Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója
Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő
A hazai kiállítóhelyek gyakorlatában példa nélküli nyitvatartást vezet be teszt jelleggel a gyulai vár és a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont – jelentette be július 2-án sajtótájékoztatón Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója.
Kifejtette: az elmúlt három évben azt tapasztalták, hogy nyaranta a látogatók száma, a nagy meleg miatt, a kora délutáni óráktól visszaesik, így jött az ötlet, hogy Expedition by Night néven tesztüzemet indítsanak. Mint fogalmazott, a hazai múzeumi szférában nem jellemző ez a nyitvatartási forma, de külföldön lézetik hasonló.
A részletekről elmondta: július 17-től augusztus 21-ig minden csütörtökön 9–13 óra között, majd a forróság enyhülésével 19–23 óra között tart nyitva a vár és a kastély.
Jelezte: az új nyitvatartáshoz kapcsolódóan nyereményjátékot indítanak, és egyedi jegyeket is bevezetnek, amelyekkel a kiállítóhelyek tornyai és a kastély időszaki kiállítása is megtekinthető. A belépőcsomag 9750 forint helyett 5500 forintba kerülnek a felnőtteknek, 3900 forintba a nyugdíjasoknak és a diákoknak.
Az ügyvezető aláhúzta: a cél, hogy olyanokat is becsábítsanak a kiállítóterekbe, akik idegenkednek a múzeumoktól. Hozzátette: a Gyulára érkező belföldi vendégek mellett a Romániából érkező turistáknak, valamint a vármegyében élőknek és a térség más településeire látogatóknak is vonzó lehet a kezdeményezés.
Azt is megjegyezte: a vendégeknek ritka látványban lehet részük csütörtök este, hiszen a várból és a kastélyból is „páratlanul szép a kilátás” az esti órákban.
Fekete-Dombi Ildikó arra is kitért, hogy a főszezonra más egyedi programokkal is készültek: kedden és szombaton a várban és a kastélyban, pénteken a Ladics-házban tartanak gyertyafényes tárlatvezetést.
Arról is beszámolt, hogy Szappanos Gábor történész vezetésével összeállt a gyulai vár bandériuma. A hat szablyavívó iskolát végzett, instruktori végzettséggel is rendelkező „vitéz” szombatonként 19 órától szablyavívás-bemutatóra várja az érdeklődőket a főszezonban.


























