A vállalkozási célra használható Békés vármegyei és Arad megyei ingatlanok böngészhetők azon az internetes adatbázison, amelyet az Interreg V-A Románia–Magyarország Program keretében hoztak létre az Európai Unió támogatásával, a két tagállam társfinanszírozásával.
A Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (BVVA) és az Arad Megyei Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Iparkamara együttműködésével megvalósult pályázat zárórendezvényét a Gyulai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán tartották november 16-án.
Siófoki Attila, a BVVA ügyvezetője lapunknak elmondta: az ipariingatlanrohu.hu portállal (román oldalon a spatiindustrialerohu.ro weblappal) azoknak a vállalkozóknak szeretnének segítséget nyújtani, akik a határ mentén kezdenének vállalkozásba, és ehhez eladó vagy bérelhető telephelyeket, ipari parkot, befektetési zónát vagy szabad területet keresnek.
Hozzátette: eddig mintegy 60-70 vállalkozói célra alkalmas ingatlan került fel az oldalra, de a regisztrációk száma a későbbikben akár a több százat is elérheti.
A projekt célja az is, hogy csökkentse a munkaerőhiányt a térségben – tudtuk meg.
Az ügyvezető közölte: magyar és román oldalon is mintegy 80 millió forintot fordítottak a fejlesztésre.
Arról is beszélt, hogy alapítványuk a vállalkozóknak mikrohiteleket helyez ki, amelyek ingatlanvásárlásra is felhasználhatók; ezzel kapcsolatban is tájékoztatást adtak a rendezvény észtvevőinek.
Az eseményen Domokos Zoltán, a foglalkoztatási osztály vezetője mondott köszöntőt. Jelezte: várják a munkáltatók javaslatait, hogy milyen munkaerőpiaci, foglalkoztatáspolitikai témákban szervezzenek konzultációkat a jövőben.
A rendezvényen szó volt még többek között a 2021–2027-es ciklus EU-s pályázataira való felkészülésről és a munkavédelmi hatósági ellenőrzések tapasztalatairól. Az érdeklődők emellett a munkajoggal kapcsolatos kérdéseiket is feltehették.