Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Minden órának története van

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2024. június 14. 15:00
Minden órának története van
30 éve írtuk

1994. július 15.

Ha csend van a városban, már távolból is hallani, hogy a református toronyóra üti az egészet és a negyedeket. Éppen száz esztendővel ezelőtt, hasonlóan, mint mi, ezekben a napokban, a városban lakók észrevehették, hogy működik a toronyóra. Vasárnap délelőtt az istentisztelet keretében Nagy László esperes-lelkipásztor a református templom toronyórájának történetéről szólt. Elmondta, hogy idestova 138 éve annak, hogy felvetődött a gyulai presbitériumban a toronyóra készítésének gondolata. 1891-ben az egyházi tanács is egyetértett a toronyóra elkészülése érdekében megindított „mozgalommal”. Egy esztendővel később, 1 891. január 10-én tárgyaltak az óraszerkezet költségének előteremtéséről. Az egyház egészében társadalmi segítséggel, adakozásból próbálta a toronyóra elkészítéséhez szükséges összeget előteremteni, és e célból táncos vigadalmat hívott össze (…)

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)