Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A magyar radar napjára emlékeztek Gyulaváriban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2025. február 06. 14:50
A magyar radar napjára emlékeztek Gyulaváriban
Az ünnepségen Márki-Zay Lajos mondott beszédet

Forrás: facebook.com/konyaistvanalpolgarmester

A magyar radar napjára emlékeztek február 6-án Gyulaváriban, a református templom kertjében. Bay Zoltán fizikus munkatársaival 1946-ban ezen a napon küldött radarhullámokat a Holdra.

Az ünnepségen a Bay Zoltán általános iskola hetedikes diákjai adtak műsort, majd Márki-Zay Lajos csillagász mondott beszédet, aki összefoglalta Bay Zoltán munkásságát, a Hold-radar kísérletet, valamint annak fontosságát.

Felidézte: Bay Zoltán még életben volt, amikor emléktáblát szerettek volna neki állítani Gyulaváriban, de ezt akkor még nem engedélyezték közterületen, végül a templom parókiájának falára került ki a tábla.

Kiemelte: ugyanez volt a helyzet a Bay térrel, a megnevezésből ezért kihagyták a keresztnevet, így a tér neve utalhat az apjára, Bay Józsefre is. Márki-Zay Lajos elmondta, az Illyés Gyula utcát a fizikus kérésére nevezték el a költőről.

A megemlékezés a koszorúk elhelyezésével zárult.

Forrás: facebook.com/konyaistvanalpolgarmester

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)