiállítótereket a magyar mellett angol és román nyelven.
Kifejtette: a gyulai vár folyamatos látogathatósága érdekében a munkákat egymás utánra ütemezik. Hozzáfűzte: az átalakítás valamennyi elemét be akarják fejezni még idén.
A vár Gyula legfontosabb turisztikai látnivalóinak egyike, a leglátogatottabb kiállítóhelye; 2024-ben több mint 90 ezer vendéget fogadtak.