Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Portörő Jánosnét köszöntötték 90. születésnapján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.MAGAZIN • 2024. március 21. 15:54
Portörő Jánosnét köszöntötték 90. születésnapján
Erzsike néni szerint a hosszú élet titka a munka lehet

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Portörő Jánosnét köszöntötte március 21-én, 90. születésnapján Görgényi Ernő polgármester, Mittag Mónika önkormányzati képviselő és Timár Andrea aljegyző.

Az ünnepelt elmondta: hárman voltak testvérek, szüleik földművesek voltak, a Gyula környéki tanyavilágban, Bánomban gazdálkodtak.

Erzsike néni felelevenítette: gyerekkorában sokat nélkülöztek, amikor édesapját elvitték katonának, az édesanyjának bevétel nélkül kellett eltartania őket. Az iskolába a szántóföldeken keresztül, sokszor a nagy sárban kellett eljutniuk, ráadásul az oroszok bejövetelekor még „a golyók is süvítettek” – mesélte.

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Az ünnepelttől megtudtuk, már 14 éves korában alkalmi munkát vállalt a földeken, vagy a tanyán segített a szüleinek. Később dolgozott kertészetben, a kötőiparnál, a Gyulai Szabó Ktsz.-ben, majd vállalkozóként varrt otthon.

1954-ben házasodott össze férjével, akit négy évvel ezelőtt veszített el. Házasságukból egy fiuk született, majd egy unokával és két dédunokával bővült a család.

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Az ünnepelt arról is beszélt, hogy már nehezen mozog, tabletezéssel, olvasgatással tölti az idejét.

Kérdésünkre kifejtette: nagyon sokat dolgozott élete során, talán emiatt ért meg ilyen szép kort.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)