Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Családi Pikniket szeptember 7-én Törökzugban, a Wesselényi-tó partján.
Kónya István alpolgármester, önkormányzati képviselő elmondta: a rendezvény keretében meghirdetett lecsófőző versenyen 58 csapat több száz résztvevővel indult el. A nevezők 350 kilogramm paprikát, 210 kilogramm paradicsomot és a 140 kilogramm hagymát használtak fel.
A csapatok által készített lecsót Ambrus György, Ambrus György Krisztián, Bondár László és Kiss József zsűrizte.
Az eseménnyel egybekötve gyerekhorgászversenyt is szerveztek Schlett Árpádnak, a Gyulai Sporthorgász Egyesület elnökének, valamint ifj. Ficzere István tógazdának a közreműködésével. Emellett több kiegészítő program is volt: agilitybemutató, python magic show, labdarúgó-mérkőzések, zenei produkciók.
Nyíri Mihálynak, a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesülete elnökének koordinálásával negyedik alkalommal tartottak a pikniken a helyitermék-bemutatót és -vásárt, ahová Gyuláról, Békésről, Békéscsabáról, Kétegyházáról, Vésztőről és Orosházáról is érkeztek.
A rendezvényt számos más vállalkozó és szervezet is támogatta, nekik a közösségi oldalán is köszönetet mondott az alpolgármester.
Kónya István posztjában arról is említést tett, hogy a csapatok által összegyűjtött és a kukászsákokba összeszedett hulladékot valaki másnapra kiöntötte, a parkot szemétteleppé változtatva ezzel.
Hozzátette: „mi a barátaimmal, családtagjaimmal és a Közüzem két nagyon dolgos »köztisztás« hölgyével összeszedtük a szemetet”.