Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bay Zoltánra emlékeztek a gyulavári temetőben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2025. július 24. 10:00
Bay Zoltánra emlékeztek a gyulavári temetőben
A fizikus 125 évvel ezelőtt született

hegedűs istván és márky-zay lajos

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Bay Zoltán fizikusra emlékeztek születésének 125. évfordulóján, július 24-én a gyulavári temetőben.

A megjelenteket Hegedűs István református lelkipásztor köszöntötte. Mint mondta, Bay Zoltán 1900. július 24-én született Gyulaváriban Bay József református lelkész és Böszörményi Julianna hatodik gyermekeként.

Hozzátette: édesapja halála után költöztek Debrecenbe, ahol a gimnáziumi tanulmányait végezte.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Kiemelte: 1946-ban végezte el a Hold-radar-kísérletet, majd 1948-ban emigrációba kényszerült az Amerikai Egyesült Államokba. 1992-ben hunyt el, hamvait kérésének megfelelően hazaszállították.

Márky-Zay Lajos csillagász felidézte: Bay Zoltán a fizikatudása mellett tehetségesen írt, valamint zongorázott, a gimnázium elvégzése után pedig a családja azt szerette volna, ha orvosnak tanul tovább, de a őt a fizika érdekelte, főleg azért, mert Debrecenben sokat hallott Eötvös Lorándról.

A megemlékezés koszorúzással zárult.

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)