Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Magabiztos játékkal nyerte felkészülési mérkőzését a Gyulai Termál FC

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2025. február 06. 14:00
Magabiztos játékkal nyerte felkészülési mérkőzését a Gyulai Termál FC
Gyulai Termál FC-Martfűi LSE 2-0 (2-0)

Fotó: Bimbó Lajos

A téli felkészülési programjának harmadik tesztmérkőzését játszotta a Gyulai Termál FC csapata az NB III-as bajnoki rivális Martfűi LSE ellen. Az Id. Christián László Városi Sporttelepre kilátogató szurkolók lendületes játékot és gyulai gólokat láthatott.

Gyulai Termál FC: Füstös Krisztián, Sztankó László, Wéber László, Szabó Péter, Kukla Zsombor, Zabari Dávid, Czirok József (Kovács Zsolt), Zelenyánszki András (Malkócs Marcell), Szilágyi Dávid, Csicsely János, Kepenyes Ármin. Csere: Kajári János. Vezetőedző: Ekker Attila.

A vendégcsapat kezdett agilisabban, amellyel kissé meglepte ellenfelét. Ahogy telt az idő, úgy vette át az irányítást a kombinatívabb, frissebb játékot nyújtó gyulai gárda. Az első komoly lehetőség Wéber László előtt adódott, aki a 22. percben bő 20 méterről forgácsolta szét a kapufát. A sorra érkező gyulai támadások a 27. percben érettek góllá, amikor a 27. percben Csicsely János szerezte meg a vezetést egy szépen vezetett támadás végén. 0-1.

A 43. percben kettőre növelte előnyét a fürdővárosi együttes, amikor a sokadik kiharcolt szögletre Wéber érkezett tökéletesen, a rutinos játékos védője fölé ugorva fejelt a kapuba. 2-0.

Fotó: Bimbó Lajos

A félideji pihenőről is a gyulai fél érkezett vissza frissebben, a félidő egészében irányította a játékot és alakított ki ígéretes helyzeteket. A játékrészben több szabályos gól már nem esett, így a magabiztosabban védekező és agilisabb támadójátékot nyújtó gyulai keret nyerte a felkészülési találkozót.

– Kissé tompán kezdtük a mérkőzést, meglepett minket az ellenfél agresszív játéka. A csapat azonban hamar felvette a mérkőzés ritmusát, szervezett, stabilan működő védekezésünkből gyorsan tudtunk átmenni támadásba – nyilatkozta Ekker Attila vezetőedző.

A Gyulai Termál FC ma is felkészülési találkozón lép pályára, amikor a Szeged-Grosics Akadémia U19-es együttese ellen lép pályára.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)